GULYÁS DÉNES

Teljes szövegű keresés

GULYÁS DÉNES
GULYÁS DÉNES, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága 2010. május 25-én, azaz a mai napon a délelőtti ülésén a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényben meghatározott pályázati eljárás országgyűlési ellenőrzését szolgáló eseti bizottság felállításáról szóló H/40. számú országgyűlési határozati javaslatot megvitatta, és azt a Házszabály 95. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően vizsgálva 14 igen és 2 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta.
A bizottsági ülésen elhangzott, hogy a digitális átállás szabályairól szóló törvényben meghatározott pályázati eljárás országgyűlési ellenőrzését kívánják a benyújtók továbbra is fenntartani. Ezért van szükség ismételten az eseti bizottság létrehozására. Problémaként felmerült, hogy a bizottságban az ellenzék szavazati aránya nem érte el az egyharmadot, amit ezúton is jeleznék az előterjesztőknek. Gondolom, erről bővebben a bizottság kisebbségi véleményének előadója fog majd szólni.
Tisztelt Országgyűlés! A határozati javaslatot, mint mondottam, általános vitára alkalmasnak tartotta a bizottság, én pedig az elfogadását javaslom. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem