PICHLER IMRE LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

PICHLER IMRE LÁSZLÓ
PICHLER IMRE LÁSZLÓ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, hogy jó a mikrofonom, mert eltörött a vezetéke egy órával ezelőtt, de kicserélték.
Tisztelt Országgyűlés! A közúti járművezetői képzésben való részvétel alapfokú iskolai végzettséghez kötéséről szóló H/26. szám alatti országgyűlési határozati javaslatot, amely Kósa Lajos, Pósán László és Pokorni Zoltán képviselők önálló indítványa, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság megtárgyalta. Az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartja a bizottság, egyhangúlag támogatja.
Több képviselőtársam egyértelműen fogalmazott, hogy a közlekedési kultúránkon is van mit javítani. Azt gondolom, hogy a jogosítványszerzés lehetősége inspirálja a fiatalokat arra, hogy eredményesen fejezzék be az általános iskola nyolcadik évfolyamát. Kucsák László hozzászólásában a bizottsági ülésen megerősítette az előbb elmondottakat. Aki jogosítványt akar szerezni, még egy késztetést kap arra, hogy a nyolcadik évfolyamot is eredményesen befejezze, és a közlekedésben részt vevők szempontjából sem mindegy, hogy ezek a személyek rendelkeznek-e bizonyos alap-ismeretanyaggal. Ez alapjában véve csak egy szűk réteget érint, ám ott nagyon fontos motiváló erő lehet.
A bizottsági ülésen Földi László képviselő úr kiemelte, hogy nagyon sok olyan ember van, aki már betöltötte a 18. életévét, de nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége. Feltette a kérdést, hogy ők hogy fognak jogosítványt szerezni, hiszen ezt a problémát az oktatásban is meg kell oldani.
Pokorni Zoltán bizottsági elnök úr utalt arra a tényre is, hogy gondot okozhat azoknál, akik már megszerezték a jogosítványt, de nincs nyolcosztályos végzettségük. Ennek a kérdésnek a rendezését az elnök úr a miniszter hatáskörébe javasolja.
Értelemszerű, hogy a kormánynak biztosítani kell a nyolc osztályt, ha valaki felnőttként munka mellett szeretné elvégezni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem