IVANICS FERENC

Teljes szövegű keresés

IVANICS FERENC
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lendvai Ildikó hozzászólásában feltette azt a kérdést, hogy miért Károlyit hibáztatjuk mindazért, ami Trianonban történt.
Én csak egy példát szeretnék mondani, amely a határon túliak fejében megfogalmazódik. Ők azt mondják az elmúlt kilencven év történelméről, hogy Magyarországnak három árulója volt: Károlyi, Kádár és Gyurcsány. (Taps a Jobbik, szórványos taps a Fidesz soraiban.) Ezt december 5-én mondtam. Ez azért volt lehetséges, mert sosem mert szembenézni magával ez a nemzet, sosem mert a saját legnagyobb fájdalmával szembesülni.
Ez a törvényjavaslat erről szól. Ez egy bátor szembenézés. És megoldja azt a problémát is, amit Lendvai Ildikó kifogásolt, felolvasom ezt a mondatot a 2. §-ban: “Ebből kiindulva az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a fenti problémák megoldását csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között, demokratikus berendezkedésű, szuverenitásuk birtokában lévő, polgáraik és közösségeik számára gyarapodó jólétet, jogbiztonságot és a gyakorlatban is érvényesülő jogegyenlőséget biztosító egyenrangú országok közös tiszteleten alapuló együttműködése eredményezheti, melynek kiindulópontja csak az egyének a nemzeti önazonosság megválasztását is magában foglaló szabadsága s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéshez való joga lehet.”
Ez pontosan fedi azt, amit kifogásolt és hiányolt ebből a törvényjavaslatból, nevezetesen, ha együttműködőek vagyunk a környező országokkal, akkor ez a kérdés világosan és tisztán rendezhető a nemzetközi jog alapján.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem