DR. TARNAI RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. TARNAI RICHÁRD
DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Én sem szakértőkre és különböző általam nem ismert tudományos tényekre, hanem a saját tapasztalataimra szeretnék hagyatkozni. Öt gyermekem van, közöttük vannak iskolások is. Reggelenként, amikor felkelnek és megreggelizünk, van, amelyik gyermekem azt mondja, hogy ő most nem menne szívesen iskolába, lehet, hogy két nap múlva egy másik fogja ezt mondani, mi viszont fogjuk magunkat a feleségemmel, szépen elkészítjük a reggelijüket, és elindítjuk őket az iskolába. Én ezért nem bűnösnek érzem magam, hanem felelősnek.
A másik dolog pedig a törvényjavaslat kapcsán: ez a magyar családok 90-95 százalékát semmilyen módon nem érinti, mindent változatlanul hagy. Azokat a családokat viszont igenis érinti, akik a gyermeküknek szánt pénzt másra akarják költeni. Azokat a családokat igenis érinti, akik a gyermeküknek a jövőjét, a jobb élet lehetőségét kívánják elvenni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem