RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szűcs Erika képviselőtársam két gondolatára szeretnék reagálni. Egyrészt a hatástanulmányt kérdezte, hogy milyen hatástanulmányt végeztünk. Én javasolnám képviselő asszonynak, hogy járjon egyet az országban, sétáljon egyet Borsod megyében, és akkor látja azt a hatást, ami egyébként, hogy mondjam - (Szűcs Erika: Járom.) azért mondtam -, a társadalom széles rétegét érinti. Tehát teljesen nyilvánvaló, hogy az az út, amin járunk, így nem mehet tovább.
Ráadásul azt is látni kell, hogy az a fajta rendszer, hogy közpénzből finanszírozunk társadalmi csoportokat, és a társadalmi együttélés minimális szabályainak a betartására ezeket a társadalmi csoportokat nagyon sokszor nem sikerül rávenni, ez egyébként a társadalmi feszültségek erősödéséhez vezet. Normális programok mellé egyébként a társadalmat oda lehet állítani szinte teljes egészében.
A másik pedig a szubszidiaritás elve, amit mondott. Szerintem pontosan nagyon fontos lényege ennek a javaslatnak, hogy ezeket a kérdéseket ne helyi szinten kelljen eldönteni azoknak a szereplőknek, akik ebben érintettek, mert helyi szinten ezeket az intézkedéseket, mondjuk, egy iskolaigazgatónak vagy egy helyi önkormányzat tisztségviselőjének meghozni igen-igen kínos, tudjuk, hogy milyen helyzetbe keveredhetnek. Tehát nagyon fontos és lényeges eleme a javaslatnak, hogy bizony itt egyértelmű, taxatív döntések vannak a törvény alapján, és ezekben az ügyekben nem helyi képviselőknek nem helyi szinten kell a döntéshozás felelősségét és annak következményeit felvállalni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem