RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Amikor az oktatási bizottság ülése véget ért, akkor örültem, mert úgy tűnt, hogy ebben a kérdésben viszonylag teljes konszenzus övezi az előterjesztést, mára azonban a helyzet megváltozott.
Az az igazság, ennek több jele is látszott. A tegnapi nap folyamán megjelent a sajtóban - önök közül biztosan már többen is látták - az MTA gyermekszegénység-ellenes csoportjának egy állásfoglalása, amely pontosan azt mondta, amit éveken keresztül hallgattunk az SZDSZ részéről, hogy a családi pótlék nem lehet büntetés vagy jutalmazás eszköze, ellenzik ezt a megoldást, és gyakorlatilag az következett belőle, hogy szerintük a családi pótlékot akkor is folyósítani kell a családnak, ha ez a család nem küldi iskolába a gyermekét. Ezt hosszasan leírták. Én pontosan arra hívtam fel a figyelmet egyébként már a kétperces hozzászólásomban is, hogy ez volt az az irányzat, ami az elmúlt években meghatározta a magyar szociálpolitikát, és ha szétnézünk akár Budapesten, akár vidéken, különösen Kelet-Magyarországon, akkor lehet látni, hogy ez az ultraliberális álláspont egyébként milyen állapotokat teremtett Magyarországon. Mert bizony, ennek az álláspontnak az elhatalmasodása vezetett oda, hogy gyakorlatilag a feszültségek az egekig nőttek, az iskolákban nagyon sokszor gondot jelent a gyerekek tanítása, illetve már nagyon sokszor gondot jelent az, hogy a gyerek egyáltalán eljusson az általános iskolába.
Én teljesen egyetértettem Osztolykán Ágnes bizottsági felszólalásával, amikor azt mondta, hogy ez egy olyan eszköz, ami nem fogja megoldani az összes problémát, és elsorolta, hogy még további lépésekre is szükség lesz. Viszont ott is azt mondtuk, ez nem egy túlságosan finom eszköz, ez egy elég határozott lépés, de nagyon fontos, hogy ezeknél a családoknál legalább azt elérjük, hogy a gyermeket elviszik az iskolába. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy abban az esetben, ha a gyermek nem jár iskolába, akkor a gyermek életesélyei nagyon jelentős mértékben csökkennek. A társadalomnak az az elvárása, hogy ha tőlük adót vonnak le, és az adóforintjukból, közpénzekből finanszírozzák ezeket a családokat, akkor a társadalmi együttélés minimális szabályait tartsák be, és a minimális elvárás az, hogy ha közpénzekből ezek a családok részesülnek, akkor legalább a gyermeket vigyék el általános iskolába.
Igazából itt egy filozófiai különbség van a Fidesz, a kormánypártok, illetve az előző kormány között, és ez a filozófiai rendszer nagyon-nagyon lényeges különbséget takar.
Mit mondtak az előző időszakban? Ha a gyermek nem jár iskolába, nem baj, akkor is jár a családi pótlék. Ha a gyermek nem tanul, akkor a megoldás az, hogy nem lehet megbuktatni. Ha nem végzi el a nyolc osztályt, nem baj; régen a jogosítvány a nyolc osztály elvégzéséhez volt kötve, akkor vigyük lejjebb a követelményt, semmi gond nincs, adjunk neki lehetőséget arra, hogy a nyolc osztály elvégzése nélkül is juthasson a gyermek jogosítványhoz - s még lehetne tovább sorolni a példákat. Tehát az előző kormány filozófiája az volt, hogy úgy oldjuk meg bizonyos hátrányos helyzetű rétegek problémáit, hogy fogjuk magunkat, és a követelményszintet lejjebb visszük, egyre lejjebb, és lerakjuk a földre, akkor ebben az esetben már biztosan nem lesz semmi probléma.
A valóság egyébként nem ez. A követelményeket leraktuk, semmilyen erőfeszítést nem kell a nem létező követelmények átugrásáért bizonyos társadalmi rétegeknek kifejteni, és innentől kezdve egyébként hihetetlen feszültség halmozódik fel a társadalomban.
A mi filozófiánk szerint a gyermekeket meg kell tanítani a követelmények teljesítésére, meg kell tanítani az akadályok átugrására. El kell mondanom, én egy alapítványban vagyok kuratóriumi tag, a Dévai Szent Ferenc Alapítványban dolgozom Böjte atya mellett. Ebben az alapítványban több mint kétezer gyermekről gondoskodnak, akik mélyszegénységből, hajléktalanként, állomásról, szeméttelepről kerülnek be az alapítványhoz. Böjte atya soha nem mondta azt, hogy tegyük lejjebb a követelményeket, soha nem mondta azt, hogy nem baj, fiam, ha nem tanulsz, akkor majd valahogyan megoldjuk, hogy ne bukjál meg, hanem mindig is teljesíteni kellett a követelményeket. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai, nevelői, tanárai a gyerekeket folyamatosan a követelmények teljesítésére próbálták megtanítani.
Osztolykán Ágnes képviselőtársam mondta, hogy az iskolarendszer hagy némi kívánnivalót maga után. Ez kétségkívül így van. De Romániában semmivel sem jobb az iskolarendszer, és ezek a gyerekek, akikről ez a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondoskodik, a román iskolarendszer intézményeibe, iskoláiba járnak, és a román iskolákban, középiskolákban állják meg a helyüket, és tanulják meg a tananyagot. Semmivel nem barátságosabb a környezet, mégis teljesítik.
Kint a folyosón meséltem, hogy a gyerekeknek, akik olyan helyről kerültek oda, hogy még Magyarországon is mindenki próbálná ezeket a gyerekeket a szomszédos iskolába átküldeni az alacsony gyermeklétszám ellenére, mert annyira sok probléma van velük, nos, ezeknek a gyerekeknek a 40 százaléka egyébként felsőoktatási intézménybe kerül; ezeknek a gyerekeknek a 40 százaléka, akiknek egy jelentős része az általános iskolát sem lett volna képes elvégezni az alapítvány segítsége nélkül.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek 15-20 százaléka cigány gyerek, és ők is hasonlóan teljesítenek, hasonló arányban végzik el az általános iskolát, szereznek szakmát, kerülnek felsőoktatási intézménybe. Olyan sikertörténetünk is van, mint Szerénke, aki kétéves túlkorosság után került az alapítványhoz. Nem végezte volna el az általános iskolát sem, de ez a kislány először elvégezte a gimnáziumot - még egyszer mondom, két évvel később végezte el az általános iskolát -, bekerült Kolozsváron a pszichológia szakra - nagyon sokszoros túljelentkezés van -, ott évfolyammásodikként végzett. Elnyert Oxfordban egy ösztöndíjat, majd az oxfordi egyetemen meghívták, hogy a doktoriját ott folytassa, és az ösztöndíj után most ott tanul, ott írja ez a kislány a doktoriját, miközben egyébként, ha nincs az alapítvány, az általános iskolát sem végezte volna el.
Igazából mi ebben hiszünk, és nem gondoljuk azt, hogy nagyon barátságos lépés lenne, hogy a családi pótlékot gyakorlatilag iskoláztatási támogatássá alakítjuk, de ez egy nagyon fontos kényszerítő eszköz. Mindenkinek nagyon fontos szembenéznie azzal, hogy nem az a megoldás, hogy lerakjuk a követelményszintet, hanem ezeknek a követelményeknek az átugrására megtanítunk minden gyereket, hátrányos helyzetűt, cigányt, nem cigányt egyaránt.
(20.50)
Novák Előd képviselőtársam hozzászólására külön is szeretnék reagálni, mert ez mindig vita szokott lenni, és szerintem jó, ha picit finomabban fogalmazunk. A képviselőtársam hozott egy példát, és az a példa biztosan megállja a helyét, de azt kell mondanom, hogy mindig van egy veszély, amikor nagyon könnyen általánosítunk. Nem igaz az, nem lehet kimondani azt, hogy minden cigány család olyan, mint amilyet az édesapja tapasztalt. Vannak ilyenek is, és vannak másmilyenek is, nekem is voltak egészen kiváló cigány tanítványaim. Ezt csak azért mondom, hogy ha egy picit finomabban, illetve körültekintőbben fogalmazott volna, képviselő úr, akkor ebben az esetben a félreértések is teljes egészében elkerülhetők.
A családpolitikát is érintették néhányan. A családpolitika kapcsán még két gondolatot én is el szeretnék mondani. Valóban, Magyarországon nagyon kevés gyerek születik, és ha belegondolunk az 1,3 és a 2,1 közötti különbségbe, akkor gyakorlatilag azt állapíthatjuk meg, hogy Magyarországon pontosan másfélszer annyi gyermek megszületésére lenne szükség ahhoz, hogy a társadalom reprodukálja önmagát. Másfélszer annyira.
Ebből következik, hogy a családpolitikának egyébként kettős feladata van Magyarországon. Az egyik feladata az, hogy azoknál a családoknál, ahol munkából kívánják felnevelni a gyermekeket, elérjék, hogy a második, harmadik gyermeküket is vállalják. Ezeknél a családoknál a családpolitikának ez kell legyen a célkitűzése. Van a családoknak egy másik rétege, akik hátrányos helyzetű szegénységben élnek, itt pedig a kormánynak és a politikának az kell legyen a célkitűzése, hogy megtalálja annak útját-módját, hogy ezeknek a gyerekeknek olyan iskolai végzettséget adjon a kezébe, megtanítsa a társadalmi együttélés követelményrendszerét átugrani, hogy a későbbi életük során egyébként a társadalmi munkamegosztásba, a társadalom normális életébe be tudjanak illeszkedni.
Ez két teljesen különböző dolog, és a legnagyobb problémának azt látom, hogy az elmúlt időszakban jól-rosszul, de csak ezzel a másodikkal foglalkozott a szocialista-szabad demokrata kormány, de ezzel is kontraproduktív módon. Úgyhogy a családpolitikánál az elkövetkező időszakban mind a gyermekeit munkából felnevelni kívánó családokra oda kell figyelnie a kormánynak, mind pedig a hátrányos, szegény helyzetű gyerekek esetében meg kell találni annak az útját-módját, hogy a gyerekek az iskola elvégzése után bekapcsolódjanak a társadalom normális életébe.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
