DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én tulajdonképpen csak ezt folytatnám, és igazából kérdéseim lennének a kormányoldalhoz. Láttuk az elmúlt nyolc évben, hogy üvegzsebtörvény ide vagy oda, hogyan viszonyult a szocialista-szabad demokrata kurzus az információs szabadsághoz, az állam átlátható működéséhez. Folyamatban vannak azok a perek, ahol többek között az önök által itt taglalt Dalerd Zrt.-t és másokat próbáltak különböző civil szervezetek színvallásra késztetni. Folyamatban vannak még mindig perek azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Vagyonkezelő vagy éppen a Magyar Villamos Művek hogyan próbál különböző közérdekű információkat eltitkolni a magyar polgárok elől.
És itt van ez a bizonyos emlegetett, Vágó képviselőtársam által már emlegetett sávolyi történet, ahol egész egyszerűen az történt, hogy nem elég, hogy az üzleti titok szabályait megpróbálta az Állami Vagyonkezelő az elmúlt években a végletekig tágítani, a banktitok egy újabb lehetőséget ad arra, hogy végképp, hiszen elvileg a Ptk. 81. §-a nem teszi kitágíthatóvá ennyire szélsőségesen az üzleti titok fogalmát, viszont ha a banktitok az, ami érvényes, mondjuk, egy-egy vagyonelemmel való gazdálkodásra, akkor valóban lehetetlenné válik, lehetetlenné válhat az, hogy a köz megismerje, mi történik az adott vagyonelemmel, tehát például itt az MFB kezelésébe került cégeknek a gazdálkodásával. Egyszerűen arról van szó, hogy abban a pillanatban, ha az MFB tulajdonolja, mondjuk, a Magyar Turizmus Zrt.-ben az állami tulajdont, abban a pillanatban az, hogy ő milyen gazdálkodást folytat, az banktitok.
Komolyan gondolják azt, hogy önök az elmúlt nyolc év tapasztalata után banktitok mögé akarják bújtatni a véletlenszerűen felsorolt vagyonelemeket, különböző tartósan állami tulajdonban maradó cégek gazdálkodását? Valóban ezt ígérték önök a választóiknak?
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem