MANDUR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az időgazdálkodás miatt nem kívánnám megismételni azt, amit egyébként már kisebbségi véleményként elmondtam, inkább azt egy kicsit továbbfolytatva, és picit reagálva Pálffy képviselő úr felvetéseire is, csak azért, hogy pontos képünk legyen arról, hogy a digitális átállás folyamata hol is tart, és említett egy-két bekövetkező eseményt, amelyek valószínűsége a nullától alig különböző, azt is megmondom, miért.
Először hadd reagáljak arra, hogy a képernyők elsötétülnek-e vagy sem. Ez nem nagyon tud bekövetkezni, azért sem, mert már lebonyolódott egy pályázat, ennek eredményeképpen és a bizottság munkájának eredményeképpen már hirdetve van egy győztes, olyannyira, hogy “Mindig” néven mindannyian találkozhattak ezzel a szolgáltatással a hirdetésekben, az Antenna Hungária megnyerte ezt a szolgáltatást, lényegében megtörtént az, hogy az ország lefedett digitális televíziós lehetőséggel és szolgáltatással. Attól most itt nem kell izgulnia senkinek, hogy amikor majd le kell kapcsolni az analóg sugárzást, akkor ellátatlanul maradnak azok a nézők, akik nem kábelen, műholdon vagy más eszközön nézik a televíziót, mert földfelszíni sugárzásban kell ezt élvezniük.
Ebből fakadóan olyan típusú sürgősség sincs az ügyben, hogy most azonnal, rögtön valami olyan prompt ügy kopogtat az ajtón, hogy ne lenne arra lehetőség, hogy még egyszer végiggondoljuk mindazt, amit az előbbiekben egyébként felvetettem, és egy kicsit szellemiségében, politikai kultúrájában továbbvinni mindazt, ami egyébként annak idején az egész digitális átállás előkészítését, a törvény megszületését, illetve a bizottság ez irányú munkáját jelentette. Igazából nem volt olyan kényszer, hogy az akkori ellenzéknek ilyen erős jogosítványt kelljen adni ebben a bizottságban, de az akkori politikai kultúra szerint, ha úgy tetszik, a nemzeti együttműködés jegyében végül is abban maradtunk, hogy ez az ügy akkor működik jól, ha egyébként az ellenzék beleszólási lehetőségéhez önként és dalolva egy kemény jogosítványt adunk.
Itt nem arról van szó, hogy egy olyan dolgot szeretnénk magunknak kérni vagy pontosabban: felvetni, ami azt jelentené, hogy mást akarunk, mint ami egyébként esetleg megilleti az ellenzéket, de egy parlamentben az ellenőrző szerep javarészt ellenzéki jogosítványt jelent, az ellenzéki jogosítvánnyal való élés pedig azt jelenti, hogy valóságosan rendelkezik-e olyan lehetőséggel, hogy ezzel élni tud-e vagy sem.
Egy példát mondok az ilyen típusú vállalásokra az elmúlt húsz esztendőből. Amikor az volt a feltételezés, hogy a jelenlegi választási törvényből fakadóan kicsi a valószínűsége annak, hogy egy politikai erő kétharmados többséget tudna szerezni, akkor a szabályokat is ehhez igazították, hogy a várható ellenzéknek, akik kisebbségben vannak, az egyharmad elegendő határt tud jelenteni. Amikor a koalíciós kormányzásnál 1994 és 1998 között a szocialista-liberális kormányzat több mint kétharmadot, 72 százalékot tudhatott magáénak, akkor, látva azt, hogy ebből fakadóan az akkori ellenzék jogosítványai összetöpörödnek, és lényegében kizárásra kerülnek minden olyan lehetőségből, ami az egyharmadhoz kötődött, ezért nyitott több lehetőséget arra, hogy az ellenzéknek is legyenek keményebb jogosítványai. Lásd, pont a médiatörvény az, ahol ahhoz kötötte magát - hogy egy ehhez kapcsolódó törvényt említsek -, hogy nem elég a kétharmados többség megszerzése, hanem legalább még egy párt kell, amelyik egyébként az ilyen törvényjavaslatok mellett szavazatával támogatja ezt, tehát pluszkorlátozást tett annak érdekében, hogy elkerülje azt a fajta “önkényt”, amit a kétharmados többség birtokában megtehetett volna. Azt gondolom, ez mindenképpen politikai kultúra.
Most persze a felvetésünkre lehet azt mondani, hogy nem érdekes, lehet azt mondani, hogy így hozta a sors, akkor tessék viselni ennek az összes sorsát is; a parlamentarizmusnak a kisebbséget megillető ellenőrzési funkcióit lényegében a nulláig le lehet redukálni. Én ezért vetettem fel tisztelettel azt a lehetőséget, hogy ebben az ügyben, amelyről azt gondolom, nagyon jó tapasztalatai vannak az elmúlt időszak törvényalkotási folyamatát illetően is és a szemléletét illetően is, hogy adjunk lehetőséget a kisebbségben lévők számára a beleszólásra. Úgy gondoltuk, hogy a most kialakult helyzetben ezt esetleg érdemes megfontolni. Ha a nemzeti együttműködés programjának a szellemiségét is tovább szeretnénk vinni, talán még illeszkedik is mindahhoz, amit egyébként önök célul tűztek ki maguk elé.
Elnök úr, köszönöm a megtisztelő figyelmet, és elnézést a csöppnyi túllépésért, ha volt egyáltalán. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem