VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a jelenlegi törvényjavaslatban van egy olyan rendelkezés, amikor is a versenyeztetés mellőzésre kerülhet társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb indokokra hivatkozva. Ez az egyéb indok egy szép tág indok, mi beadtunk egy módosítót, amit lesöpört a tisztelt bizottság az asztalról.
(0.30)
Ezt igazából viccből adtuk be, mert azokat az “egyebeket” szerettük volna kifejteni, és az LMP három alapértékét fektettük le, tehát hogy szerintünk fenntarthatósági, részvételi vagy igazságossági szempontok alapján lehetne mellőztethető a versenyeztetés.
Arra szeretném megkérni tényleg a tisztelt kormányoldal képviselőit, hogy akik nem is értenek hozzá, de legalább olvassák el itt az előterjesztést, ami itt van, és próbáljanak arra reagálni, hogy a kormány hogyan szeretné megoldani azt, hogy ilyen “egyéb” szócskákra hivatkozva megnyíljanak kiskapuk, amiket utána be sem lehet zárni. Hiszen az “egyéb” szó bármit is jelenthet, bármikor lehet mellőztetni a versenyeztetést, ha van egy haver, akkor ő az egyéb, azaz ő a barátom, már régóta ismerem. Nyugodtan meg lehet nézni, a Pécs 2010-es projekt is ilyen hasonló egyéb dolgok miatt került oda, ahova került. Az elmúlt nyolc év ilyen hasonló “egyéb” szócskák miatt csúszott el.
És nekünk, azoknak, akik szeretnének egy tiszta Magyarországon élni, elég volt ezekből az egyebekből. Elég volt abból, hogy különféle gumiszabályokra hivatkozva, kiskapuk, nagykapuk megkerülésével azt csinálhat az állam, amit akar. Az LMP egy olyan átlátható államot szeretne, amit az emberek tudnak ellenőrizni, de az ilyen “egyéb” szócskák miatt teljesen ellenőrizhetetlenné válik a magyar állam működése és a magyar vagyonnal való gazdálkodás.
Kérem önöket, tényleg válaszoljanak már, mert olyan, mintha a falnak beszélnék, és akkor Schiffer úrral itt végig elpolemizálhatunk hosszasan. De komolyan mondom, hogy ez a törvényjavaslat meg fogja határozni a következő négy év gazdaságpolitikáját nagyban. A következő négy év gazdaságpolitikájával, azokkal a célokkal, amiket lefektettek és elmondtak a miniszter urak, és amikkel mi egyetértettünk, azokat én mind fölsoroltam. Ha kíváncsiak arra, hogy mivel ért egyet az LMP a gazdaságpolitikájukból, amit elmondtak a miniszter urak, én szívesen elmondom, de amíg a nemzeti együttműködés arról szól, hogy az ellenzék beszél, a kormány hallgat, addig egyszerűen felesleges nekünk megszólalni.
Kérem önöket, reagáljanak rá, és vegyék komolyan a nemzeti együttműködés programját, és próbáljunk egy tiszta, nyílt párbeszédet kezdeményezni egymással, mert így csak a levegőbe beszélünk mindannyian, mi is, önök is a levegőbe beszélnek, hiszen amit ígértek a választóiknak, hogy egy elszámoltatható államot akarnak, annak nincsenek meg a garanciális törvényi feltételei.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP, az MSZP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem