OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót. Ez a két perc biztos nagyon kevés lesz, mert kaptam önöktől hideget-meleget. Én egyetlenegyet sajnálok, mégpedig azt, hogy úgy tűnik számomra, mintha a mondandóm első részét senki nem hallotta volna. Egyedül talán Révész Máriusz képviselő úr hallotta, hiszen mi beszéltünk erről az oktatási bizottságban is. Aztán Jávor Benedek képviselőtársam megismételte, nem arról van szó, hogy mi nem értünk egyet azzal, hogy szabályozni kell a családi pótlék adását vagy nem adását. De azt gondoljuk, hogy ilyen szintű szabályozással, ami inkább szankcionál, mintsem hogy a rendszert teszi befogadóbbá, nem biztos, hogy el fogjuk érni azt, amit akarunk.
Azt gondolom, hogy egy kicsit magunk előtt járunk. Először arra kellene fókuszálnunk, amiről beszéltek itt a képviselőtársak a mai nap folyamán, hogy a közoktatási rendszert kellene olyanná tenni, ami lehetőséget ad arra, hogy ne csak a budapesti elit gyerekei kapjanak megfelelő szintű oktatást, amivel a társadalmi mobilizációval élni tudnak, hanem azok a gyerekek is, akik egy tanyán, egy kis faluban születnek. Volt idő, kedves képviselőtársaim, amikor ez működött, és volt idő, amikor nem működött.
Mondok erre egy példát. Én ’89-ben kezdtem gimnáziumba járni. Egy kicsi faluban laknak a szüleim a mai napig is, Csengersimán, Szabolcsban, a határ szélén. Amikor 14 éves voltam, azt mondta nekem az apám - ebből is kitűnik, hogy ismerem a vidéki helyzetet -, ha azt akarod, hogy legyen belőled valaki, el kell innen menni. Az a rendszer tehát már akkor sem adta meg a lehetőséget arra, hogy...
