DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításához benyújtott T/21. számú törvényjavaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt teljesen magáénak érzi, jó szívvel támogatja. Külön örömünkre szolgál, hogy az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag elfogadta, megszavazta a T/21. számú törvényjavaslatot.
Egy kiemelten fontos törvényjavaslat áll előttünk, ugyanis nagy kincsünkről, ha nem a legnagyobbról, a családról szól. A családról, amelyről a XIX. századi nőoktatás apostola, a XIX. század iskolaalapító nagyasszonya, Veres Pálné a következőt mondta: amilyen a nő, olyan a család; amilyen a család, olyan a társadalom. Ha igaz, hogy amilyen a család, olyan a társadalom - márpedig Veres Pálnénak elhihetjük -, akkor elemi érdekünk, hogy a családtámogatás törvényi szabályozása közelítse meg a majdnem tökéletest, lássuk világosan a célokat, szem elől nem tévesztve a prioritásokat.
Mi ma a prioritás? Tudjuk, hogy a családtámogatás szoros összefüggést mutat nemzeti sorskérdésünkkel, a súlyos demográfiai mutatókkal, a nemzet fogyásával. Ezt a felelősséget érezte át az első Orbán-kormány, és három pilléren álló családtámogatást vezetett be. Azok a családok - ez volt az első pillér -, ahol a fejenkénti jövedelem nem érte el a minimális nyugdíjat, rendszeres gyermekvédelmi támogatást kaptak, 13. havit is. A második pillér volt a családi adókedvezmény, a harmadik pillér pedig a családi pótlék volt, amiből a 13. havit is megkapták a családok.
Az első Orbán-kormány a családi pótlékot szétválasztotta az iskoláztatási támogatástól, ez utóbbit iskolalátogatáshoz kötötte.
(18.50)
Ez eredményes lépés volt, mert a notórius iskolakerülő gyerekek jelentős része eleget tett iskolakötelezettségének. Sajnálatos módon 2002 júniusában ezt az iskolalátogatáshoz kötött iskoláztatási támogatást a Medgyessy-kormány eltörölte, és a családi pótlék egységes fogalmi visszaállítása mellett döntött. Ennek az lett a következménye, hogy a családi pótlék bizonyos társadalmi rétegek megélhetési forrásává vált, a szülők nem voltak érdekeltek abban, hogy gyermekeiket iskolába küldjék.
Az elmondottakból kitűnik, hogy a T/21. számú törvényjavaslatban megfogalmazott módosítások nem minden előzmény nélküliek a második Orbán-kormány számára. Egyszerűen arról van szó, hogy a mostani módosítás a korábbi, az első Orbán-kormány alatti szabályozáshoz tér vissza. A gyakorlatban ez azt jelenti, mint már hallhattuk, hogy ismét szétválasztjuk a családtámogatási ellátásokat nevelési és iskoláztatási ellátásra. Az iskoláztatási ellátás nem más, mint az iskoláskorú gyermek iskoláztatási költségeihez nyújtott állami támogatás, amely természetesen csak akkor jár, ha a gyermek a tankötelezettséget teljesíti.
2009 tavaszán a szocialista kormány a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosításával bevezette a KDNP és a Fidesz által hosszú ideje szorgalmazott megoldást. Ez pedig arról szólt, hogy bizonyos esetekben, a védelembe vett gyermek érdekeit szem előtt tartva, a családi pótlékot nagyobb arányban - ezt a szocialisták 50 százalékban maximalizálták - lehessen természetben kifizetni, ha a gyermek nem jár iskolába. A gyakorlati tapasztalat azt mutatta, hogy a tankötelezettség teljesítéséhez ez az 50 százalékos limit nem volt megfelelő kényszerítő eszköz a szülők számára.
A mostani szabályozás szerint a közoktatási törvényben meghatározott 10 igazolatlan tanóra után a lakóhely szerinti jegyző írásban figyelmezteti a szülőt. Ugyanebben a végzésben azt is közli a szülővel, ezt már hallhattuk, hogy 50 igazolatlan tanóramulasztás után az iskoláztatási támogatást mint pénzbeli ellátást teljes egészében, azaz a tavalyi szocialista törvénymódosítástól eltérően 100 százalékban természetbeni juttatásként fogja felhasználni a gyermek érdekében és számlák ellenében a kirendelt eseti gondnok. A természetbeni juttatásként biztosított iskoláztatási támogatást 6 hónapig csak ilyen formában kapja a gyermek, függetlenül attól, hogy közben visszatér az iskolapadba.
A gyermekek iskolalátogatása törvényi kötelezettség, olyan törvényi kötelezettség, ami a gyermekek érdekeit szolgálja. Nemcsak azért, mert a tudás, a műveltség az iskolában sajátítható el, hanem azon egyszerű oknál fogva is, hogy az iskolázatlanság az egyén életkilátásait beszűkíti, alapképzettség nélkül a munkaerőpiacról is kiszorulnak az alacsony iskolázottságú emberek, számokat is hallottunk ma már erről, akiknek ma a foglalkoztatási rátája alig több 27 százaléknál. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, az ENSZ 1948. december 10-én ünnepélyesen tette közzé az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez a valóban egyetemes értékű jogkultúrai vívmány megerősíti, hogy “a család a társadalom természetes alapvető sejtje, és joga van ahhoz, hogy a társadalom, valamint az állam védelmezze őt”. Ez a tétel ma is hatályos. Igen, ez jog. De a jog mellett érvényesülni kell a kötelezettség teljesítésének is. Az előttünk lévő törvényjavaslat ezt a kettőséget garantálja.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amilyen a család, olyan a társadalom - idéztem Veres Pálnét. Biztos vagyok abban, hogy mindannyian azt szeretnénk, hogy a magyar családok kiegyensúlyozottak, stabilak, erősek legyenek, mert az ilyen családokból álló magyar nemzet lesz kiegyensúlyozott, stabil és erős. “Nézzetek előre, és fiaitokat küldjétek tanulni, hogy jobbak lehessenek, mint mi valánk - így biztatta a XIX. század elején a magyar családokat Kölcsey Ferenc. Halljuk meg a biztatást! Azoknál a családoknál viszont, ahol a tanulás nem alapigény, az előttünk álló T/21. számú törvényjavaslat reményeim szerint ösztönző erejű lesz. Ez nemcsak egyéni, hanem össztársadalmi érdek is. Kérem, hogy támogassák.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem