JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! “Mélységes mély a múltnak kútja.” Thomas Mann a József és testvérei nyitó soraiban borzongató tömörséggel foglalja össze a múlt meghatározó erejét. A múlttal való elfogulatlan szembenézés nélkül nem érthetjük meg a jelent sem. Minden közösség elveszetté és bizonytalanná válik, ha nem éli meg és nem teszi identitása részévé, ha eltagadja vagy elfelejti a múltját.
A múlt megértése azonban még nem cselekvés. Minden cselekvés, különösen pedig a közösségi cselekvés egyben a jövő alakítása is. Amikor egy közösség megválasztja a döntéshozóit, a saját jövőjét teszi le a kezükbe, felhatalmazza őket, hogy alakítsák jövőjét, nemcsak négy évre, hanem a meghozott döntések hosszú távú hatásait is figyelembe véve akár évtizedekre vagy évszázadokra. Joggal várja el tehát, hogy döntéshozói megértsék ezt a felelősséget, és elsősorban a jövőbe tekintsenek. Gabriel García Márquez írja valahol, hogy a jövő látható, akárcsak a fény elé tartott papírlap másik oldalán az írás. Felsejlik előttünk a jövő, és a mi felelősségünk, hogy előrekalkulálva a jövő kiszámítható eseményeit, döntéseinkkel erre készüljünk.
A ma előttünk fekvő kormányprogram elveti a jövővel való szembenézés lehetőségét, középpontjába a múlttal való le- és elszámolás került. Az elhangzott beszédek, éppúgy, mint maga a kormányprogram, többet foglalkozik az elmúlt nyolc év problémáival, eseményeivel, mint az előtte álló feladatok jelentős részével. A program fókuszai itt, 2010-ben fájóan huszadik századiak. Miközben értékelnünk kell számos szükséges és támogatható elemét, szorongató hiányérzet fog el. Vajon a most hivatalba lépni készülő kormány mennyire készült fel a jövő alakítására? Érti-e azokat a történelmi változásokat, amelyek az elmúlt tíz-tizenöt évben végbementek?
A választási kampány, majd a kormányszerkezet kialakítása során felmerülő aggályok egy pillanatig sem csillapodtak a kormányprogramot olvasva. Mit kezdjünk 2010-ben egy kormányprogrammal, amely hat-nyolc homályos mondaton kívül egyáltalán nem reflektál arra az ökológiai válságra, amelynek kezelését a kormányok ma már világszerte az egyik legfontosabb feladatuknak tekintik, amelyben az éghajlatváltozás fogalma egyáltalán nem jelenik meg, a fenntartható kifejezés összesen négyszer, ebből kétszer “fenntartható gazdasági növekedés” szókapcsolatban? (Zaj a Fidesz és a KDNP soraiban.) Nem tartalmaz intézkedéseket, eszközöket, határidőket a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, a biológiai sokféleség csökkenésének a megállítására, vízgazdálkodásunk újragondolására és a vízkészletek minőségének javítására, amelyeket nem csupán nemzetközi kötelezettségvállalások írnak számunkra elő, hanem a jövő nemzedékekkel, a jövő Magyarországával szembeni felelősségérzet is. Mit kezdjünk egy kormányprogrammal, amely 2010-ben nem szól hazánk energetikai kiszolgáltatottságáról, az energiafüggetlenség megteremtésének eszközeiről, nem beszél az erőforrásválságról, az erőforrás-pazarlás visszafogásáról?
Ha az eddigiekben kételyeink lettek volna arról - de nem nagyon voltak -, hogy milyen mélységig van jelen a fenntarthatóság a kormány gondolkozásában, akkor a kormányprogram arra mindenképpen alkalmas, hogy ezeket a kételyeket eloszlassa. Nemcsak a környezet ügyében mond azonban le a nemzeti együttműködés programja a jövőre való felkészülésről. A méltó és minőségi jövő záloga nem csupán az emberhez méltó létfeltételek biztosítása az utánunk jövők számára, hanem a felnövekvő nemzedékek számára a tudásnak és a tanulás képességének az átadása is.
Semmit nem olvasunk a programban a közoktatásról, amely pedig ennek záloga és a hazai intézményrendszerek egyik legmélyebb válságban lévő területe, ahogyan erre többek között a köztársasági elnök felkérésére készült Szárny és teher című tanulmány is rámutat. Minőségi közoktatás nélkül nincs esélye az országnak, hogy a jövő szándékainak megfelelően alakítsa; passzív, kiszolgáltatott, félperifériális szeglete marad a világnak.
Mit gondol a kormány a közoktatás céljairól, eszközeiről, forrásairól, intézményeiről, a pedagógustársadalom felelősségéről és lehetőségeiről? A múlt tragédiáinak felidézése nem pótolja a felnövekvő nemzedékek jövőre való felkészítését.
(16.00)
És milyen jövőt képzel Magyarországnak, a magyar gazdaságnak az a kormány, amelynek programjából szinte teljes egészében hiányzik a kutatás és fejlesztés stratégiája, néhány kisvállalkozásokra vonatkozó mondattól eltekintve? Lépést akar tartani Magyarország a világban végbemenő valódi forradalmakkal, az energetikai, informatikai, biotechnológiai vagy tudásforradalommal, vagy álforradalmak illúziójában ringatva magát, végképp lemarad azokról a változásokról, amelyek ténylegesen megszabják a jövőt?
Látja-e egyáltalán a jövendő kormány, hogy mi megy végbe a világban, ha a kormányprogram szinte teljes egészében elfelejtkezik arról, hogy Magyarország egy nemzetközi közösség része, amely program nem szól az Európai Unió előtt álló irdatlan feladatokról és ebben hazánk szerepéről, nagyvonalúan eltekintve attól a ténytől, hogy alig hat hónap múlva Magyarország átveszi a világ egyik vezető gazdasági-politikai konglomerátumának soros elnökségét.
A külpolitikai terveket illetően meg kell elégednünk néhány, pontosabban nem körvonalazott utalással bizonyos keleti országokra, amelyek közül Észak-Korea és Szingapúr éppúgy odaérthető, mint Oroszország és Kína. Bízhatunk-e abban, hogy az ezzel a programmal induló kormány felelős, megfontolt külpolitikát fog folytatni? A kampány a választások óta eltelt időszak és a kormányprogram alapján egy, a jövőt értő és azt aktívan befolyásolni szándékozó XXI. századi kormány helyett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) sokkal inkább egy De Gaulle-i politique de grandeur talaján fogant, a XX. századi félmúlt kormánya sejlik fel előttünk. (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Vége!) De Gaulle történelmi jelentősége természetesen vitathatatlan, és az a program, amit megvalósított, előkelő helyet biztosított Franciaországnak… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)
