SNEIDER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SNEIDER TAMÁS
SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselők! Úgy gondolom, ha családtámogatási rendszerről beszélünk, akkor nem árt, ha először a demográfiai helyzetet is nagyon röviden megvizsgáljuk. Mondanék néhány ismert vagy kevésbé közismert adatot, már csak azért is, mert konkrétan ehhez a mostani törvénymódosításhoz kapcsolódik majd az egyik ismertetett adat egy szociológiai tanulmányból.
Nos, már a kormányprogram is szólt arról, hogy Magyarország népesedési helyzete tragikus. Én azért egy kicsit továbbmennék: Magyarország népesedési helyzete gyakorlatilag a szakadék szélén táncol, ez már a vég, ami egy-két éven belül bekövetkezik hazánkban. Hogy miért, mindjárt mondom az adatokat. De először nézzük meg nagyon röviden: a Ratkó-korszak óta 1974 és '78 volt az a négy év, amikor elegendő gyermek született Magyarországon ahhoz, hogy a reprodukciós szintet elérjük, ekkor sem volt egy demográfiai robbanás, csak ez a négy év volt, amikor nem fogyott tulajdonképpen az ország lakossága.
Ezután nagyon gyors ütemben csökkent a születendő gyerekek száma. Nézzünk néhány adatot: volt olyan év '74 és '78 között, amikor 182 ezer gyermek született hazánkban. Ma kilencven-egynéhányezer gyermek születik Magyarországon. Ez az adat már önmagában megdöbbentő. Mindössze 35 év telt el, és nem volt világháború, nem volt semmilyen különleges dolog. Nézzük meg egy kicsit jobban! Ma Magyarországon egy átlagos családban 1,3 gyermek születik vagy nevelkedik fel statisztikailag. Ahhoz, hogy ne pusztuljunk ki a Kárpát-medencéből, mostani hazánkból, 2,1-2,2 gyermeknek kellene születnie.
De bontsuk egy kicsit tovább ezt az adatot! Ha egy szociológiai tanulmányt nézünk meg, akkor azt látjuk, hogy a cigányság tekintetében azoknál a családoknál, ahol már legalább egy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik a család egyik tagja, ott a várható gyermeklétszám mindössze 1,6. Azoknál a cigány családoknál, ahol vagy 8 általános vagy az alatti tanulmányi végzettség van, ott 4,2 az átlagos gyermeklétszám. És ez az a pillanat, amikor vissza lehet térni magára a törvénymódosításra, ami pontosan mutatja a lényeget, hogy kérem szépen, az oktatásnak hihetetlenül nagy szerepe van akár a cigányság felzárkóztatásában is; hogy átgondolják, vajon a mostani gazdasági helyzetben, a mostani viszonyok között hány gyermeket tudnak felnevelni. És ha átgondolják, akkor nyilvánvalóan nem fognak esetleg 8-10 gyermeket vállalni olyan körülmények között, ahogy látjuk és ismerjük Magyarországon.
Nos, ehhez még hozzá kell azért tennem mindenképp, hogy ebből az is látszik, a nem cigány etnikumú gyerekek ma Magyarországon egy családban átlagosan 0,9 és 1 között találhatók valahol. Ezért mondtam azt, hogy gyakorlatilag a vég közeledik. Szerintem talán öt év, amíg lehet valamit fordítani ezen a helyzeten, ha a szülőképes korból kimegy ez az 1974-78 közötti korosztály, akkor utána véleményem szerint már vajmi kevés esélyünk van arra, hogy komolyabb beavatkozást tegyünk a magyarság pusztulásának elkerülése végett.
A családtámogatási rendszer helyzetéről csak nagyon röviden annyit lehet talán elmondani, hogy jelenleg igen bonyolult, kiszámíthatatlan; ez nagyon fontos dolog, főleg a családok szempontjából, ráadásul a gyermekek számára folyósított összegek az elmúlt 20 év alatt egyharmadára csökkentek.
(19.00)
Tehát ne csodálkozzunk, ha nem vállalnak gyerekeket ma Magyarországon azok a családok, akik egyébként szeretnék becsülettel felnevelni őket.
Én úgy gondolom, hogy nagyon fontos lenne a családtámogatási rendszer olyan átalakítása, ami a nyugdíjrendszerhez hasonlítható, vagyis hogy kiszámítható legyen. Bár tudjuk, hogy most nem kiszámítható éppen a szocialisták miatt már ez sem, de egy hasonló indexálás vagy fix összegű folyamatos növelése a családi pótléknak és az egyéb családtámogatásoknak rendkívül fontos üzenet lenne a családok felé.
Mi úgy gondoljuk, hogy valóban, 1998 és 2002 között, el kell ismerni, a Fidesz próbált jó lépéseket tenni. Ez a most előttünk lévő törvénymódosítás akkor már élt, ezt el kell ismerni. Viszont azt mindenképp hozzátenném, hogy eredményt nem láttunk az akkori helyzetben, hiszen az eredmény ott mutatkozhatott volna meg esetleg, hogy több gyermek születik ebben a négy évben. Ezt sajnos nem sikerült elérni. Az legyen a cél mindannyiunk számára, hogy látható eredményt is elérjünk majd a családtámogatások átalakításával és remélhetőleg növelésével kapcsolatban.
Nos, mi mindenképp első lépésnek tartjuk természetesen ezt a mostani törvénymódosítást. Ez után remélhetőleg, amit már a Fidesz is jelzett, hogy visszaállítja a gyes, gyed rendszerét a hároméves időtartamra, elkövetkezik. Mi szeretnénk, ha a családi pótlékot a harmadik gyermek után a családi adózás rendszerében kapnák meg a családok. Ez nyilván egy bonyolult dolog, ezzel nem kívánok foglalkozni, mert megint csak hallottuk, hogy a családi adózást be kívánja vezetni a Fidesz, és mi igazából majd a törvényjavaslatra leszünk nagyon kíváncsiak, hogy az mit fog tartalmazni. De hozzá kell tennem, hogy előre mindenképp üdvözöljük ezt az irányt.
Végül, amiről viszont még talán nem hallottunk a Fidesz programjában vagy gondolatai között, hogy a valódi főállású anyaságot is meg kellene teremteni Magyarországon. Valami hasonló rendszer talán működik, bár én úgy gondolom, hogy 28 500 forintért nem lehet valaki főállású anya ma Magyarországon, tehát ez nem nevezhető ennek a rendszernek, amit mi szeretnénk, ha majd elérkezne.
Nos, mindent összevetve, mi támogatjuk természetesen ezt a törvénymódosítást, és várjuk a Fidesztől, hogy további lépéseket tegyen a családok érdekében.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem