MANDUR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt kívánnám ismertetni. A kisebbségi vélemény nem arra irányult, hogy ezt a bizottságot nem kellene létrehozni, hiszen valóban, a digitális átállásról szóló törvény 40. §-a szerint ezt a bizottságot azért hozta létre annak idején is az előző grémium, nagyon komoly előkészítés és egyeztetés után, teljes konszenzussal, hogy valóban parlamenti ellenőrzés alá kerüljön az egész átállási folyamat. Hiszen maga az ügy eléggé fontos és eléggé kényes, mivel tudjuk, vállalt kötelezettségünk, hogy az átállás megtörténjen, ugyanis 12 környékbeli ország érintett még az átállás ügyében. Ez parlamenti felügyeletet igényel, hogy tartsuk a szemünket és a kezünket ezen a folyamaton. Tehát nem a tény volt a kérdés.
Ami a kisebbség részéről felvetésre került, az nem más, mint hogy most ne kerüljön sor általános vitára. Az a kisebbségi oldal tiszteletteljes javaslata, hogy az előterjesztők ezt a határozati javaslatot azzal vonják vissza, hogy kezdjünk meg egy egyeztetési folyamatot a törvény ismételt átvizsgálásával egyetemben. Azt is megmondom, hogy miért. Ugyanis ez a határozati javaslat csak arra adna lehetőséget a jelenlegi törvényi szabályozás szerint, hogy ez a bizottság a döntéseit kétharmados többséggel hozza, illetve a kisebbségi oldalnak egyharmados lehetőséget nyújt arra, hogy a benyújtott pályázati javaslatokat esetleg átdolgozásra a Nemzeti Hírközlési Hatóság számára visszaküldhesse.
Akkor meg tudtunk állapodni az akkori ellenzékkel, hiszen ismerve a parlamenti arányokat, az egyharmados aránya valóban megadta azt a lehetőséget az akkori ellenzéknek, hogy érdemben tudjon élni ezzel a lehetőségével, hiszen tudtuk azt, hogy konszenzus övezi az egész digitális átállási folyamatot, a szándékok tiszták és egyértelműek voltak. Meg kell mondanom, hogy klasszikus módon is valóban konszenzusos törekvések mellett haladtunk előre ebben a kérdésben. Miután megváltoztak azok a parlamenti arányok, és a kisebbségben maradottaknak lényegében a jelen viszonyok között ez az egyharmados arány nem jelent valóságosan semmit, azt gondolom, tudva azt, hogy hogyan készült akkor a törvény, tudva azt, hogy milyen előkészítés után és mennyire igyekeztünk mindannyian konszenzusos megoldásokat keresni, azt a tiszteletteljes javaslatot tennénk, hogy az előterjesztők ezt a határozati javaslatot most vonják vissza.
Elkezdenénk egy ötpárti egyeztetést arról, hogy a törvénnyel összefüggésben legyen egy törvénymódosítás, ami a 40. §-ra irányulna, és ehhez kapcsolódna ez a bizonyos mostani határozati javaslat. Ez megadná a lehetőséget arra, hogy azok a jogosítványok a jelen viszonyok között is a kisebbségben maradottak számára rendelkezésre állhassanak, amit akkor az akkori kisebbség megkaphatott a többség részéről természetesen. Nem volt más kényszer, mint az, hogy ezt a lehetőséget akkor igazából megadhassuk. Ez a tiszteletteljes javaslata a kisebbségi oldalnak. Majd a felszólalásomba tennék arra utaló javaslatot is, hogy milyen módon képzeljük ennek a törvénynek és az ehhez kapcsolódó határozati javaslatnak az átdolgozását. Teszem ezt azért, mert a bizottsági ülésen kisebbségi véleményként ez nem hangzott el, és nem lenne korrekt, ha most ennek keretében mondanám el önöknek.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket, köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem