KŐVÁRI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

KŐVÁRI JÁNOS
KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogom kihasználni a hat percet, tekintettel a késői órára, és arra is, hogy jómagam is kértem a korábbi napirendi pontoknál a visszafogott hozzászólást. Nagyon röviden szeretném csak megindokolni azt, hogy a két módosítást - mert kettőt is benyújtottam a tegnapi nap folyamán - miért tettem.
Úgy gondolom, hogy ez a vita egyébként egy nagyon hasznos vita volt ezzel kapcsolatban. Valóban, a helyi önkormányzás joga megilleti a helyi közösségeket az alkotmányunk szerint, az önkormányzati törvény szerint, ennek a lehető legteljesebb részvételi lehetőségét igyekszik a Fidesz is biztosítani. Úgy gondolom, hogy ezekben a módosító indítványokban minden fontos észrevétel megjelenik, különös tekintettel arra, hogy a kis szervezetek és a civil szervezetek részt vehessenek, érdemben, a választáson, mandátumhoz is juthassanak, amennyiben kellő szervezettséggel rendelkeznek, és valóban települési szintű politikával rendelkeznek. Ezt a célt - hogy a civil szervezetek is részt vehessenek, és a kompenzációs listáról mandátumhoz is juthassanak - szolgálja mind a két módosító indítvány.
Az egyik az 50 százalék plusz 1 szavazati rész törlése a 15. § (2) bekezdéséből, ez az egyik módosító indítvány; a másik pedig, hogy a kompenzációs listáról a mandátumszámítás módjánál csökkentettük, illetve az eredetire visszaállítottuk a rendelkezést. Így valóban érdemben megnyílik, illetve megmarad a lehetőség arra, hogy a civil szervezetek és a kis szervezetek is mandátumhoz jussanak kellő szervezettség és valóban településszintű politika mellett.
Én úgy gondolom, hogy ezek a módosító indítványok azokat a felvetéseket, amelyeket önök tegnap elmondtak, lényegében tartalmazzák, talán nem teljességgel, de a legfontosabb elemeit. Úgyhogy kérem, hogy a nemzeti együttműködés érvényre juttatásában akkor önök is vegyenek majd részt holnap a szavazáson, és támogassák ezeket az indítványokat.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem