DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A javaslat egyrészt egy új törvény megalkotását irányozza elő, másrészt több ponton módosítja a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényt.
Elöljáróban meg kívánom jegyezni, nincs tudomásunk arról, hogy a törvényalkotás előkészítése során bármilyen szakmai egyeztetés is zajlott volna akár az állami szférában, akár egyéb szervezetekkel, így félő, hogy a javaslat mindenfajta szakmai előkészítés nélkül, egyik pillanatról a másikra bukkant fel, és kapkodva, rohamléptekben, a megfelelő egyeztetés hiányában szeretné elfogadtatni az előterjesztő.
A preambulum emelkedett szövegezésében megfogalmazott elérendő célok dicséretesek, azonban látni kell, hogy a központi közigazgatás működésében komoly problémák adódnak, ha például a célként megjelölt demokratikus működésnek kellene érvényesülnie benne. A törvényjavaslatban foglalt konkrét szabályozás egyébként a preambulumban említettektől meglehetősen távol áll.
Az általános indokolás is a kritikai álláspontot erősíti, amikor kimondja, hogy a közszolgálat lényegi eleme, hogy a jogviszony létrejötte nem egymás mellé rendelt felek kötöttségtől mentes egyeztetésének és megállapodásának tárgya és eredménye, hanem az állam egyoldalú aktusa, éppen ezért értelmetlen a preambulumban szereplő emelkedett fogalmak megemlítése a közszolgálatiság témájával összefüggésben.
Szakítva az eddigi gyakorlattal, a törvényjavaslat a jogállás kérdésében immáron szabályozni kívánja a központi közigazgatásban dolgozó, felsőfokú végzettséggel rendelkező tisztségviselők, ügykezelők helyzetét is, szemben az eddig hatályos szabállyal, amely egy másik törvényben csak az állami vezetőkre kiterjedően állapította meg a jogállási kitételeket a központi közigazgatás szervezetén belül. Jelenleg az állami vezetőkkel kapcsolatos részletszabályokat a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény tartalmazza. A törvényjavaslat azonban e törvényről és a vele kapcsolatos viszonyáról egyetlen sort sem tartalmaz. Javasoljuk, hogy az azonos szférába tartozó központi közigazgatásban foglalkoztatottak jogállása egyidejűleg és egyetlen jogszabályban kerüljön rendezésre, hiszen a törvényjavaslat elfogadásával a témában már három különböző jogszabály szabályoz törvényi szinten egyazon kérdésben, egymástól elkülönítve, jogilag szétdarabolva.
A javaslat bevezető rendelkezései között nem ártott volna egy konkrét értelmező rendelkezést adni arra, ki is a kormánytisztviselő, mivel ez csak a jogszabály további szövegezéséből, indirekt módon derül ki. Nem világos ugyanis, hogy például egy frakció alkalmazásában álló köztisztviselők is kormánytisztviselők lesznek-e, egyáltalán, ha minden parlamenti köztisztviselő kormánytisztviselő lesz, akkor ez a megnevezés miképpen fér össze a hatalmi ágak elválasztásával. Bár a javaslatból kiviláglik, hogy a benne foglaltak hatálya az Országgyűlés Hivatalára nem terjed ki, de ezt külön, expressis verbis kimondva is rögzíteni szükséges.
A törvényjavaslat háttérjogszabálya a köztisztviselői törvény. A javaslat bevezető rendelkezései között kimondja, hogy az általa nem szabályozott kérdésekben a köztisztviselői törvény szabályai az irányadóak. Ezzel azt a jogalkotási káoszt valósítja meg, hogy egy személyi kör egyfajta jogviszonyát két külön törvény fogja szabályozni, amelyeket az érintetteknek maradéktalanul ismerniük kell. Kérdés, hogy a köztisztviselői törvény módosításával nem ért volna-e célt az előterjesztő, hogy egy teljesen új törvény megalkotását tűzte ki célul.
A törvény 2. §-a rendetlenül sorolja az egyes rendelkezéseket, a Ktv.-hez kapcsolódó helyzetet, egyéb személyi körökre való alkalmazhatóság kérdéseit. Megjegyzem ismét, hogy a Ktv. módosítása, akár egy külön fejezetben rendezve a központi szervek tisztviselőivel kapcsolatos kérdéseket, talán szerencsésebb megoldás lett volna, különösen azért, mert a javaslat majdnem minden második szakaszában visszautal a Ktv. adott szakaszára, bekezdésére. Igaz ugyan, hogy a Ktv. nem csak a központi közigazgatásban dolgozók jogállásának kérdéseit tárgyalja, azonban a központi és egyéb szint elválasztása nem jelenik meg olyan szinten, hogy a törvényjavaslat szabályozná a jogállás egyéb alapvetéseit is a központi szervek dolgozóira nézve, hiszen azok már a Ktv.-ben megtalálhatóak.
A tervezet általános indoklása szerint a cél egy koherens közszolgálati szabályozás kialakítása, ettől azonban a javaslat normaszövege igen távol került. A javaslatban szereplő számos kereszthivatkozás, utaló szabály jelentősen meg fogja nehezíteni a jogalkalmazást.
A törvényjavaslat 4. §-ának (1) bekezdése a Ktv. 7. §-ának (2) bekezdését ismétli meg. A javaslatban számos helyen bukkan fel más hasonló probléma, de ezek részletezésével nem tölteném az időt.
A javaslat 4. §-a túl szűken határozza meg a munkakörhöz kötött elismert nyelvtudást. E szűkítő szabályozás uniós jogba is ütközik, mert a megadott három nyelvet pozitívan diszkriminálja az EU többi hivatalos nyelvéhez képest. Az EU-s szabályoknak megfelelőbb lenne az olyan megoldás, amely szerint az Unió bármely hivatalos nyelvéből tett nyelvvizsga elfogadható lenne, mivel e három nyelv pozitív diszkriminációja semmilyen indokkal nem támasztható alá megfelelően. Bár ez a szabály a jelenleg hatályos Ktv.-ben is így szerepel, most itt a lehetőség a korrigálásra, az egyenlő elbánás elveinek érvényesítésére.
Érthetetlen számunkra, hogy a törvényjavaslat szerint a központi szerveknél dolgozó személyek jogviszonya bármikor indokolás nélkül megszüntethető, tehát egyik napról a másikra bárki utcára tehető, mindenféle indokolási kötelezettség nélkül. Ez nem védi a munkavállalók érdekeit. A jelenleg hatályos köztisztviselői törvény szerint felmentéssel való jogviszony-megszüntetés csak bizonyos esetekben, például átszervezés vagy a köztisztviselő alkalmatlansága esetén következhet be, és azt indokolni is kell. A köztisztviselői törvény szerint ugyanis az indoklásból a felmentés okának világosan ki kell tűnnie, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felmentés indoka valós és okszerű volt. Amennyiben a felmentési okok és az indoklási kötelezettség a központi közigazgatás dolgozóinak helyzetére nézve nem kötelező, a javaslat a munkajogi alapelvekkel helyezkedik szembe, és becsületesen dolgozó emberek érdekeinek védelmét teszi lehetetlenné.
A központi közigazgatásban dolgozót bármikor eltávolíthatják, ha például kiderül róla, hogy a szíve nem a kormánypárthoz húz. Azt nem is vizsgálják, hogy milyen színvonalon dolgozik, hanem a politikai, erkölcsi és egyéb meggyőződése miatt egyszerűen felmondanak neki, mert ehhez a jogszabály megteremti a megfelelő lehetőségeket. Könyveket lehetne megtölteni azokkal a közszolgálati jogviszony jogellenes megszüntetése miatt indított munkaügyi perekkel, ahol végül is a dolgozónak adott igazat a bíróság az önkényes, valótlan okkal történő felmondás esetében.
(18.20)
Az általános indokolás szerint a javaslat egyik célja a jogviszony-megszüntetés feltételeinek rugalmassá és takarékossá tétele, másfelől a felkészítő munkaerő megnyeréséhez szükséges eszközök biztosítása. Azzal, hogy a megszüntetés kapcsán alkotmánysértő módon próbálnak takarékoskodni, nem igazán nyerhető meg felkészült munkaerő, így az általános indokolás a törvényszövegezéssel vajmi kevés összefüggést mutat.
A részletes indokolás is igen szűkszavúan foglalkozik a problémával, a négy szakasznak összevontan mindössze háromsornyi magyarázatot szentel. E megszüntetési szabály bevezetése önkényes munkáltatói döntésekre ad lehetőséget, amely az alkotmányba, a munka törvénykönyvébe és a köztisztviselői törvénybe ütközik.
Összevetve ezen szöveget a preambulummal, azt elvárni, hogy a központi közigazgatás demokratikusan működjön és a közjót szolgálja, de dolgozójának védelme teljes mértékben hiányzik, igencsak irreális. E megoldás annál is inkább meglepő, mivel a tervezetben a későbbiekben azt olvashatjuk, hogy szolgálati jogviszonnyal összefüggő vitás kérdések esetén érdekegyeztető fórum működik. Amennyiben van egy olyan fórum, amely felső szinten védi a dolgozói érdekeket, elképzelhetetlen, hogy az alapvető munkajogi védelmet a törvény ne teremtse meg.
A vegyes rendelkezések között került szabályozásra, hogy a jogellenesen eltávolított munkavállalókat a munka törvénykönyvében foglaltakhoz képest is csak korlátozással lehet visszavenni. Ez a szabály pontosan arról szól, amit a törvény ki akarna zárni. Mivel ha politikai okból valakit jogellenesen bocsátanak el, akkor a munka törvénykönyve szabályaival ellentétben csak az itt meghatározott okok fennállása esetén kell visszavenni munkakörébe, tehát ha azt szeretné a vezetőség elérni, hogy ne is lehessen, akkor jóformán a visszavételét kizárhatja. A munkavállalók védelme ezzel teljesen megszűnne, a javaslat a munkáltatói önkény időszakát hozza el a közszférában, a kormánypárt ezzel kívánja megteremteni a jogalapot a nem megbízható emberek eltakarítására. Ez maga a kegyencrendszer manifesztációja.
Meg kell említeni a költségtakarékosság preambulumban kimondott elvével szemben a jogszabályban deklarált azon pénzszórási lehetőséget, amelyet a főtanácsadói, tanácsadói munkakörök változatlanul, a jövőre nézve is létező létesítése takar. Az ilyen pozícióban levő ember fizetése egyenlő egy főosztályvezetőével vagy főosztályvezető-helyettesével, tekintet nélkül arra, hogy hány éves közigazgatási szakmai gyakorlata van. Ezen állások tipikusan a kormánytagok ismerősi, baráti körének pénzhez jutását célozzák, akár csak névleges munkavégzés mellett. Azon túl, hogy a kiválasztás is önkényesen, egy emberen múlik, ezek az állások bérfeszültséget keletkeztethetnek olyan szakmailag felkészült, rátermett, több évtizedet ledolgozó köztisztviselőkkel szemben, akiknek a fő elvük tényleg a pártsemlegesség. Ehhez képest pártkatonák pénzhez juttatását és a költségnövelést célozza ismételten a törvényjavaslat.
A megoldás még inkább tetten érhető a miniszterelnök tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladat ellátására alkalmazott politikai főtanácsadók, tanácsadók esetében. Mivel ezek az állások az e személyeket alkalmazó vezetőkhöz tapadnak, a vezetők megbízatásának megszűnése esetén természetesen megszűnnek. Azonban nemcsak úgy, a törvény erejénél fogva, hanem végkielégítéssel. Amennyiben a munkakörök valóban pusztán politikai alapon álló megbízatások, szakítani kell azzal a hagyománnyal, hogy e személyek a közigazgatási struktúrába kerüljenek beépítésre. Túl kellene végre lépni azon, hogy a korrupció melegágyát jelentő baráti társaságok közigazgatásba történő bebetonozása legyen egy miniszter fő célja, a valódi, értékes szakmai munkavégzés helyett.
Végezetül a Jobbik frakciójának jogi álláspontja szerint a törvény hatálybalépésének időpontjával is alapvető gondok adódnak. A javaslat szerint a törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba, mindenféle érdemi, átmeneti rendelkezések nélkül. A javaslatban szereplő átmeneti rendelkezések deklarálják, hogy a törvény hatálybalépésével a jogviszonyok átalakulnak, és erről az érintetteket tájékoztatni kell. Ugyanez a helyzet a felmondások esetében is, a hatálybalépést követően közölt felmondásra már az új jogszabályok alkalmazandóak. És minderre a jogalkalmazóknak, személyzeti vezetőknek mindössze három napjuk lesz.
Az Alkotmánybíróság számos esetben kimondta, hogy a jogalkotási törvény 12. §-ának (3) bekezdése értelmében a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A hatálybalépésre nyitva álló csupán háromnapos időszak felveti annak az alkotmányos elvnek a sérelmét, amely szerint a jogszabály hatálybalépését megelőzően kellő időt kell hagyni a jogszabály alkalmazására történő felkészüléshez.
Az Alkotmánybíróság működése során több jogszabályt semmisített már meg amiatt, hogy a kellő felkészülési idő elmaradt. Javasolom a tisztelt előterjesztőknek az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatának áttanulmányozását, miszerint mit jelent a kellő felkészülési idő és ennek elmaradása a jogszabályok hatályosulására nézve.
A fentiek alapján, bár a törvényjavaslatban nevesített célokkal egyetértünk, az egyetértés a célok szintjén meg is áll. A javaslatot jelen formájában - pongyola szakmai megfogalmazása és az alapvető jogi aggályok miatt - a Jobbik frakciója nem tudja támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)
