DR. SESZTÁK MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. SESZTÁK MIKLÓS
DR. SESZTÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt még jelen lévő Képviselőtársak! Tisztelt Országgyűlés! Rövid a határozattervezet, és már 11 órája ülünk itt a parlamentben, ezért, ha megengedik, én igyekszem nagyon rövid lenni. Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő határozattervezet céljával mindenki egyetért, és mindenki számára egyértelmű. A cél a közlekedésbiztonság megerősítése, a közlekedésben járművezetőként részt vevő személyek közlekedés során tanúsított magatartásának a javítása. Ez a cél azért is fontos, mert azt gondolom, sokan tudják, de nem árt megerősíteni, hogy a Ptk. 345. §-a alapján a járművezetés önmagában egy veszélyes üzem, és mint veszélyes üzem fokozott felelősséggel jár. Ha összevetjük, hogy mi tartozik még ebbe a felelősségi kategóriába: idetartozik a repülőgép-vezetés, a mozdonyvezetés vagy egy reaktor üzemeltetése. Tehát úgy gondolom, hogy mindenképp a megfelelő súlyán kell értékelni azt a tevékenységet, amit valaki az utakon eltölt.
Így a közúti közlekedésben részt vevők hatással, fokozott felelősséggel bírnak a társadalom többi tagjának életére, azok testi és vagyoni épségére is. Ezért is fontos, hogy akik a fokozott felelősség mellett gépjárművet kívánnak vezetni, rendelkezzenek a társadalommal, a normákkal, a felelősségi viszonyokkal kapcsolatos legalapvetőbb ismeretekkel, és így elsajátítsák azt a fokozott figyelmet, összeszedettséget és felelősséget igénylő morált, amely nélkül elképzelhetetlen a körültekintő és felelősségteljes közlekedésben való részvétel. Ezek miatt mindenképp elvárt és indokolt igény, hogy a vezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgára történő jelentkezés előfeltétele a jelenleg hatályos írni-olvasni tudás képessége helyett legalább az alapfokú iskolai végzettség megszerzése legyen.
Az alapfokú iskolai végzettség megszerzése értelemszerűen komplexebb tudást jelent, mint a betűk ismerete, hiszen az, hogy valaki ismeri az ábécét, még nem jelenti feltétlenül azt is, hogy tudja és érti, miért kell megállni a stoptáblánál vagy a zebránál, miért ne parkoljunk a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre, vagy éppen miért kezdje el a fékezést, amikor az útra kigurul egy labda, hiszen várhatóan, az esetek nagy többségében fut utána a gyerek is.
(21.50)
Ezen apró hétköznapi példáknál is sokkal húsbavágóbban világítanak rá a törvényjavaslat hasznosságára a rendkívüli helyzetek és a hirtelen jött szükséghelyzetek. Ilyen például egy súlyos balesetnél a biológiai ismeretek valamilyen szintű ismerete, és, csatlakoznék az előttem szólóhoz, ez nem tanulható meg önmagában, csak egy egészségügyi alkalmassági vizsgán. A határozati javaslat alapján végzett módosítás után elérhető egyrészt, hogy a jogosítvánnyal rendelkezők rendelkezzenek alapfokú iskolai végzettséggel, és az is, hogy ha más nem, ezen kötöttség ösztönözzön egyes embereket használható alapfokú iskolai végzettség megszerzésére. A felnövekvő nemzedék aluliskolázottságának csökkentését segíthetik az ilyen pozitív jellegű ösztönzők, amelyek egyszerre jelentik a társadalom biztonságérzetének kielégítését és az ember személyes sorsának javítása, az egyenlőtlenségek felszámolásának irányába tett lépést is.
Úgy gondolom, nem mehetünk el a határozati javaslat tárgyalásánál a tárgyi ismeretek mellett, az erkölcsi konvenciók elsajátításának fontossága mellett sem. Az iskola nemcsak egy tömegképzést végző intézmény, hanem ennél többre hivatott. Részt vállal a felnövekvő nemzedék nevelésében, optimális esetben az általános erkölcsi normák társadalmi elsajátítására is ösztönzi a fiatalokat. Azzal, hogy valaki beül a volán mögé, nemcsak saját életére, hanem a vele egy időben közlekedők életére is hatással van. Elengedhetetlen, hogy a közlekedés során betartsa az általános erkölcsi normákat, hiszen ebben az esetben mondható el, hogy felelősen közlekedik. Jelen helyzetünkben a rend és a biztonság minden területen csorbát szenved, így a közlekedésbiztonság területén is. A rend és a biztonság megteremtése így elengedhetetlen a közlekedés területén is, és ehhez szükség van alapvető ismeretekre, ami minimum az alapfokú oktatás.
Mindazonáltal ez a határozati javaslat illeszkedik a Fidesz-KDNP választási szövetségnek az iskola nevelő funkciójának visszaadását célzó törekvéseibe, így nem egyszeri fellángolás, hanem a társadalmi felelősségérzet irányába tett integrált elképzelés egy eleme.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Öt percet terveztem. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem