DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen nagyon rövid leszek, tekintettel az esti órára is. A digitális átállásról szóló törvényt még az előző ciklusban fogadta el a Magyar Köztársaság Országgyűlése. Ez kétharmados jogszabály volt, amelynek keretében az a pályáztatási folyamat, ami elindult, egy országgyűlési ellenőrzési tevékenységet is kapott, ezt pedig egy eseti bizottsággal látta el az Országgyűlés, amely az előző ciklusban is éppen a digitális átállásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően állt fel, illetve működött.
Az ezen törvény nyomán felálló eseti bizottságnak alapvetően a pályázati eljárás feletti országgyűlési ellenőrzés volt a feladata, képviselőcsoportonként egy-egy képviselővel és egy-egy szakértővel dolgozott. Alapvetően ezt a munkát kellene folytatnia az ezen javaslat alapján felálló, természetesen új személyi összetétellel rendelkező eseti bizottságnak, amely alapvetően az NHH tevékenységét, pályázati kiírását és a pályázat folyományát kellene hogy ellenőrizze. Azért fontos, hogy ez az eseti bizottság minél hamarabb felálljon, mert tudjuk, hogy bizony a digitális átállás üteme nem megfelelő, ez pedig veszélyezteti a 2012-es dátumot. Tudjuk, hogy egy nagyon nagy jelentőségű átállásról van szó, ami nemcsak technológiai kérdéseket vet fel a területen.
Ezért javasoltuk Nyitrai Zsolt képviselőtársammal együtt ezt az országgyűlési határozati javaslatot, és bízom benne, hogy a Ház támogatja ennek elfogadását és az eseti bizottság felállítását.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem