KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban sokak vetettek számot az elmúlt húsz év politikájával. Hadd idézzek egy prognózist 1990-ből, az egyik legkomolyabban vehető társadalomkutatótól, Ralf Dahrendorftól. A brit (Sic!) professzor azt mondta, hat hónap elegendő ahhoz, hogy egy sikeres alkotmányt a posztkommunista országokban létrehozzanak, hogy hat év elegendő lehet ahhoz, hogy sikeres legyen a piaci átmenet, de hatvan év kell ahhoz, hogy a demokratikus politikai kultúra is kialakuljon az új demokráciákban. Eltelt húsz év, és érdemes visszagondolnunk, hogyan állunk most ezzel a demokratikus politikai kultúrával.
Azt gondolom, az a jóslat, amit Dahrendorf megfogalmazott, ami talán egy nagyon pesszimista jóslatnak tűnt annak idején, 1990-ben, most lehet, hogy még optimistának is tűnik, ha Magyarországra gondolunk. Ma Magyarország a világ egyik legboldogtalanabb, leginkább elkeseredett, leginkább magába zárkózó és végtelenül bizalmatlan országa. Ez a bizalmatlanság az elmúlt húsz év politikájának az eredője, és ez a bizalmatlanság sajnos a fő rendező elve volt az elmúlt években a magyar politikának. Korábban azon panaszkodtak a politika formálói, hogy miközben a politikusokat nemes szándékok vezetik, az emberek mégsem bíznak a demokratikus intézményekben. A kormányok sorra veszítették el a választásokat, pedig nyilván azt gondolták, hogy felelősen kormányoztak.
És volt egy fordulat a magyar politikában, nagyjából tíz évvel ezelőtt, amikor a bizalmatlanságnak egy másik eleme is megjelent a magyar politikában: a politikusok kezdtek el egyre kevésbé bízni az állampolgárok bölcsességében. Azt gondolták, hogy a politikusoknak nem érdemes őszinte szavakat megfogalmazni a választók felé, hogy nem érdemes a politikusoknak a választók bölcsességére apellálnia, hogy nem érdemes kibontani a valóság minden részletét, hanem a PR-szakemberekre és a közvélemény-kutatókra bízták azt, hogy tulajdonképpen mit is kell mondaniuk.
Én az elmúlt tíz évben közvélemény-kutatóként dolgoztam, és annak, hogy otthagytam a szakmámat, az egyik oka éppen az volt, hogy rá kellett jönnöm arra, ez a politika nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország a szakadék szélére került. Én azt gondolom, nem egy forradalom után vagyunk, hanem az összeomlás előtt, és óriási felelőssége van a jövendőbeli kormányoldalnak abban, hogy mindent megtegyen a közbizalom helyreállítása érdekében.
A kormányprogramban elég sokszor hivatkoznak a bizalom szóra, és ez nagyon helyes. Ez a program valóban jól elemzi azokat a folyamatokat, amelyek révén Magyarország most olyan állapotba került, amikor a választók előtt tényleg az utolsó kártyát játszhatja ki a politika. Mégis azt gondolom, a jövendőbeli kormánytöbbség talán nincs igazából tisztában azzal a jelenséggel, amivel szemben állunk, nincs tisztában azzal a társadalmi környezettel, ami a politikát körül fogja venni az elkövetkező években. A választók most újra hitelt adtak egy új politikai garnitúrának, bizalmat szavaztak annak ellenére, hogy valójában nem is tudták pontosan, hogy minek adnak bizalmat. De a bizalom mindig magában hordozza azt a jelenséget is, hogy nem tudjuk pontosan, mit várhatunk a másik féltől. A bizalomban éppen az az erő, hogy azt a fajta alaphozzáállást biztosítja számunkra, hogy bízhatunk a felek jóindulatában.
Azt gondolom, a választók megtették, amit kellett, nagyon nagy változást hoztak a politikában, és itt nemcsak arra kell gondolnunk, hogy a Fidesz a korábbi választási eredményeinél lényegesen jobban szerepelt, hanem arra is kell gondolnunk, hogy megjelent két, bár egymástól nagyon eltérő, de mégiscsak a politika megújítását célul kitűző párt is a parlamentben.
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mielőtt a kormányprogramról és a kormány céljairól beszélünk, szeretném, ha tudatosítanánk önmagunkban itt a Házban, hogy a nulladik lépés, amit meg kell tennünk, az az, hogy ezt a bizalmat, amit megkaptunk - nemcsak a kormányoldal, hanem mindannyian, akik itt ülünk ebben a Házban -, nem szabad újra eljátszanunk. Magyarország ma az értékvizsgálatok szerint gyakorlatilag lekerült a nyugat-európai társadalmak, az európai civilizáció térképéről. A magyar társadalom értékrendszere folyamatosan abba az irányba változott, ami pontosan ellentétes volt azzal, amit Dahrendorf húsz évvel ezelőtt megfogalmazott, és amiben talán mindannyian hittünk a rendszerváltás pillanatában.
(15.50)
Fel kell tehát tennünk azt a kérdést, hogy miből lesz a bizalom, hogyha ez nekünk olyan fontos, miből származik az az érzés, ami, mint egy önbeteljesítő prófécia, valóban javíthatja a demokrácia minőségét, ami hozzájárulhat a piacgazdaság hatékonyabb működéséhez.
A bizalom alapját két dolog szolgáltathatja, az egyik az átlátható állam létrehozása. Mit tartalmaz ez a kormányprogram az átlátható állam megvalósítása szempontjából? Milyen javaslatokat fogalmaz meg azzal kapcsolatosan, hogy a politikusok valóban elszámoltathatóak legyenek? Sajnos nagyon keveset. Alig hallani valamit arról, mit kíván tenni a Fidesz-KDNP-szövetség annak érdekében, hogy megvalósuljon az, amit a kijelölt miniszterelnök-jelölt úr is említett, hogy a politika átláthatóvá váljon.
Sajnos ezzel kapcsolatosan a kormányprogram nagyon keveset tartalmaz, de az elmúlt napokban beterjesztett javaslatok pontosan az ellenkezőjét mutatják annak, amit reméltünk. Például a vagyontörvény kapcsán jelentősen sérül az átláthatóság elve, sőt, még a parkolási törvénnyel kapcsolatosan is sokkal többet reméltünk az átláthatóság szempontjából. De folytathatnám: ha visszautalunk az előző parlamenti ciklusra, a titoktörvény nagykoalíciós támogatása is azt mutatta, hogy a nagy pártok között igenis, van egyetértés akkor, amikor korlátozni kell az állampolgárok hozzáférését bizonyos fontos, az elszámoltathatóságot megalapozó információkhoz; vagy hogy az egyik nagyon fontos témát vegyem elő, már a kampányfinanszírozás kapcsán is megszületett egy olyan javaslat, amely tulajdonképpen egy kompromisszumos javaslat volt az MSZP és a Fidesz korábbi, erre vonatkozó javaslatai között, mégis, tulajdonképpen el sem jutott a Ház asztaláig.
Nagyon örültem, amikor a második forduló estéjén a miniszterelnök-jelölt úr arról beszélt, hogy az oligarchák korszakának vége lesz, és a politikát visszaadjuk az oligarcháktól a választópolgárok kezébe, de nem látom azokat az intézkedéseket, amelyek miatt ez megvalósulhatna, és akkor csak remélni merem, hogy Simicska Lajost is támogatta (Sic!) erről a tervéről. (Közbeszólás: Tájékoztatta!) Köszönöm.
A másik dolog, ami hozzájárulhat a bizalom kultúrájának a kialakításához, az, hogy legalább itt a Házban képesek vagyunk arra az együttműködésre, amit várunk a polgároktól az élet minden területén. Ezekkel kapcsolatosan a kormány esetében nyilván nem a program, hanem a tényleges cselekvés fog igazán perdöntővé válni. Amit az elmúlt napokban láttunk, ebből a szempontból a kép meglehetősen vegyes. Például a választójogi rendszer kapcsán számomra nagyon pozitív fejlemény az, hogy végül is a jövendőbeli kormányoldal egy paritásos bizottság felállítását kezdeményezte, sőt azt kell mondanom, hogy a Fidesz által megfogalmazott választójogi reformjavaslat tulajdonképpen egy szakmailag és politikailag is jó javaslatnak tűnik. Ezzel szemben például az önkormányzati választási rendszer átalakításával kapcsolatosan ennek pontosan az ellenkezője történik. Én azt gondolom, hogy ez a javaslat nagyon indokolatlan mértékben csökkentené a mindenkori ellenzék befolyását a helyi képviselő-testületekben. Függetlenül attól, hogy ez az erős többség milyen pártszínekben valósul meg, ez nemzetközi összehasonlításban is kirívóan aránytalan rendszer lenne.
Azt remélem, hogy a nemzeti együttműködés valóban iránytűje lesz a kormány politikájának, és nem a csomagolása. Azt tudom mondani, hogy a Lehet Más a Politika frakciója, bár a parlament legkisebb frakciója, de mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez a nemzeti együttműködés itt a Házban megvalósulhasson. S bár jogi értelemben és politikailag is ellenzéki párt leszünk, elsősorban nem a kormány és nem is az ellenzék ellenzéke szeretnénk lenni. A korrupció ellenzéke szeretnénk lenni, a szegénység ellenzéke, a kirekesztés ellenzéke, a jövő felélésének az ellenzéke és a felelőtlen politizálás ellenzéke.
Mi partnerek leszünk minden olyan politikai lépésben, ami segíthet a közbizalom helyreállításában, és azt remélem, hogy ebben közös lesz az akaratunk; a parlamentben ülő minden képviselő érezni fogja a felelősségét annak, hogy még egyszer az állampolgári bizalmat eljátszani Magyarországon nem lehet.
Köszönöm szépen. (Taps.)
