KARA ÁKOS

Teljes szövegű keresés

KARA ÁKOS
KARA ÁKOS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tegnapi, 2010. május 25-én megtartott ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság egyhangú döntéssel általános vitára ajánlotta a javaslatot.
Tény, hogy Magyarországon a jelenlegi európai uniós országokkal való összehasonlításban alacsony a foglalkoztatottság. Tény, hogy alacsony iskolai végzettséggel nehéz a munkaerőpiacon elhelyezkedni. Tény, hogy a nagyszámú munkanélküliek és álláskeresők között jelentős arányban vannak azok, akiknek nincsen befejezett általános iskolai végzettsége.
Alapvető cél tehát az, hogy a legfiatalabb korosztály tagjai mind nagyobb arányban fejezzék be sikeresen az általános iskolát. Alapvető közösségi és alapvető társadalmi érdek, hogy a szociális ellátások azt a célt szolgálják, amelyeket mind az egyén, mind pedig a szűkebb és tágabb közösség is elfogadhatónak és szükségesnek tart. Fontos tehát rögzíteni, hogy a családi pótlék a gyermek felnevelését, tehát a nevelést segíti, az iskolába járást, így a megfelelő ismeretek és a tudás megszerzését ösztönzi egyszerre.
A benyújtott törvényjavaslat ezt rögzíti, egyúttal - és ez nagyon fontos - a szülői felelősséget erősíti. Azt erősíti, hogy a gyermek iskolába járása, járatása mind a gyermek, mind a szülő, mind pedig a társadalom helyi és nagyobb közösségének az érdeke és felelőssége. Ebben a bizottság valamennyi jelenlevő tagja egyetértett.
A bizottság elnöke az MSZP képviselőjeként jelezte, hogy a javaslat szándékával egyetért, de nemcsak hatósági oldalról közelítené meg a kérdést, hanem abban is keresi a megoldást, hogy miként lehetne motiválni azokat a családokat, akik nem tesznek eleget az iskolába járás, járatás követelményének. Szerinte ezek a követelmények és a segítségnyújtás együttes alkalmazása szükséges.
A Jobbik bizottságban jelen lévő képviselői szerint a jelenleg hatályos jogszabályban foglalt lehetőségekkel nem éltek eddig az önkormányzatok, így bár a törvényjavaslat szándékával egyetértenek, az egyes földrajzi területeken súlyosnak tartott, nehezen kezelhetőnek látott helyzet miatt, például a szociális szakemberek feladatellátásának nehézségei miatt csak módosító javaslatokkal fogják majd tudni elképzelni a javaslat elfogadását, ezt jelezték a bizottsági ülésen.
Az LMP bizottsági ülésen jelen lévő képviselője általános vitára ajánlotta a benyújtott anyagot, de jelezte, hogy a javaslatban megfogalmazott eszközt kevésnek tartja a probléma megoldásához; jelezte, hogy ez a megoldásra váró probléma túlmutat mind a szociális, mind a foglalkoztatáspolitikai alrendszeren, és szerinte ez a kérdéskör további, közoktatással kapcsolatos szakmai kérdéseket vet fel az alapképzés minőségére vonatkozóan.
A Fidesz-KDNP jelen lévő képviselői, tehát a részünkről azt mondtuk, hogy a benyújtott törvényjavaslatban megfogalmazottak szerint kell lépni, a tervezett intézkedés alkalmas arra, hogy a szülői felelősséget erősítse, továbbá a javaslat a szociális, gyermekjóléti és oktatási alrendszerben dolgozó szakemberek, valamint a települési jegyző közös munkájával a gyermek, a családja, illetve a tágabb közösség érdekét egyaránt szolgálja.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Jelenlevők! Ez hangzott el a bizottsági ülésünkön. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem