UGHY ATTILA

Teljes szövegű keresés

UGHY ATTILA
UGHY ATTILA (Fidesz): Tisztelt Parlament! Elnök Úr! Nem kértem volna szót, ha tisztán szakmai alapon szólt volna hozzá a korábbi főpolgármester úr ebben a vitában. Annak a bizottságnak vagyok az… (Dr. Láng Zsolt: Helyettes!) - főpolgármester-helyettes úr. Annak a bizottságnak vagyok az elnöke a fővárosban most már három éve, amely ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, és mindennap találkozik vele.
Úgy gondoltam, hogy nem teljesen minden tanulság nélkül való, ha önök is tudják azt, hogy milyen ügyek fordultak elő a különböző kerületi kérelmekkel a fővárosban, és hány alkalommal nem fogadták el azokat, és hány alkalommal ellentétesen döntött a kerület kérésével szemben. Még akkor is, ha ezeket az előterjesztéseket a kerületek úgy tették meg, hogy saját maguk finanszírozták volna a saját maguk közterületén felállítandó szobrokat.
Nagyon sok vita volt ebből a Fővárosi Közgyűlésben már, és végre megszületett az a bátor javaslat, amely arra vonatkozik, hogy ezt a kérdéskört olyan módon kívánja rendezni a főváros és a kerületek között, hogy azok, akik közvetlen közelében élnek, azok, akik finanszírozzák ezeket, tudjanak dönteni arról, hogy milyen típusú emlékművet állítunk.
Ráadásul nagyon nagy probléma az egyébként, hogy számtalan esetben szocialista vezetésű önkormányzatok sem teszik meg ezeket az egyeztetéseket, és sokkal később, utólagosan kell helyreállítani a rendet ezeken a területeken, és utólag rendeletszerűvé tenni ezeket a dolgokat.
(19.20)
Számtalan ilyen van a bizottság előtt, és sokkal értelmesebb és jobb lenne az, ha a kerületekhez ezeket a jogosítványokat vissza tudnánk adni és vissza tudnánk telepíteni. Azt gondolom, hogy a gyakorlat azt mutatja, hogy bizony a jelenlegi gyakorlat, ami kialakult, nem megfelelő, rossz és hibás. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem