POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tóbiás képviselő úrnak igaza van abban, hogy bárcsak ez lenne a főváros legnagyobb problémája. Nem ez, ennél sajnos sokkal súlyosabbak a főváros gondjai, legyen szó közlekedésről, egészségügyről, városfejlesztésről. Ezekről van némi fogalmam, de korántsem vagyok annyira képben, hogy itt javaslatot tegyek az első héten.
Ezt az ügyet, ezt a konkrét ügyet azonban a turul kapcsán - mondhatom - alaposan kitanultam. Öt éve folyik ez a vita. Ebből idestova négy évet polgármesterként volt szerencsém részt venni benne. Horváth Csaba azon fővárosi vezetők közé tartozik, akik igyekeztek segíteni ezt az ügyet megoldani - őszintén mondom.
(19.30)
Ő is naiv volt és én is, amikor azt hittük, hogy a főváros vezetőinek az a célja, hogy itt egy normális kompromisszum szülessen, és feloldódjon ez az ellentét. Én ezt a kompromisszumot a főváros elé terjesztettem, akkor legyen hadisír a turullal díszített emlékmű, és legyen egy külön emlékmű a civil áldozatoknak, mert azt gondolom, hogy ez egy józan kompromisszum.
De mind a ketten rá kellett döbbenjünk, hogy itt szó sincs arról, hogy a főváros akkori és pillanatnyi vezetése a megoldást szeretné. Nem. A konfliktust szeretné. Azt akarja fenntartani. Kezdettől azt akarta, csak én nem láttam. Vak voltam, meg kell mondjam, és Csaba, szerintem te is az voltál. Akkor, amikor legalábbis ott kerested a lehetőséget. Ugyanis, Ildikó, ennek a szobornak a talapzatának van érvényes engedélye, építési engedélye, úgy, hogy az építésigazgatási osztály megmérte - statikus, betonvas, köbméter -, jóváhagyta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Magának a szobornak is van engedélye, ha úgy tetszik. Szmrecsányi Boldizsár, egyébként kiváló szobrászművész alkotása, a Budapest Galéria jóváhagyta. Azt mondta, szépen formált, kiváló alkotás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem