BERTHA SZILVIA

Teljes szövegű keresés

BERTHA SZILVIA
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kifejezzem aggodalmam a kapkodó és felületes törvényalkotási munka miatt.
Ma a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagjaként a bizottsági ülésen tanúja lehettem, hogy ez a rohamtempó nemcsak a törvényjavaslatok szövegének hanyag megfogalmazásában és az alapos szakmai elemző munka hiányában nyilvánul meg, hanem az érintett társadalmi vagy jelen esetben munkavállalói réteg véleményének figyelmen kívül hagyásában is. Így fordulhat elő, hogy az érdekképviseletek vezetőit nem értesítette senki, és csak megkésve tudtak bekapcsolódni a munkába.
Számos folyosói teória született már ennek a rohanásnak a magyarázatára, de felhívnám tisztelt fideszes képviselőtársaim figyelmét, hogy az általuk benyújtott törvényjavaslatok embermilliók mindennapi életét fogják szabályozni, ezért tisztelettel kérnénk, legyenek szívesek sokkal nagyobb felelősséggel viseltetni a törvényalkotási munka iránt, a civil szférával történő egyeztetést komolyan venni, és a megfelelő szakmai, szakértői elemzői munkára is lehetőséget hagyni.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem