DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül rövid leszek, és igazából egy kérdéssel kezdeném - és itt az elnök úrhoz fordulok -, hiszen egyeztetéseink, megbeszéléseink során én már majdnem hogy “kész tényként” kezeltem azt, hogy a 15. § (2) bekezdését kiveszik a javaslatból, és a másfeles szorzó 1-es szorzóra változik. Az előbb az elnök úr azt mondta, úgy fogalmazott, hogy megfontolás tárgyává teszik vagy megfontolják. A biztonság kedvéért azért rákérdeznék, hogy akkor most megfontolás tárgyává teszik, vagy egészen biztosan ki fogják venni belőle.
(22.40)
Függetlenül attól, hogy azt mondta, más engedményeket nem óhajt tenni a leendő kormánypárt vagy kormányoldal, azért megfontolásra ajánlom, hogy ha már kiveszik a 15. § (2) bekezdését - amit nagyon helyesnek és üdvözlendőnek tartok -, akkor ne álljanak meg félúton, és fontolják meg a főváros mandátumszerzésénél nem az 50 ezres, hanem a mi javaslatunkban szereplő 35 ezer fős szabályt. Illetőleg egy alkotmányellenességet, alkotmánysértést kiküszöbölnek azzal, hogy ezt az 50 százalék plusz 1-es szabályt kiveszik belőle, de az arányosság alkotmányos alapelve sérül - továbbra is fenntartom ezt a kijelentésemet -, jelentősen sérül a 10 ezer fölötti lélekszámú településeknél és a fővárosi kerületeknél az egyéni és a kompenzációs mandátumok kiosztása között. Tudom, hogy önök szerint a mostani rendszer az aránytalan, de kérem, tegyék megfontolás tárgyává, hogy adott esetben néminemű kiigazítást ott is végeznek. Várom megtisztelő válaszát.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem