OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen. Először is szeretném elmondani azt, hogy a Lehet Más a Politika parlamenti frakciója a jelen törvényjavaslattal a jelenlegi formájában nem tud egyetérteni. Nem a céllal nem értünk egyet, mert le kell szögeznünk, hogy nekünk is elemi érdekünk az, hogy minden gyerek járjon iskolába, de az is, hogy ott megfelelő szintű oktatást kapjon. Ehhez nem elég egy szankcionáló törvényjavaslat, hanem ehhez a szociális szakma adta lehetőségeket, a szociális szakmával való együttműködést és a szociális hálónak azon kiterjesztését, hogy azon a halmozottan hátrányos helyzetű családok felül maradhassanak, mindenképpen meg kell teremteni.
Azt is gondoljuk, hogy az, hogy egy gyermek ma Magyarországon jár-e iskolába, vagy nem, az nem egyéni probléma, az egy közös felelősségen alapuló eset, ahol az iskola, a szülő egyaránt felelős azért, hogy vannak-e iskolai hiányzások, vagy nincsenek. Ahol jó az iskola, ahol befogadó az iskola, ahol jó színvonalú az oktatás, ott ezzel egyenes arányban kevesebb a hiányzás is.
Hangzottak el már itt az eddigi viták során olyan mondatok és olyan kritikák, amelyekben nemcsak a Lehet Más a Politika, hanem több más ellenzéki frakció is hiányolja a szakmai szervezetekkel, a szakmai egyesületekkel való vitát és bizonyos kérdéseknek a megosztását. Mi most szeretnénk ezt a helyzetet egy kicsit megbontani, és szeretném önökkel megosztani a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének véleményét a jelen törvényjavaslatról (Közbeszólás.), amely egy konferencián hangzott el. Köszönöm szépen.
Felvetődik a kérdés, amikor a jelen törvényjavaslatról beszélünk, hogy küzdelem-e ez a szegények ellen. Képviselői önálló indítványként került a parlament elé a családtámogatási és gyermekvédelmi törvény módosítása. A módosítási javaslat lényege, hogy 50 óra igazolatlan iskolai hiányzás után a családi pótlékhoz természetbeni formában juthatnak az érintettek. Az ország leggazdagabb embere továbblép, és úgy véli, hogy nem a családi pótlékot, hanem a gyereket kell elvenni azoktól a családoktól, ahol a gyerekek nem járnak iskolába. Már csak abban bízhatunk, hogy a mértékadó, felelős magyar értelmiség ismeri a probléma hátterét, és másként gondolkodik.
Ez a javaslat jól illeszkedik abba a folyamatba, amely erős társadalmi kontroll alá kívánja helyezni azon társadalmi csoportokat, amelyek a rendszerváltás legnagyobb vesztesei: a munkanélküliek, a romák és a szegények. A szégyenpénzen élő munkanélkülieket kártyás emberekké kívánják formálni, mivel alkalmatlannak tartják őket arra, hogy saját sorsukról önállóan dönthessenek. Vagy úgy gondolják, hogy az ő döntéseik nem a mi értékeink szerint valóak, azért rájuk kell kényszeríteni az akaratunkat?
Az indítvány a szegény családokat érinti, hiszen számukra a családi pótlék a napi megélhetést biztosítja. A tehetősebb családok számára ez nem létkérdés, ők amúgy is könnyebben szereznek orvosi és egyéb igazolásokat gyerekeik iskolai hiányzása esetén.
Tudni kell, hogy a szegény családoknál nem minden esetben legfontosabb érték az iskoláztatás. Vannak olyan helyzetek, amikor az elsődleges szükségletek kielégítése, például az éhség elkerülése kerül előtérbe. Ha azt szeretnénk elérni, hogy az értékekben is változások következzenek be, ahhoz más módszerek kellenek.
Miért nem járnak a gyerekek iskolába? Ma már csaknem mindenki tudja, hogy a társadalmi érvényesüléshez elengedhetetlen a megfelelő iskolázottság, de akkor miért sok az igazolatlan hiányzás? A gonosz szülők rosszat akarnak a gyerekeiknek, vagy az élethelyzetükből mindez szervesen következik? Harmincéves gyermekvédelmi munka során még nem találkoztam olyan szülővel, aki szándékosan akart volna ártani gyermekének. Sok család élt meg rossz tapasztalatot. Nagy erőfeszítések árán kitanulta a gyermek az eladó szakmát, ígéretet kapott a felvételre. Amikor a munkahelyén meglátták a bőrszínét, elutasították. Más esetekben megszerezte a gyermek a megfelelő képesítést, de úgy sem talált munkát. A feketemunka-vállalással, szakma nélkül biztosított kereseti lehetőség is sok esetben vonzó.
A szegény családoknál problémát jelent a tízosztályos alapképzés bevezetése. Régen 18 éves korára a gyerek kitanulta a szakmát, így keresővé vált. A plusz két évet fölöslegesnek, parkolópályának tartják, és anyagilag sem engedhetik meg maguknak. Az alsóbb iskolákban problémát jelent a túlkorosság. Nagyon rossz kamasz fejjel az alsó tagozatosok között lenni.
A kudarcok nem teszik vonzóvá az iskolát. A megnövekedett tananyagot a gyerekek jelentős része nem tudja befogadni, nem tudják követni az óra menetét, ezért rosszalkodnak, ami kiváltja a pedagógusok indulatát. Jönnek az intők, figyelmeztetések, fegyelmi eljárások, aminek nyomán a gyermekek kellően megutálják az iskolát. Az iskola nem törekszik az ilyen problémákkal küzdő gyerekek befogadására, inkább a kirekesztést helyezik előtérbe, hiszen hiányzik az érzelmi nevelés, nem tudják megszerettetni az iskolát.
(19.10)
Nem viszik el a problémás gyerekeket kirándulásra, mert azok rosszalkodnak, kizárják őket a sportkörből, nem vonják be a szakkörbe, szabadidős programokba. Ennek következtében a gyerekek normális reagálása az, hogy elkerülik az iskolát.
Ki szeretne olyan helyre járni, ahol nemkívánatos, ahol nem fogadják be, csődtömegnek élik meg az iskolai pályafutásukat? Ennek lelki következményei sem elhanyagolhatóak. Egyébként is a gyermek nem az iskolát, a tantárgyat szereti, hanem a tanító nénit, aki olyan aranyos, és azért tanul vagy viselkedik jól, hogy ne veszítse el a tanár néni szeretetét, kedvességét, vagyis azok az erős érzelmek, amelyek nevelésére az iskola ma kevés figyelmet fordít. A szülők nem tartják a kapcsolatot az iskolával, mivel előre tudják, mit fognak hallani: csupa rosszat a gyerekről.
Van, amikor az iskola direkt módon rekeszti ki a számára problémás gyerekeket, magántanulónak vagy egyéni tanrendes állományba helyezi őket. Sokszor a szülő munkavégzése miatt nem tudja ellenőrizni, hogy a gyermek eljut-e az iskolába. A gyerekek közötti erőszak is gyakran szerepel az okok között. Szociális indíttatású: nincs ruhája, felszerelése, dolgozni megy, elkíséri a szülőt az orvoshoz, vigyáz a testvérére, s a többi.
Mit tekinthetünk tehát igazolatlan hiányzásnak? Az utóbbi időben megnövekedett azon esetek száma, amikor a gyermek elmegy az iskolába, de valamelyik óra után eltávozik. Az iskolák jelentős része ezt is igazolatlan hiányzásként kezeli. A szülők úgy gondolják, hogy ők beadták az iskolába a gyereküket, attól kezdve a felelősség az iskoláé. Az iskolának eddig is jelentenie kellett a szabálysértési hatóságnak az igazolatlan hiányzásokat, amelynek következménye figyelmeztetés vagy pénzbírság lett. Súlyosabb esetekben kiskorú veszélyeztetése miatt az ügyészség vádat emelt a szülők ellen, és akár letöltendő szabadságvesztés is lehetett az ítélet. Most ezek mellé új büntetésként kívánják bevezetni a családi pótlék felhasználásának korlátozását.
Miért említek büntetést? Mert valószínűleg az igazolatlanul hiányzó gyerekekkel más probléma nincs, hiszen ha lenne, akkor már gondozná őket a gyermekjóléti szolgálat, és akkor nem volna igazolatlan hiányzás.
De miért kell a család számára pénzfelhasználási tervet készíteni, ha a pénz felhasználásával eddig sem volt semmi probléma? Nyilván büntetésből.
És ilyenkor miért van szükség eseti gondnok kijelölésére, aki majd gondoskodik a családi pótlék megfelelő elköltéséről? Nyilván büntetésből.
És miért kell hatósági eljárás keretében védelembe venni a gyermeket abban az esetben is, ha a szülők együttműködnek a probléma megoldásában? Büntetésből.
De miért a szülőt, a családot kell büntetni, amikor a kialakult helyzet többszereplős? Az iskolának, a hivataloknak és a társadalomnak legalább annyi a szerepe, a felelőssége, mint a szülőknek.
És ez a büntetés hatásos? Miért járna szorgalmasabban a gyerek iskolába, ha családi pótlék helyett utazási bérletet vagy cipőt kap, esetleg kifizetik a menzáját?
A gyermekvédelmi törvény szerint, amennyiben a hatósági intézkedés, védelembe vétel eredménytelen, a gyermeket ki kell emelni a családjából, és állami gondoskodás alá kell helyezni. Mi történik, ha a szülők nem mutatnak együttműködési készséget? Az lesz, amit Demján úr javasolt, vagyis elveszik a családoktól a többségében 14-18 éves gyermekeket?
A jelenlegi gyermekvédelmi rendszerben a gyermekjóléti szolgálatok feladatai közé tartozik az igazolatlan iskolai mulasztásokkal rendelkező gyermekek, családok segítése. Ezek szerint a törvénymódosításnak nem lehet célja a segítés, az okok feltárása, hiszen az adott. A kialakult helyzetért felelős tényezők megváltoztatása nem célja, mivel felelősként egyedül a családot jelöli meg. Úgy tűnik, mintha a család nem egy meghatározott társadalmi környezetben működne, ahol a történések, a problémát kiváltó okok többrétűek. Ezek szerint a törvénymódosítási javaslat egyetlen funkciója az érintett családok felelősségének, bűnösségének kimondása, megbélyegzése, alkalmatlanságuk deklarálása. Ez a javaslat egyrészt gyengíti a társadalmi kohéziót, a szolidaritást, a többség számára szándékosan láthatóvá teszi a rossz és érdemtelen családokat, másrészt olyan mélyen beleavatkozik az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő családok magánszférájába, amely gyengíti normakövető magatartásukat.
A gyermekjóléti szolgálatok feladata a veszélyeztetett, problémákkal küzdő gyermekek és családok segítése. Az intézmények már most is annyira túlterheltek a magas esetszámok, az adminisztrációs és egyéb tevékenységek révén, hogy a közvetlen kliensi segítő munka alig haladja meg a teljes munkaidő 20-30 százalékát. A módosítást követően a munkájuk másból sem fog állni, mint adminisztrációból, védelembe vételi tárgyalásokból, eseti gondnoki számadásokból, s a többi, vagyis elvész a segítő elem. A segítő intézményi hatósági szolgáltató a családok felett ellenőrzést gyakorlóvá válik, ha egyáltalán lesz mit szolgáltatnia.
A bürokrácia növekedése amúgy ellentétes a kormányprogrammal, a jegyzőket, Államkincstárat is érinteni fogja; ismerve az ügyintézések menetét, gyanítható, hogy lesznek hónapokig ellátatlan családok. A költségvetést is növelni fogja, hiszen sok eseti gondnokra lesz szükség. Ez persze előnyös is, foglalkoztatási szempontból. A probléma által érintett családoknak meg kell jelenniük a hatóság előtt több alkalommal is, amit nem néz jó szemmel majd a munkaadójuk.
Elsősorban az intézményeket kellene befogadóbbá tenni, mivel hatósági eszközökkel még senkinek sem sikerült megváltoztatnia egyetlen család értékeit és normáit sem. Növelni kellene azokat a szolgáltatásokat, szabadidős programokat, amelyek segítségével a családok, gyermekek képesek megbirkózni nehézségeikkel. A családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok megelőzést biztosító szolgáltatásait jelentősen ki kell bővíteni. A gyermekjóléti szolgálatok munkájától el kell különíteni a hatósági tevékenységeket.
Elodázhatatlan az iskolai szociálismunkás-hálózat kiépítése. Az iskolai szociális munkások az iskoláztatás elősegítése mellett képesek lehetnének a gyermeki jogok, érdekek érvényesülésének elősegítésére, a pedagógusok nevelési munkájának támogatására, az iskolán belüli erőszak kezelésére.
Nehezen érthető, miért kellett ilyen sietősen, a szakma megkérdezése nélkül benyújtani ezt a módosító javaslatot. A társadalmi párbeszéd hiányával a civil és szakmai szervezetek véleményen kívül hagyásával elveszett az a társadalmi többlet, amelyre most nagy szüksége van az országnak. Nincs olyan sürgető helyzet, amely indokolta volna ezt, hiszen a jelenlegi szabályozás is lehetőséget kínál a családi pótlék felhasználásának korlátozására.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
