DR. NAVRACSICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2010. április 11-én és április 25-én hatodszor rendeztek szabad választásokat Magyarországon. Hatodszor dönthetett Magyarország választóközönsége, hogy kik irányítsák az ezt követő években Magyarországot, kik alakítsák a jövőjét. Mégis, ez a hatodik választás kiemelkedik a sorból. Nem csupán fél tucat választást tudhat maga mögött most Magyarország, hanem ebben a sorban van egy kiemelkedő választás is, amely talán leginkább az 1990-es választáshoz hasonlítja a 2010-es országgyűlési választásokat.
Alapozó választás ez, olyan alapozó választás, amely eredményéből adódóan azt sugallja mindenki számára, aki a közügyekben részt vesz, a közéletben részt vesz, hogy valamilyen új szakasznak, új korszaknak kell következnie a magyar politikában. Új korszaknak kell következnie, hiszen minden eddigi választási eredménynél egyértelműbb a választópolgárok üzenete. Talán csak az 1990-es alapozó választáshoz hasonlítható az eredmény, hiszen akkor egyértelműen üzenték meg a magyar választópolgárok, hogy szakítani akarnak a szocializmussal, szakítani akarnak a szocializmus hagyományait folytató pártokkal, és egy új, demokratikus és szabad Magyarországot akarnak, nyugatias demokráciával, többpártrendszerrel és szociális piacgazdasággal.
És most, 2010-ben is egyértelműen üzentek a választópolgárok. Azt is megkockáztatom, hogy még egyértelműbben, mint 1990-ben, hiszen 1990-ben sokan panaszkodtak arra, hogy viszonylag alacsony volt a részvétel, nagy volt a közöny a választások iránt, sokan nem mentek el szavazni. 2010-ben nem mondhattuk azt, hogy alacsony lenne a részvétel, és nem mondhattuk azt sem, hogy a választópolgárok iránymutatása számunkra ne lett volna egyértelmű, akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalon is foglal helyet a képviselő.
Kétharmados felhatalmazást kapott az Országgyűlésben a Fidesz-KDNP pártszövetség, kétharmados felhatalmazást, annak ellenére, hogy a választási kampány utolsó részében az ellenzéki pártok már csak azzal kampányoltak, hogy a kétharmad veszélyeire hívják fel a figyelmet, és azt tanácsolják a választópolgároknak, hogy a Fidesz ellen szavazzanak, nehogy a Fidesznek kétharmada legyen. Nos, a választópolgárok meghallgatták az ellenzéki pártok intelmeit, és úgy döntöttek, hogy kétharmados többséget adnak a Fidesz-KDNP pártszövetségnek. Köszönet ezért. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
(14.10)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyílt kártyákkal játszottunk. A választási kampányban is azt mondtuk, hogy kis többség kis változás, nagy többség nagy változás. A választópolgárok számára nem volt zsákbamacska, hogy mi következik a választások után. A választópolgárok pontosan tudták, hogy szavazataikkal csökkenthetik vagy növelhetik a változások mértékét. Csökkenthetik vagy növelhetik annak a felelősségnek a súlyát, amelyet a jövő kormányzó pártjainak majd viselniük kell. És a választópolgárok úgy döntöttek, hogy növelni akarják a változások mértékét, alapos, gyökeres változásokat akarnak, és nagy felelősséget akarnak adni a kormányzó pártoknak. Íme, a kormányprogram alapja egy kétharmados parlamenti többség, egy olyan új korszakhatár, amellyel Magyarország sorsát ismét a jó irányba terelhetjük. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egyértelmű a politikai helyzet, egyértelmű a kétharmados felhatalmazás, egyértelmű, hogy Magyarország húsz év után ismét egy korszakhatárt lép át.
Egy elemző a minap az egyik televíziós műsorban azt mondta, hogy őt ez a kormányprogram a karakterét tekintve leginkább az Antall-kormány kormányprogramjára emlékezteti. Valóban, a szituáció egy kicsit hasonló. Húsz év után ismét megnyílik a lehetőség, hogy szakítsunk mindennel, ami eddig rossz volt, ami bénította a magyar politikát, és végre ismét megnyithassuk a bővülés fejezetét, ismét megnyithassuk a szabadság fejezetét, és ismét megnyithassuk a jólét fejezetét. Ezt azonban csak akkor tudjuk megtenni, csak akkor tudunk új korszakot kezdeni, ha van világos világképünk, világos értékrendünk és világos képünk a jövő Magyarországáról.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bernard Vogel, a Német Kereszténydemokrata Unió nagy öregje egyszer egy beszélgetés során azt mondta, hogy egy pártnak soha nincs új programja, mindig azt a programját valósítja meg, amelyet megalapításakor megfogalmazott, csak mindig a korhoz, a kor követelményeihez igazítja. Így van ezzel a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a legrégebbi, még létező magyar demokrata párt, a Kereszténydemokrata Néppárt is. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség 1988. március 30-án azért alakult meg, hogy Magyarországon demokrácia legyen, Magyarországon piacgazdaság legyen, olyan ország legyen Magyarország, ahol a politika és a gazdaság nem a kevesek, hanem az egész nemzet javát szolgálja, a közjót szolgálja, ahol a politika és a gazdaság szereplői azért munkálkodnak, hogy a köz gyarapodjon. Huszonkét éve történt ez, és azt mondhatjuk, hogy a Fidesz küldetése mind a mai napig ebből áll, illetve abból a fogalompárból, amelyet 1998-ban úgy fogalmaztunk meg: szabadság és jólét.
Magyarország az 1990-et követő első húsz évben megpróbált olyan országgá válni, ahol a szabadság és a jólét mindennapos jelenség, ahol szabadság és jólét feltételezi egymást, garancia van a megvalósulásukra, a mindennapi élet részévé válik, és az emberek nemcsak álmukként tisztelik ezt a reformkori törekvést, de a megvalósult életük részeként is tisztelhetik ezt. Az elmúlt húsz évben - noha értünk el sikereket - sok esetben nem sikerült megvalósítani a szabadság és jólét országát. Most, 2010-ben ismét lehetőségünk nyílik arra, hogy a szabadság és jólét fejezete megnyíljon.
A Fidesz 1988. március 30-án egy hosszú utat kezdett meg. Egy hosszú utat, más demokratikus pártokkal együtt, amelyek komolyan gondolták, hogy le kell bontani a Magyar Szocialista Munkáspárt egypárti uralmát, amelyek komolyan gondolták, hogy Magyarországnak demokráciává kell válnia, jogállammá kell válnia, szociális piacgazdasággá kell válnia. Noha a munka még nincs elvégezve, az elmúlt húsz év politikai vitái meglehetősen jól körülvonalazták már azt, hogy milyennek kell lenni a jövő Magyarországának.
Mi magunk 2002 óta egyre nagyobb idegenkedéssel néztük a kormánypártok lépéseit, egyre inkább nőtt a gyanakvásunk, hogy talán ez mégsem a jövő erős Magyarországa irányába mutat; 2006-tól kezdődően pedig már egyértelművé vált, hogy az akkori kormánypártok és a Fidesz politikája, politikai elképzelései között ég és föld a különbség. 2006 nyarán itt a parlamentben az akkori kormányprogram, majd az azt követő megszorító csomag parlamenti vitája során tettük világossá, hogy mi a válságból való kiutat, a gazdasági válságból való kiutat és az új, erős Magyarország felé vezető utat nem a megszorításokon keresztül tudjuk elképzelni. 2006-ban már a választási kampányban azt mondtuk, hogy gyökeres gazdaságpolitikai fordulatnak kell történnie, gyökeres gazdaságfilozófiai fordulatnak kell történnie ahhoz, hogy elkerüljük a gazdasági válságot.
Meghallgattuk az akkor hivatalban lévő kormánypártokat, amelyek megnyerték a 2006-os választást, amelyek azt mondták, hogy mi hazudunk, nincs szükség semmilyen gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra, hiszen mindent meg fognak oldani az uniós források, Magyarország a legjobb úton halad a sikerek felé, nem kell változtatni semmit a kormány politikáján. Aztán meghallgattuk itt az Országgyűlésben 2006 nyarán a zavart magyarázkodásokat, amelyek elmondták, hogy valóban, sajnos nem úgy alakultak a költségvetési folyamatok, ahogyan azzal számoltak, megszorító intézkedésekre van szükség, de egy jól irányzott megszorító csomag kétségtelenül tudja majd kezelni a magyar gazdaság problémáit. Négy évvel ezelőtt történt ez. Azóta megszorító csomag megszorító csomagot ér. Magyarország helyzete semmivel nem lett jobb, hanem csak romlott. Hazugság hazugság után következett be. Az őszödi beszéd nem csak egyetlen és kiálló eseménye volt a magyar politika ekkor következő hazugságáradatának, hanem egy emblematikus esemény, de sajnos nem páratlan esemény, hiszen mind előtte, mind utána újra és újra kormánypárti politikusainkat hazugságon kaptuk.
Van tehát mit lezárni. Le kell zárnunk a gazdasági hanyatlás, a politikai hazugság, a politikai hitelvesztés, a közbizalom elveszítésének folyamatát. Meg kell nyitnunk egy olyan korszakot, ahol a szó visszanyeri a becsületét, a politika visszanyeri a hitelességét, a gazdaság ismét növekedési pályára áll. Mi készen állunk erre a munkára.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a 2006-os választási vereség után rögtön hozzákezdett új programjának a kidolgozásához. 2007-ben a Jövőnk című vitasorozattal megalkottuk középtávú programtervünket, stratégiai tervünket. Erre épült 2008-ban az Erős Magyarország című alapprogramunk, és 2009-ben az európai parlamenti választási programunk. 2010-ben pedig megszületett a választási programunk, amely most a kormányprogram részét is alkotja. Nem állt előzmények nélkül és nem volt egyedüli ez a programsorozat, hiszen a szabadság és jólét 1998-as választási programját Az új évezred küszöbén című 1998-as kormányprogram követte. Az akkori célkitűzések mind a mai napig érvényesek. Amire akkor nem volt erőnk, hogy megvalósítsuk, hiszen koalíciós kormányzásra kényszerültünk, azt most, a saját erőnkre támaszkodva megvalósíthatjuk.
Régóta mondjuk, hogy Magyarországnak alapvető változásokra van szüksége. Alapvető változásokra van szüksége a gazdaság, a politika és az államélet területén. Alapvető változásokra van szüksége, hiszen azok a dolgok, amelyek 2006 óta folytatódtak, amelyek Magyarországot hanyatlásba taszították, nem folytathatók. Szükségünk van tehát a politika becsületének megteremtésére. Pontosan tudjuk, hogy mi, politikusok csak akkor tudjuk visszaszerezni hitelességünket a választópolgárok előtt, és csak akkor tudjuk megerősíteni a magyar politika hitelét, ha betartjuk vállalásainkat, ha minél hamarabb megvalósítjuk azokat az elképzeléseinket, amelyeket ismertté tettünk a választópolgárok előtt. Ezért volt szükség arra, hogy az első törvények között terjesszük be a választójogi törvényt, amely lehetővé teszi, hogy elfelezzük a Magyar Országgyűlés létszámát. Ezért volt szükség arra, hogy az elsők között terjesszük be azt az önkormányzati választási törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben feleannyi legyen az önkormányzati képviselők száma országosan.
(14.20)
Ezért volt szükség arra, hogy az előző ciklus egyik fehér hollónak számító kifejezését, a politikai felelősséget ismét visszahelyezzük a jogaiba.
Tisztelt Képviselőtársaim! Augusztus 20-a és október 23-a áldozatainak kártalanítása nem egyszerű emberbaráti gesztus, hanem egy jelentős lépés abba az irányba, hogy a magyar politikát ismét hitelessé tegyük a választópolgárok előtt (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.), hogy jelezzük a választópolgároknak, hogy a kormány nem őellenük, hanem őértük dolgozik, hogy jelezzük a választópolgároknak, hogy ha egy kormány hibázik, adott esetben bűncselekményt követ el a saját polgárai ellen, akkor ezért bűnhődnie kell (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.), mert a politikus és a politika nem állhat szemben a polgáraival. A politika csak akkor lehet hiteles, ha a polgáraival közösséget vállal. A politikus egy a köztársaság polgárai közül, és mind jó sorsában, mind rossz sorsában osztoznia kell polgárai sorsában, ha pedig bűncselekményt követ el, akkor bűnhődnie kell érte.
De hasonlóképpen a politikai felelősség újbóli meghatározását célozza a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat. Sokan magyarázták itt nekünk az előző ciklusban, hogy a határon túli magyarok valójában nem részei a nemzetnek. Sokan próbáltak minket abba a gyanúba keverni, hogy nacionalisták vagyunk, soviniszták vagyunk, lenézünk más nemzeteket, sőt, adott esetben kirekesztők vagyunk saját nemzettársainkkal szemben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kirekesztő politizálásnak a nemzeti együttműködés rendszerében vége, sem etnikai, sem szociális, sem területi alapon nem lehet senkit sem kirekeszteni többé a magyar nemzet közösségéből. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) Ezt szimbolizálja a kettős állampolgárságról szóló törvény.
Hasonlóképpen sokat kell még tennünk az államreform területén. Megtettük az első lépéseket: feleannyi miniszter lesz az új kormányban, különválasztottuk a közigazgatást és a politikát, ismét megteremtettük a köztisztviselők számára az életpálya lehetőségét. (Zaj az MSZP soraiban.) Folytatni fogjuk a területi közigazgatás átalakításával, a magyar államot hatékonnyá fogjuk tenni. Olyan állammá fogjuk tenni, amely szolgálja a polgárait, nem pedig a polgárai ellenében dolgozik. Olyan állammá fogjuk tenni, amely takarékosan bánik a polgárai pénzével, a közpénzekkel, hatékonyan használja fel, és szorgalmas, fegyelmezett munkával hálálja meg a polgároknak a közpénzeket, azokat az adományokat, amelyekkel az állam fenntartásához hozzájárulnak. A magyar államot valóban újra kell teremteni, a magyar állam ma nem versenyképes. Azt láthatjuk, mintha Magyarországon kizökkent volna az idő: már nemcsak a Nyugat-Európával való versenyt veszítjük el a gazdaság területén, de sok szempontból Közép-Európán belül is leszakadunk, és sajnos ebben a magyar állam ma nem segíti a gazdaságot, hanem gátolja.
Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az elkövetkező korszakban a magyar állam szolgálója legyen a közügyeknek, szolgálója legyen a közjónak, szolgálója legyen a versenyképességnek, a szociális piacgazdaságnak, a szabadságnak és a jólétnek, és hasonlóképpen át kell alakítanunk a gazdaságpolitikát is. A magyar politikából az elmúlt években hiányzott a távlatos gazdaságpolitikai stratégia. Magyarország egyik napról a másikra tengődött, miközben mondvacsinált statisztikai táblázatokkal próbálták bizonygatni, hogy minket irigyelnek a nyugat-európai országok, különböző állatfajták kitalálásával szórakoztatták magukat a kormánypárti politikusok (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.), miközben Magyarország szépen, csendben elsüllyedt a gazdasági válság mocsarában. Ma Magyarországgal nem számolnak a világgazdasági versenyben.
Magyarországnak ismét erősnek kell lennie, ismét utol kell érnie a közép-európai országokat, sőt ismét célba kell vennie a nyugat-európai országokat. Nem volt ez olyan régen, talán szocialista képviselőtársaim még emlékeznek rá, amikor az előző Fidesz-kormány idején arról folyt a vita, hogy tizenöt vagy húsz év alatt érjük utol Nyugat-Európa fejlettségi átlagát. Azóta az előző kormányok tevékenységének köszönhetően kiderült, hogy rövidesen Közép-Európa átlagának utoléréséről kell vitatkoznunk, nem pedig a nyugat-európai átlag utoléréséről. Most ezt mi meg fogjuk fordítani: Magyarország gazdasága ismét növekvő pályára fog állni, Magyarországon ismét jó lesz vállalkozónak lenni, mert a vállalkozó érezni fogja, hogy mind a politika, mind pedig a közigazgatás megbecsüli és segíti a tevékenységét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Aki az elmúlt nyolc évben Magyarországon élt, sokan úgy érezhették, mintha a feje tetejére állt volna minden. Évtizedes, évszázados értékeink cáfolódtak meg nap mint nap, hiszen mindenkit úgy neveltek, hogy becsületesnek lenni jó, a hétköznapokban becsületesen kell élni, jól kell tanulni, szorgalmasan kell dolgozni, őszintének kell lenni embertársainkhoz, hiszen ekkor tudunk boldogulni. Ehhez képest az elmúlt nyolc évben egyre inkább azt tapasztalták, hogy aki becsületes, az vesztes, hogy aki őszinte, az vesztes, hogy aki jól tanul, aki szorgalmasan dolgozik, az vesztes, mert mindig van valaki, aki átvágja az embert, aki ugyan aláír valamit, de azt nem gondolja komolyan, aki ugyan nyilvánosan mond valamit, de zárt ajtók mögött teljesen mást mond, aki a választópolgároknak való elszámolást nem gondolja komolyan, aki nem gondolja komolyan, hogy a dolgoknak következménye kell hogy legyen, egy demokratikus politikában pedig még inkább, mert ez hitelvesztéssel jár.
Mi arra készülünk, miközben meg vagyunk arról győződve, hogy Magyarországot a túlnyomó többséget tekintve becsületes emberek lakják, Magyarország ismét a becsületes emberek országa lesz, azaz jó lesz Magyarországon becsületes embernek lenni, mert a becsületes ember fog boldogulni, a becsületes ember lesz sikeres, megéri jól tanulni, megéri szorgalmasan dolgozni, megéri őszintének és megbízhatónak lenni, mert a helyére állítjuk ezeket az értékeket, a helyére állítjuk a hétköznapok normalitását. (Taps a Fidesz, a KDNP, szórványos taps az LMP soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Azonban nincsenek illúzióink. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha a magyar politika is ilyen lesz, ha őszintén beszélünk egymással. Nem kell hogy egyetértsünk, de ne csapjuk be egymást, őszintén beszéljünk egymással, hiszen akkor tudjuk tisztázni azokat a pontokat, amelyekben egyetértünk, amelyekben már most együtt tudunk működni, és tudjuk tisztázni azokat a pontokat, amelyek még további megvitatást igényelnek. Én hiszek abban, hogy mindenki, aki itt ül az Országgyűlésben, mindenki, aki a Magyar Országgyűlés képviselője, az ugyanabban a jövőben hisz, ugyanabban a jövőben érdekelt. Egy nemzet tagjai vagyunk, ugyanabban a jövőben hiszünk: ez az erős, szabad és demokratikus Magyarország. Magyarországnak sikeresnek kell lennie.
Nyilvánvalóan sok vitát fogunk folytatni erről a kormányprogramról és még az elkövetkező években az egyes kormányzati lépésekről, bizonyára lesz sok pont, amelyekben nem értünk egyet. Úgy gondolom, ennek ellenére mégis közösen vagyunk érdekeltek abban, hogy az elkövetkező évek sikeresek legyenek. Számítok az önök közreműködésére, és kérem, hogy segítsék a munkánkat a jövőben is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem