DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, igyekszem röviden válaszolni.
Egyrészt valóban, a Lehet Más a Politika, a Jobbik és a Szocialista Párt képviselője által benyújtott módosító indítványok következtében az előterjesztők támogatásával kormánypárti módosító indítványok benyújtásra kerültek, amelyek részben pontosítják a törvényt, abban a tekintetben, hogy a munka törvénykönyve szerinti védettségek, tehát amelyek a felmondási védettség munkajogi szabályait jelentik, azok természetesen a kormánytisztviselőkre is ugyanúgy vonatkoznak majd.
A másik, általunk is elfogadott vagy támogatott módosító javaslat az, hogy az indokolási kötelezettség maradjon meg. Megjegyzem, nem értünk azzal egyet, hogy ez valamifajta európai uniós követelmény lenne, az alapjogi charta a mi álláspontunk szerint csak a piaci munkavállalók tekintetében ír elő ilyen kötelezettséget, és az alapjogi charta a közszolgálatban dolgozók jogállásának a szabályozását egyébként a tagállamok belügyének tekinti, de ezzel együtt is az indokolási kötelezettség a magyar munkajogból adódik, tehát nem kizárólag az alapjogi charta előírásaiból.
Ami pedig azt illeti, hogy a szakszervezetekkel való egyeztetés, az érdekképviseletekkel való egyeztetés hogyan zajlott le és hogyan nem, itt azért szögezzük le: az önálló képviselői indítványok esetében a jogalkotási törvény szerint, amelyet ugyan tudjuk, hogy az Alkotmánybíróság az év végével megsemmisített, de most még hatályos, a jogalkotási törvény szerint a kormánynak van egyeztetési kötelezettsége a törvényjavaslatok esetében, tehát az egyéni országgyűlési képviselők nem kötelezhetők arra, hogy az érdek-képviseleti szervezetekkel, tehát az egyeztető mechanizmusokon részt vegyenek, merthogy mi nem vagyunk partnerei az egyeztető fórumoknak. Az egyeztető fórumoknak a kormány a partnere, mindig ők folytatják le az egyeztetést.
(22.20)
Kétségtelen, hogy most ilyen átmeneti állapot van, de ettől függetlenül jogi kötelezettségünk nem volt arra, hogy egyeztessünk a szakszervezetekkel. A bizottsági ülésekre - hiszen parlamenti törvényalkotási, jogalkotási munka folyik - a szakszervezetek képviselői meghívásra kerültek. Ma reggel az alkotmányügyi bizottság ülésén nem vettek részt, délután a foglalkoztatási bizottság ülésén már részt vettek, ezt követően egyébként mi - mint előterjesztő országgyűlési képviselők - informálisan, hiszen mondtam, jogi értelemben nem egyeztetünk, de informálisan tárgyaltunk, mondhatnám azt, hogy egyeztettünk a szakszervezeti vezetőkkel, akiknek vannak további kifogásaik a törvényjavaslattal szemben.
Az nem igaz, hogy munkavállalók millióit érintené, egészen pontosan 60-70 ezer közé tehető azon köztisztviselők száma, akikre vonatkozna a törvény. Az egyébként megható, hogy a Jobbik képviselői aggódnak az elmúlt 8 év kormányai által kinevezett kormányzati köztisztviselőkért, ez nyilván némi ellentmondást mutat az eddigi politikájukkal szemben, de értem ezt az aggódást. Azokért, akikért önök aggódnak, azokért mi is aggódunk, ezt nyugodtan kijelenthetem, talán akikért nem aggódunk, azokért valószínűleg önök sem aggódnak ebben a nagy köztisztviselői tengerben, amely a magyar közigazgatást jellemzi.
Összefoglalva tehát köszönöm a módosító indítványokat, és köszönöm azt, hogy felhívták ezekre a figyelmünket. Hangsúlyozom, hogy a munkavállalói szervezetek pillanatnyilag még ezekkel a módosító javaslatokkal sem támogatják a törvény elfogadását, ennek tudatában vagyunk. Azonban a törvényjavaslat eredeti indokai a kormány szervezetalakítási szabadsága munkajogi vetületének a megteremtése volt, és úgy gondolom, hogy amikor az Országgyűlés elfogadta azt az alkotmánymódosítást, hogy a minisztériumok és a kormány alá rendelt szervek alkalmazottainak jogállásáról külön törvény rendelkezik, akkor az Országgyűlés azt is mérlegelte, hogy ebben a külön törvényben a többi köztisztviselőtől eltérő szabályozás is helyt kaphat.
Mindezekkel együtt is javaslom, illetve kérem az Országgyűléstől, hogy majd az előterjesztők által támogatott módosító indítványokkal együtt fogadja el a törvényt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem