DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Holnap nagy nap lesz. Tetszik a dramaturgia: holnap lesz május 26-a, négyéves évfordulója a magyar politika morális válsága mélypontjának; négy éve hangzott el ama bizonyos hazugságbeszéd. Kijelölt miniszterelnök urat ilyen baleset nem fogja érni, hiszen ahogyan a választási programban, úgy ebben a kormányprogramnak nevezett előterjesztésben sincsenek konkrétumok.
Ez a határozati javaslat egy jókívánság-gyűjtemény, nincsenek világos eszközök. És ebben vitám van kijelölt miniszterelnök úrral: nem kormányprogram az, ahol nem világos, hogy a kitűzött célok miként érhetők el, miként lehet számon kérni azt, hogy az a kormányprogram, azok a célok, amiket itt az Országgyűlés vélhetően megszavaz majd szombaton, hogyan, miként fognak teljesülni. Nincs gazdasági program cél nélkül, és nincsenek célok számok nélkül.
Ön azt mondta itt a beszédében, hogy ez a program iránytű. Pontosan ezek miatt a hiányok miatt, hogy az eszközök nem világosak, az utak nem világosak, éppen az iránytű funkcióját nem képes betölteni ez a dokumentum. Elolvasva ezt a 85 oldalt, leginkább nem világos, hogy önök milyen Magyarországot képzelnek el négy év múlva.
Ugyanakkor ennek a dokumentumnak természetesen vannak erényei. Helyes az, hogy nem pusztán részpolitikákról szól, és természetesen a helyzetértékelésében tartalmaz fontos megállapításokat. Fontos, hogy kijelentik, hogy 2006-ban megkezdődött a szavak jelentésének félremagyarázása, a cinikus relativizálás, az önigazolás és a felelősség minél szélesebb körre történő kiterjesztése. Helyes továbbá, hogy a társadalompolitikájuk kiindulópontjává a kirívóan alacsony foglalkoztatási szint felszámolását teszik.
Amikor részcélokat fogalmaznak meg, természetesen itt is találunk helyeselhető részcélokat. Ezeket részben a beszédeikben elmondták, részint a dokumentum tartalmazza. Ha önök a nemzeti egység alatt azt értik, hogy miközben az elmúlt húsz év szellemi polgárháborújának véget kívánunk vetni, tiszteletben tartjuk azt, hogy a nemzeti egység - valóban, ahogy kijelölt miniszterelnök úr is, illetve Navracsics képviselő úr mondta - a sokféleségből és a sokféleség szakadatlan vitájából tevődik össze, ezt természetesen helyeselni tudjuk, mint ahogy azt is, ha ebből kiindulva kívánják a politika eredeti értelmét helyreállítani. De ha önök valóban így kívánják felfogni a nemzet egységét, ezzel nem fér össze, ha a bármilyen nagy többséget, alkotmányozó többséget szerzett parlamenti oldal önmagát tekinti a közakarat megnyilvánulásának. A nemzet egysége szakadatlan vitát jelent, és nem pedig azt, hogy egyetlen oldal jelenti a közakaratot.
Üdvözlendő az is, hogy megjelenik ma Magyarországon egy kormányprogramban a társadalmi kohéziót újraélesztő közösségeket formáló kormányzati politika; itt utalnék Rétvári képviselő úr hozzászólására is. Természetesen helyeselhető részcél az, amit a képzetlenek munkahelyteremtéséről írnak, bár megjegyzem, amikor erre kormányprogramot is ki kívánnak dolgozni vélhetően a közeljövőben, akkor talán nem mindegy az, hogy ez a munkahelyteremtés a képzetlenek számára miként, milyen ágazatoknak a fejlesztésével történik. Mi erre kidolgoztunk egy programot. Úgy képzeljük, hogy ez a munkahelyteremtés egy zöldfordulattal, olyan ágazatok fejlesztésével történhet meg, amik Magyarország gazdasági szerkezetét hozzáigazítják az ökológiai válság kihívásaihoz.
Üdvözöljük természetesen a családbarát foglalkoztatásra, a vállalkozók számára a feltételek egyszerűsítésére vonatkozó célkitűzéseiket, az energiahatékonyságot szolgáló épületfelújítási programokat. Kifejezetten pozitívnak tartjuk azt, amit a helyi, hazai piacok fejlesztéséről, az élelmiszer-biztonságról, a GMO-moratórium fenntartásáról, a magyar áruk védelméről mondanak. Üdvözöljük azt, hogy Magyarországon egy kormányprogramban megjelenik a bevásárlóközpontok, kereskedelmi láncok piaci túlsúlyának a megregulázása. És üdvözlendő az is, hogy a saját erőforrások - gondolok itt például a megújuló energiaforrások hatékonyabb kihasználására - ilyen hangsúllyal jelennek meg egy kormányprogramban, illetve egy kormányprogramnak nevezett előterjesztésben.
Ugyanakkor vannak ellentmondások a kritikák és a pozitívumok között. Önök azt írják, hogy ez az új kormány odafigyel az emberekre, meghallgatja őket, együttműködést ajánl. Ehhez képest már a nyitóülés előkészítésénél lesöpörték az asztalról azokat a házszabály-módosítási javaslatokat, amik egy korrektebb, nyíltabb vitát eredményeztek volna az ellenzéki jogok bővítésével. Önök a jogalkotás átláthatóságát, előzetes hatásvizsgálatokat írnak, és közben az elmúlt tíz napban telebombázták a parlamentet olyan előterjesztésekkel, amik alapvető életviszonyokat kívánnak átalakítani úgy, hogy nemcsak hogy az ellenzékkel, társadalmi szervezetekkel - értsd nemzeti konzultáció - nem folytattak egyeztetéseket, de az ilyenkor szokásos tárcaközi egyeztetések is értelemszerűen elmaradtak.
Önök azt mondják, hogy újjá kell építeni a jog uralmába vetett hitet, de a jog uralmába vetett hitet nem szabad összekeverni az emberek uralmába vetett hittel, ahogyan azt egyébként a politikai nyilatkozat vitájánál is elmondtam.
A helyzetértékelésükkel is néhány ponton kénytelen vagyok vitatkozni. Hamis a biztonság és az igazságosság szembeállítása. Nem lehet a biztonságot az igazságossággal szembeállítani. Az igazságosság egyszersmind biztonságot feltételez.
Önök forradalomról, alkotmányozó nemzetgyűlésről, rendszeralapításról beszélnek, de közben természetesen - és ez üdvözlendő - hitet tesznek a demokratikus jogállam alapértékei mellett. Igen, Magyarországon tudniillik ’89-ben történt egy jogállami forradalom, ennek a keretéből nem fogunk kilépni, és ne keltsék azt a hamis képzetet, hogy a ’89-es jogállami forradalom kereteiből, a demokratikus jogállam, a szociális piacgazdaság keretei közül ki kívánnának lépni. Fontosak ezek az értékek, fontos a ’89-es jogállami forradalom értékei közül például a világnézeti semlegesség értéke is.
Vitatkozunk a helyzetértékelésükkel akkor, amikor a közrend kapcsán az elkövetők jogainak túlzott védelméről beszélnek. Ez mintha ellentétben állna azzal a határozati javaslattal, amit a fideszes képviselő urak hoztak be a 2006. augusztusi, illetve még inkább a 2006. októberi jóvátételek kapcsán. Az elmúlt évek nem arról voltak hangosak, hogy a rendőri intézkedés alá vont személyeknek olyan nagyok lennének a jogaik. Korrekt, jogállami rendőrségre, a rendőrállami kinövések visszametszésére van szükség. Természetesen az is pusztán csak hangulatkeltésre alkalmas, amikor valótlanul azt állítják, hogy az elmúlt években egyre jobbak lettek volna a börtönviszonyok.
A részcélok tekintetében is vannak vitáink. Az elszámoltatás akkor, ha korrupciós ügyekre gondolunk, ha a rendőri jogsértésekkel vagy éppen a titkosszolgálatokkal való visszaélésekre gondolunk, helyes. De jogállamban a társadalmi, gazdasági, szociális összeomlásért cserébe nem elszámoltatást szoktak ígérni, ennek politikai következményei vannak. És ha már elszámoltatást ígérnek, ebben a körben talán jó volna megemlékezni a húsz éve húzódó adósságáról a politikai elitnek, az aktanyilvánosságról, a rendszerváltás előtti diktatúra titkainak a nyilvánosságra hozataláról.
Önök úgy tételezik, hogy a közmunka alkalmas arra, hogy a romákat és a szakképzetleneket felemelje. Ezzel szemben egy 2008-as tanulmány világosan elmondja azt, hogy a leghátrányosabb helyzetű megyékben a közmunkában foglalkoztatottak 0,1-0,3 százaléka az, akik a nyílt munkaerőpiacra képesek visszamenni. Más megyékben ez a arány 5 százalék.
(15.40)
Adócsökkentés helyett talán célszerűbb lenne az adórendszer átalakításáról beszélni. A napokban a Levegő Munkacsoport nyilvánosságra hozta ezzel kapcsolatban az álláspontját, és ezzel én csak egyet tudok érteni. Az adócsökkentés következtében előálló bevételkiesést, félő, a közszférában, a szociális támogatások terén tett megszorításokkal kívánják ellensúlyozni, és egy ilyen adócsökkentés legfeljebb a multikat segítené, amelyek lényegében nem függnek a hazai kereslettől, hiszen elsősorban exportra termelnek.
A kormányprogramnak nevezett határozati javaslat megerősíti a vállalkozók képviseletének szerepét a jogalkotásban. Nem helyes! Talán hogyha nemzeti konzultációt hirdetnek, legalábbis egyenlő, ha nem erősebb jogokat kéne adni a különböző társadalmi szervezeteknek, munkavállalói érdekképviseleteknek, adott esetben fogyasztóvédelmi, környezetvédelmi szervezeteknek. Én csak remélni tudom, hogy ha például a hitelintézeti törvényben végrehajtják azokat a változtatásokat, amelyek a fogyasztókat hozzák kedvezőbb helyzetbe, akkor nem a Bankszövetség fogja tollba mondani a törvénymódosítást.
Önök az öröklés adómentességét hirdetik meg, miközben ezzel kapcsolatban az igazságossági szempontok elvesznek.
Adósak a hogyanokkal. Én itt csak néhány kérdést vetnék fel ezzel kapcsolatban. Önök azt mondják, hogy 300-500 milliárd forinttal csökkennek a vállalkozások egy évre jutó költségei. Melyik évre tűzik ki ennek a 300-500 milliárd forintos csökkenésnek az elérését, hogyan fogják egyszerűsíteni az adórendszert? Erről kellene szólnia egy kormányprogramnak.
Ugyanígy, amikor gyorsabb bírósági eljárásokat ígérnek, amikor a családok és a munkavállalás harmóniájáról szólnak, amikor a gyermekjólétről szólnak, amikor a cigányság felemeléséről, a nyomor felszámolásáról szólnak, mind-mind hiányoznak az utak, hiányoznak az eszközök. És ugyanígy hiányoznak az eszközök akkor is, amikor a földmoratórium kitolása mellett nem szólnak arról, hogy hosszú távon hogyan lehet azé a föld, aki életvitelszerűen kíván abból élni.
A legnagyobb problémánk ezzel a határozati javaslattal az, hogy egészen lényeges témákról egyáltalán nem szól. Nincs antikorrupciós stratégia. Azt már tudjuk, hogy önök el fognak számoltatni, el fogják számoltatni az elmúlt nyolc év hatalmasait, de nem tudjuk azt, hogy hogyan lehet önöket elszámoltatni négy év múlva. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)
Hallgat ez a program a társadalmi részvételről, hallgat az oktatásról, holott én azt gondoltam, az önök hatodik oszlopa a tudás lesz. Nem vesz tudomást Magyarország globális felelősségéről, hallgat arról, hogy kívánja-e ez a kormány folytatni a követő jellegű külpolitikát, aminek több évtizedes hagyománya van, vagy lesznek-e önálló kezdeményezései a globális színpadon. Nincs szó klímavédelemről, környezetpolitikáról.
Összefoglalóan azt tudom elmondani, hogy ez egy forradalmi romantikával átszőtt, többé-kevésbé helyes helyzetelemzés, többnyire helyes, ámde homályos részcélok; viszont az utak, a hogyanok teljes hiánya jellemzi ezt a dokumentumot, nem áll össze koherens világképpé. Engedjenek meg egy idézetet. Ha pontos jogi megfogalmazásra törekszünk, csak annyit mondhatunk, hogy ami itt folyik, azt valójában alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérletnek kellene tekinteni, ha a jog ismerné ezt a tényállást. Kételkedni kell továbbá abban is, hogy bárki lehetségesnek tarthatja a kormányprogram komoly és alapos megvitatását, ha azt mintegy harminc órával a vita megkezdése előtt kapják kézhez a képviselők.
Az elmondottak fényében joggal élhetünk azzal a feltételezéssel, hogy a kormánytöbbséget képviselők igyekeztek a nyilvános vita lehetőségét és értelmét a lehető legszűkebbre szorítani. A beterjesztett szöveg ismeretében el kell ismernünk, a maguk szempontjából logikusan jártak el. Ezt kijelölt miniszterelnök úr mondta 1990. május 22-én A nemzeti megújhodás programjának a vitájánál. Annyi változott az elmúlt húsz évben, hogy most 30 óra helyett 72 órát adtak az ellenzéknek, egy teljes pünkösdi hétvégét. Ezt köszönjük szépen. (Taps az LMP soraiban.)
