DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szeretném megjegyezni, hogy az iskoláztatási támogatás kérdése nyilvánvalóan nem alkalmas demográfiai problémák átfogó kezelésére. Azt gondolom, hogy amit Sneider képviselő úr az előbb mondott, az nem itt kérendő számon, az egy másik ügy. Ez egy kicsi szelet.
Hogy volt-e eredménye, vagy sem: én azt gondolom, hogy az elég komoly eredmény, amiről például Pichler képviselő úr beszámolt, hogy a fegyelmi kérdések hogy és mint alakultak az iskolában. Azt hiszem, hogy ebből a szempontból az, hogy hol tartunk most, milyen az iskola tekintélye, milyen a tanárok tekintélye, nagymértékben összefügg azzal, hogy az iskolához fűződő viszony akár a gyerek, akár a szülő szempontjából hogy és mint alakul. Akkor, amikor fakultatívvá válhat, azt gondolom, hogy nem is lesz tekintélye. Tehát ebből a szempontból is, azt hiszem, muszáj lépni, mert az mégsem állapot, hogy a tanárverésekkel kapcsolatban az lett a végső konklúziója a Hiller miniszter úr által felállított bizottságnak, hogy a tanárok tehetnek róla. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem