DR. MOLNÁR ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR ATTILA
DR. MOLNÁR ATTILA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, hogy én is hasonlóan rövid leszek, mint az előterjesztő képviselője.
Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a ma délelőtti ülésén tárgyalta a H/19. számú, az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot, és a bizottság egyhangúlag, 27 igen szavazattal, tehát még egyszer hangsúlyozom, 27 igen szavazattal javasolta a tárgysorozatba-vételét és általános vitára való alkalmasságát.
Ahogy az előterjesztő az előbb elmondta, a bizottság is osztotta azt az elképzelését az előterjesztőknek, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságon belül jöjjön létre egy albizottság, amelyik a választójogi reform előkészítését fogja elvégezni, és ez az albizottság legyen paritásos bizottság, tehát egyenlő létszámban vegyenek részt benne ellenzéki és kormánypárti képviselők. Támogattuk azt az előterjesztői elképzelést is, hogy az albizottság 2011. június 30-áig terjessze be a bizottságnak a választójogi reformmal kapcsolatos törvényjavaslatot, és egyetértettünk azzal is, hogy széles körű társadalmi vitát követően az alkotmányügyi bizottság pedig legkésőbb 2011. december 31-éig terjessze ezt az Országgyűlés elé.
Egyetértettünk az előterjesztőkkel abban is, hogy az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítése során legyünk figyelemmel a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletére vonatkozó jogalkotási folyamatról szóló 20/2010. (II. 26.) országgyűlési határozatban foglalt elvekre és határidőkre is.
Tisztelt képviselőtársaim, arra kérem önöket, hogy a határozati javaslatot megvitatni és azt elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem