RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Ágnes, azt kell mondanom, hogy az oktatási bizottság ülésén kifejtett álláspontja sokkal jobban tetszett, mint amit most elmondott. Ugyanis, amit az oktatási bizottság ülésén elmondott, azzal egyetértettem; amit most elmondott, abban sok igazság van, de pontosan látjuk, hogy ez az út Magyarországon nem vezetett sehova. Tehát valóban a most kialakult helyzethez vezetett, ami - látjuk - valamilyen úton-módon változtatásra szorul.
Nagyon érdekes, és erre azért szeretném felhívni a figyelmet, hogy gyakorlatilag éppen a tegnapi napon, amikor a Magyar Tudományos Akadémián az SZDSZ-hez közeli liberális kutatók kiadtak egy olyasfajta állásfoglalást, ami többé-kevésbé összhangban van azzal, amit ön elmondott, nos, ugyanezzel az állásfoglalással egy időben megjelent Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöknek egy előterjesztése, ami gyakorlatilag ugyanazt mondta, amit mi előterjesztettünk, hogy azoktól a családoktól, amelyek nem járatják iskolába a gyereküket, Franciaországban meg kell vonni a pénzt.
(19.30)
Még természetben sem adják oda nekik, hanem elkülönült számlán kell kezelni - ez a köztársasági elnök előterjesztése -, és abban az esetben, ha újra kegyeskedik a család iskolába járatni a gyerekét, akkor ezt követően újra hajlandóak finanszírozni. Sarkozy egyenesen azt nyilatkozta, direkt kikerestem önnek: “A nem együttműködő családoknak, amelyekben a gyerek sokat hiányzik az iskolából, nem párbeszédre van szükségük, hanem arra, hogy a társadalom vállalja a felelősséget.” És Sarkozy elnök úr azt gondolja, hogy a társadalmi felelősségvállalás úgy történik, hogy valamilyen módon közpénzből nem finanszírozzák azoknak a családoknak, gyerekeknek a költségeit, akik még arra sem veszik a fáradságot, hogy iskolába járassák a gyerekeket, hanem a társadalmi felelősségvállalás úgy történik, hogy valamilyen módon megpróbálják motiválni ezeknek a családoknak a gyerekeit, hogy legalább elvigyék az iskolába a gyerekeket (Az elnök csenget.), mert abban az esetben, ha nem járnak iskolába, akkor semmi esélyünk nincs az életben boldogulni. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik, szórványos taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem