GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rettentő érzéketlennek tartom a törvénytervezetet abban a formában, ahogy megjelenik. Érzéketlennek, és ha az elmúlt húsz esztendő törvénykezésére, a különféle politikai pártok álláspontrögzítéseire gondolunk vissza, akkor meg érhetetlennek is tartom, egyrészt azért, mert folyamatában az elmúlt húsz esztendőben azt láthattuk, azt tapasztalhattuk, hogy a közigazgatás, a köztisztviselői lét bizonyos értelemben egy másfajta életforma.
A munka törvénykönyve keretei között dolgozó emberekkel szemben vagy mellett mindig egyfajta pozitív diszkrimináció jelent meg a köztisztviselői léthez illeszthetően, egyszerűen abból a megfontolásból fakadóan, hogy aki a közigazgatásban teszi a dolgát köztisztviselőként, annak a mozgástere szűkítettebb, mint annak, aki mondjuk, a munka törvénykönyve keretei között dolgozik, a vállalkozói szférában, bárhol teszi a dolgát.
(18.50)
Ilyen értelemben, mivel halmozottan több a kötelezettsége, megszorítások keretei között, jó értelemben vett korlátok keretei között végzi a dolgát, ezért volt a másik oldalon egyfajta nagyobb biztonság, egyfajta pozitív diszkrimináció, olyanfajta szabályozási rendszer, ami azt mondta, azt üzente az ő számára, hogy mégis érdemes neked a közigazgatásban tevékenységet vállalnod, szakmai feladatot végezned, mert ezeket a pluszokat kapod meg azokkal a mínuszokkal ellentétben, amelyeket egyébként a munka törvénykönyve alá tartozó ember nem kap meg, vagy éppen megkap. Magyarra fordítva a szót: azt akarom érzékeltetni, nem volt véletlen az húsz éven keresztül, hogy eltérő és pozitív diszkriminációk jelentek meg e tekintetben. Most pedig olyan mértéktelen fordulás következik be ezzel a törvénymódosítással, ami nem kiegyensúlyozottá, hanem abszolút ellentmondásossá teszi a történetet.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem