SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meg ne haragudjon már, kedves László képviselő úr, de most már komolyan kezdem azt gondolni, hogy ön megpróbálja itt nekünk kimagyarázni a kimagyarázhatatlant ezzel az oktatási történettel.
Amit ön itt az előbb elmondott, teljesen egyetértek önnel, félreértés ne essék, ne szűkítsük ezt az oktatásra. Persze, amiket ön itt elmondott példaként, a kapcsolatok megerősítése, a testvérváros, a civil szféra világa. Egyébként erről mi már korábban is mindig beszéltünk, nagyon fontosnak tartjuk, partnerek voltunk eddig is és leszünk a továbbiakban is minden olyan törekvéshez, ami arról szól, hogy a magyar-magyar kapcsolatokat, az együvé tartozás érzésének az erősítését segítsük, hogy fonjunk minél több szálat minél szorosabbra a Kárpát-medencében.
Persze, és emlékezzünk együtt. De mi nem erről beszélünk. Mi arról beszélünk - és akkor hadd idézzem önnek még egyszer ismételten, és most már többet nem szeretném, mert bizonyára értette ön elsőre is valószínűleg -, mi azt mondjuk, hogy az oktatás keretében történő megemlékezés útján is, ebben a formában is. Mi azt kérjük, hogy ebben a formában is szerepeljen ebben a törvényjavaslatban, hogy mi a megemlékezésnek ezt a formáját is fontosnak tartjuk számos más forma mellett.
Utaltam itt, szó volt már az önök által kezdeményezett holokausztmegemlékezésről. Ez is kötelező az iskolákban. Számos más módja van ennek a megemlékezésnek, mindenféle konferenciák vannak ezzel kapcsolatban, és a közélet, a politika és az emlékezés különböző területein ez a téma megjelenik, nem csak az oktatás keretében.
Mi azt mondjuk, teljesen egyetértve azzal, amit ön az előbb elmondott, persze, minden más területen szükség van ezeknek a szálaknak az erősítésére és az összetartozás-tudat erősítésére és a saját történelmi tudatunk elmélyítésére, mi pusztán azt kérjük, hogy támogassák azt, hogy legyen nevesítve, hogy erre ezen a területen is szükség van.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem