GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Bizottságunk a mai napon tárgyalta meg a törvénytervezetet. Formai és tartalmi kifogások is felvetődtek a kisebbségi vélemények között, ezeket szeretném önökkel megosztani.
Elsőként talán egy formait említenék. A törvénytervezet köztisztviselők helyett kormánytisztviselőkről szól. Azt gondolom, és többen így gondoljuk, hogy a köznek, a közjónak és a köz szolgálatának van elsőbbsége, nem pedig a kormány képviseletének vagy éppen a kormány kiszolgálásának. Ilyen értelemben talán nem is jó a “kormánytisztviselő” megfogalmazás, hiszen a közjót és a közt kell szolgálniuk ezeknek az embereknek. De nem ez a legfontosabb, ami gyakorlatilag tartalmi kifogásként részünkről felvetődött, hanem sokkal inkább az, hogy olyan eddig meglévő, jogos, elvárható eljárásmódokat lök ki a rendszer, a törvénytervezet, amelyek gyakorlatilag egy köztisztviselő-életpályához illesztetten egyértelműen benne voltak az elmúlt évek, évtizedek rendszerében. Ma gyakorlatilag a törvénytervezet szerint mindenfajta valós és okszerű indokolás nélkül, két hónap leforgása alatt a közigazgatásban bárki felmenthető és eltávolítható. Ez nem biztos, hogy csakis a rugalmasságot jelenti, hanem itt az előbbi hozzászólásokból is kitűnik, ez jelentheti a rosszértelmű tisztogatás kérdéskörét is.
Azt gondolom, a közigazgatásnak elsődlegesen a szakértelemről és nem a politikáról kell szólnia. Azt gondolom, hogy a közigazgatásban szerepet játszó emberek elsődlegesen a szakértelmük miatt kell hogy ott legyenek és végezzék a munkájukat, nem pedig a politikai hitvallásuk és nem a politikai hűségnyilatkozatuk alapján. Azt hiszem, mint ahogyan a különböző törvénytervezetekben ez meg is fogalmazódik, a minisztériumok vezetésének megvan a politikai szintje, és megvan a szakmai szintje, a szakmai szinteken pedig biztosítani kell azokat a garanciákat, amelyek a másik oldalról nyilván elvárásokkal párosulnak.
A köztisztviselő, a köztisztviselői lét egy hosszabb időtartam alapján kialakuló létforma, életforma, gyakorlatilag ugyanúgy hosszú tapasztalatszerzéssel párosul, mint ahogyan bármely szakma gyakorlása tekintetében. Ilyen értelemben, ha tömegesen eltávolítanak embereket a közszférából gyakorlatilag a rugalmasságra, a takarékosságra való hivatkozással, akkor bárkiket beemelve nem lehet ugyanolyan szakmaiságot képviselni.
A másik rész, ami a tartalmi kifogások fókuszában áll, azoknak a védettségeknek a megszüntetése, amelyek megdöbbentőek. A keresőképtelen ember vagy a gyermeket váró anya esetében a felmondási tilalom, a felmondási védelem, illetve az azzal szembeni fellépés lehetőségének a megszüntetése, azt gondolom, a jogállam keretei között gyakorlatilag nehezen elfogadhatóak.
A bizottság kisebbségi véleményei között gyakorlatilag ezek voltak a legfontosabb attitűdök, amelyek a felszínre kerültek, és ezek tekintetében mindenképpen szeretnénk felhívni a törvény jegyzőit, előkészítőit a vonatkozásban, hogy a beérkező módosító javaslatok kapcsán a szükségszerű, talán életszerű és elvárható korrigálásokat tegyék meg, a befogadásukra legyenek nyitottak. Ha nem ezt az utat járjuk, azt hiszem, akkor egy olyan törvényjavaslat elfogadására kerül sor, amely gyakorlatilag nemcsak hogy több tízezer ember érdekét sértheti, hanem olyan gyakorlatot honosít meg, olyan gyakorlatot valósít meg, amely a közember elvárásával sem vág egybe. Nem hiszek abban, hogy attól válik családbaráttá egy kormány, ha olyan intézkedéseket foganatosít, amely intézkedések például a várandós anyák felmondásával kapcsolatosan teremtenek olyan lehetőséget, amely még a védekezés jó értelmű eszköztárából is kizárja az érintetteket.
Abban hiszek, hogy lehet normális együttgondolkodást folytatni ezekben a kérdésekben, és abban hiszek, hogy a beadott és beadandó módosító javaslatok tekintetében az előterjesztők és a kormány fogadókészséggel fog bírni.
A bizottság kisebbségi véleménye keretei között ezek voltak a fő gondolatok, ezért nem tértem ki másra, de majd a hozzászólásomban még egyéb más kérdéseket is szeretnék érinteni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem