VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szépen mutatja ennek a törvényjavaslatnak a jellegét az, hogy itt most, éjfél után összesen 37 képviselő előtt vitatjuk meg ezt. A kormánytöbbség már nincsen meg (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Szavazzunk! - Derültség.), hiszen többen vagyunk ellenzéki képviselők ebben a pillanatban. Viszont szeretném jelezni, hogy azért mutatja ez a jelenlegi állapot, hogy hogyan fognak majd a jövő gazdasági döntései megszületni; valószínűleg, remélhetőleg ennél jóval nagyobb átláthatóság és transzparencia mellett, viszont a jelenlegi törvényjavaslat ezt a transzparenciát, átláthatóságot nem garantálja.
Nagyon sajnáljuk azt, hogy vannak olyan LMP-s módosító javaslatok, amelyeket Scheiring Gábor képviselőtársam benyújtott, a bizottságok egyszerűen lesöpörték. Ezek a javaslatok nem arról szóltak, hogy mi akadékoskodni szerettünk volna vagy különböző gátakat szabni a kormánynak a vagyongazdálkodással kapcsolatos politikájában, egyszerűen arról szóltak, hogy az állampolgárok jobban lássák azt, hogy mi folyik az állami vagyonnal kapcsolatban.
Sok kérdést föltettem a miniszter uraknak a mai meghallgatáson, ott föl is ajánlottuk az LMP állandó segítségét abban, hogyan lehetne az átláthatóságot növelni; megköszönték ezt. Itt a konkrét törvényjavaslatról és a lesöpört módosítók tartalmáról úgy érzem, hogy a jelenlegi állapotunkban itt már nincs miről beszélni, hiszen láthatólag a kormánytöbbség valójában nem szeretné meghallgatni azokat a javaslatokat, amelyek a nagyobb állami transzparenciára vonatkoznak.
Egyet emelnék még ki csupán, ami arról szól, hogy szerettük volna benyújtani, hogy az ingyenes átruházásra nem kerülhet sor tőkepótlási célzattal, azaz egyik zsebből az állam ne pakolhassa a vagyont a másik zsebbe. Sajnos, erre sem nyílik majd lehetőség, így ugyanígy lehet majd a számokkal trükközni. De most hozhattam volna a bekerült nyolc módosítónkból folyamatosan példákat, de nem látom azt az akaratot a kormánytöbbségen, hogy valóban eltökéltek lennének a vagyonnal való gazdálkodás transzparenssé tételében.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP, a Jobbik és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem