KUCSÁK LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KUCSÁK LÁSZLÓ
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Sok minden elhangzott már. Magam az oktatásban gyakorló pedagógusként, intézményvezetőként szeretnék egy-két gondolatot hozzáfűzni az elhangzottakhoz. Én a véleményt természetesen tiszteletben tartom, ugyanakkor megítélésem szerint a tényszerű látlelet és az apokaliptikus vízió sajátos elegye volt, amit ön elénk tárt. Én arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy ez a bizonyos törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, megítélésem szerint nem kizárólag a cigányságról szól, hanem különféle szociális környezetben élő, különféle anyagi helyzetben lévő és összetételű családokban jelen lévő problémáról. Tehát ennél nagyobb ez a bizonyos terület, amiről szólhat, ahol ezek a bizonyos fiatalok jelen vannak.
Tudjuk nagyon jól, hogy az elmúlt időszakban általában az iskolai botrányoktól, tanárverésekről meg egyebekről lehetett értesülni. Lehet, hogy nekem azért lényegesen jobb a megítélésem a magyar közoktatás intézményrendszeréről, mint önnek, jóllehet problémákkal tarkított belvilág ez is. De annak ellenére, hogy az elmúlt esztendőkben, különösen az elmúlt nyolc esztendőben milyen lehetetlen törvényi szabályozások nehezítették ezt a működést, ennek ellenére, azt gondolom, ez a rendszer kiállta az idő próbáját, köszönhetően a benne dolgozó pedagógusoknak.
Én arra szeretném kérni önt illő tisztelettel, hogy ha lehet, ilyen konkrét felvetések kapcsán, amelyeknek a lényege az, hogy ezek a fiatalok, diákok mégiscsak részt vehessenek a nevelést-oktatást végző intézményekben, közösségekben, ne kriminalizáljunk, ne az ismert Murphy-törvény, a “mérj mikrométerrel, jelölj krétával, vágj baltával” megközelítésmód legyen a jellemző, hanem próbáljunk meg a tényszerűségnél és a tárgyszerűségnél maradni, hogy rendezni tudjuk végre közös dolgainkat. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem