DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A történelem kegyetlen fordulatai következtében 93 ezer négyzetkilométernyi területre zsugorodott Magyarország legfontosabb, úgyszólván egyedüli erőforrása az ember lett. Ez a - Szophoklész szavait idézve - legcsodálatosabb élőlény, akik mi vagyunk, mi magunk, a gyermekeink, unokáink, rokonaink, barátaink, ismerőseink és ismeretlenek, elsősorban is 15 millió magyar, akik megszületnek, növekednek, élnek és eltávoznak. Egészségüket óvni kell ellátással, testmozgással, tudásukat, kultúrájukat növelni, életminőségüket folyton javítani, hogy teljes, alkotó életet élhessenek, és maguk is gyarapítani tudják közös javainkat. A rászorulókról, elesettekről pedig lelkiismeretünk parancsa szerint gondoskodni kell. A közjó szolgálatára vállalkozó politikusoknak ezek a legfontosabb, minden mást felülíró, illetve megalapozó feladatai. A nemzeti együttműködés kormánya azáltal, hogy megszervezi a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát, éppen ezekkel az egymással szorosan összefüggő területekre irányítja a figyelmet és koncentrálja erőit.
A felsorolt területek közül is kimagaslik az oktatás ügye, mert az iskola falai között formálódik a jövő. Emiatt ha létezik valóban stratégiai ágazat, akkor az oktatás ilyen. Ez az ország az elmúlt évszázad húszas éveiben egyszer már bizonyította, hogy a felemelkedés útja a tágan értelmezett kultúrán, ezen belül az oktatáson keresztül vezet. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1922-ben foglalta el a miniszteri székét. Ezt megelőzően az ország kevesebb, mint egy évtized alatt átélte az első világháború szörnyűségeit, a forradalmak pusztításait, majd a trianoni katasztrófát; átmeneti állapotban, az anyagi, fizikai, erkölcsi romlás mélypontján volt, és a lelki apátia könnyen halálossá válható betegségében szenvedett. A kultuszminiszternek - gróf Bethlen István miniszterelnök úr támogatását élvezve - ezt a kivérzett, súlyos beteget sikerült talpra állítania azzal, hogy együttesen felismerték: a gyógyítást csak a test, a szellem és a lélek együttes kezelésével lehet sikeresen elvégezni, a tágan értelmezett kultúra, azaz az oktatás, a tudomány, a vallás, a sport, a művészetek és az erkölcsi rend megszilárdításának eszközével.
Ma, a huszonegyedik század első évtizedének vége felé ismét nehéz, fájdalmas, átmeneti korban élünk, a demográfiai mutatóink tragikusak, hagyományos erkölcsi értékrendünket szisztematikusan és büntetlenül támadták az elmúlt évek politikai hatalomgyakorlói és sztárként ünnepeltetett percemberkéi, és eközben tönkrement a gazdaságunk, kiürült a közös kasszánk, iskoláinkat, egyetemeinket, művészeti és sportéletünket, szociális és egyházi intézményeinket fojtogatja a mind nagyobb pénzhiány. A vezetés- és szervezéstudomány azt tanítja, hogy mindenféle újjáépítés csakis az erősségekre támaszkodva lehet sikeres. Kezdjük mi is az újjáépítést a legrégibb erősségünk, a több mint ezeréves iskolarendszerünk helyrehozatalával!
A magyar társadalom a huszadik század végéig méltán lehetett büszke a köz-, felső- és szakoktatásának magas színvonalára, nemzetközileg jegyzett eredményeire. Oktatási rendszerünk erősségei voltak a következetes nevelőmunka, az iskolai rend és fegyelem, a nemzetközi versenyeken is díjazott tanulmányi eredmények, a kiválóan képzett óvodapedagógusok, tanítók, tanárok, oktatók, a megbízható szakmunkások, az egyetemekről kikerülő, sokoldalúan művelt értelmiség, továbbá a művészeti nevelés, a gyógypedagógia, és még sorolhatnám. Mindezek mára eltűntek vagy eltűnőben vannak. 2002 nyarától kezdve a magyarországi oktatásügy irányítói a nemzeti érdekekkel és több tekintetben az Európai Unió fejlesztési irányaival ellentétes utat követtek és kényszerítettek az iskolarendszer szereplőire, amivel gátolták és visszafordították nemzeti és társadalmi szerves fejlődésünket.
Miközben a fejlett világ tisztában van azzal, hogy a társadalom nem boldogulhat akkor, ha nem a morális tartalommal megtöltött tudásra alapozza saját fejlődését, Magyarországon a nyolc év alatt meghozott intézkedések súlyos rombolást idéztek elő. Ahelyett, hogy a gyermeklétszám fogyásának megállítására az óvodák, iskolák, kollégiumok és a közösségi nevelés tereinek megerősítésén fáradoztak volna, súlyos tízmilliárdokat vontak ki az oktatásügy költségvetéséből. Ahelyett, hogy - mint Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége idején - kiváló iskolákat telepítettek volna a lepusztulóban lévő térségekbe, bezárták vagy kényszerű összeolvadásra kényszerítették a kisiskolákat. Ahelyett, hogy megbecsülték volna a tanító embereket, szándékosan lerombolták vagy hagyták lenullázni a pedagógusok tekintélyét. Ahelyett, hogy a szakképzést a társadalmi felemelkedés és a gazdaság fejlődésének motorjává tették volna, rossz, összefüggéstelen vagy meg nem hozott intézkedésekkel tartósították a lemaradást és a leszakadást. Ahelyett, hogy a társadalomban elhatalmasodó értékválság megállítására erősítették volna az iskolák nevelőmunkáját, ellenkezőleg, jogalkotásukkal és kommunikációjukkal gyengítették vagy éppen ellehetetlenítették, aminek következtében elharapózott a kötelességmulasztás, a trágár beszéd, a lopások, a verekedések és más súlyos agressziós tünetek. A terjedő hanyagság és normaszegés már régen túlmutat az iskola falain, az általános közérzetromlás mellett a gazdasági élet normális működését is veszélyezteti. Ahelyett, hogy az oktatási rendszer középpontjává az embert tették volna meg, az utóbbi nyolc évben megerősödött, majd a hivatalos oktatáspolitikában egyeduralkodóvá vált az az irányítási filozófia, amely csak költségvetési tételnek és szolgáltatásnak tekinti az oktatási rendszer működtetését, és a humán szférától idegen közgazdasági, minőségirányítási, mérési, értékelési, elszámoltatási mechanizmusokat érvényesít és kényszerít rá. Az eredmény a minden területen jelentkező színvonalromlás.
Ahelyett, hogy a tanítás tartalmát a nemzeti és az egyetemes kultúra továbbvitelének és fejlesztésének szolgálatába állították és az iskolai tanulás eredményességét javították volna, a közoktatás tartalmi szabályozatlanságával, az elrontott érettségireformmal, a felsőoktatás elsietett és voluntarista szerkezeti átalakításával és a szakmai ellenőrzés teljes hiányával az eredmények a köz- és a felsőoktatásban egyaránt annyira leromlottak, hogy az ma már legnagyobb nemzeti kincsünket, a szellemi értékeink fennmaradását és erősödését veszélyezteti.
A nemzeti együttműködés kormányának tehát kitüntetett feladata lesz a fenti torzulások korrigálása, az oktatási rendszer hagyományos erősségeire építve. Felfogásunkban az oktatási rendszer értékteremtő, kiemelt ágazat, a társadalom megújító és hajtóereje, nemzeti és egyetemes kultúránk alkotóeleme, amely sok más terület előtt elsőbbsége élvez, a közjót és az egyéni célokat egyaránt szolgálja, tiszteletben tartva mások jogait egyensúlyt teremt a hagyományok és a folytonos megújulás között. A közoktatás fejlesztése és színvonalának emelése stratégiai feladat, amely nem képzelhető el nagyobb állami szerepvállalás nélkül, ugyanakkor az EU által Magyarország rendelkezésére bocsátott fejlesztési források minél nagyobb hányadát is az emberi erőforrás fejlesztésére kell fordítanunk.
A nemzeti együttműködés kormánya azt vállalja, hogy a neveléstörténetünkben bevált, régóta sikeres hagyományos értékeket őrizzük és fejlesztjük, visszaállítjuk az esélyegyenlőség jegyében újabban lefelé nivellált magyar közoktatás egykori felemelő szerepét, a széles és igényes szakmai közvéleménynek és az értelmiségnek a döntések előkészítésébe történő bevonásával. Vállaljuk, hogy iskoláinkba vissza fog térni az eredményes neveléshez és tanuláshoz szükséges, szabadságon és szabályokon alapuló derűs rend és nyugalom.
(10.00)
Az intézményekben megvalósul az ismeretek, a kompetenciák és az erkölcsi rend harmóniája, ezek elsődlegessége. Közös értékeink, nemzeti stratégiai irányaink, a munka, a rend, az otthon, a család és az egészség. A nevelőmunka erősítésével iskoláinkba vissza fog térni a rend, helyreáll a munka becsülete, és javulni fognak a fiatalság egészségi mutatói. Az otthon és a család szerepének növekedését a nevelés előtérbe állítása mellett a tanítás tartalmainak szabályozása fogja elősegíteni. Az iskolai nevelés megerősítése és a tananyag kijelölése az egységes nemzet létrehozásában és a nemzeti összetartozás erősítésében, valamint a környezet és a természet fokozott védelmében is mással nem pótolható szerepet fog játszani.
Az új oktatáspolitika a műszaki és a természettudományok oktatásának erősítése mellett szorgalmazni fogja '56 részletes és elmélyült feldolgozását az iskoláinkban. Ezt nemcsak nemzeti ünnepünk követeli meg tőlünk, hanem az is, hogy a forradalomban és a szabadságharcban rongyos ruháikból is kiragyogó arcú fiatalok, gyerekek óriási számban vettek részt, a maiak egykori és egykorú társai a maiakért.
A Trianon-trauma is oktatásunk alapvető hiányai közé sorolható. Hogyan is lehetne a nemzettudatot e kettő átélhető megismertetése nélkül élően természetessé tenni? Nem lehet, hogy egy magyar diák iskolaévei alatt ne jusson el az elcsatolt területekre, gazdagítva földrajzi, történelmi tudását és otthonérzetét. De mindehhez szükség van arra is, hogy - akár mint a nyugati oktatási rendszerekben - egy fiatal átlássa a demokrácia működési rendszerét, az egyén jogait és kötelességeit, az egyén és a közösség egymást kiegészítő, elszakíthatatlan kapcsolatát, a politikai rendszer mechanizmusát, hogy maga is tudatos állampolgárrá váljék, aki önálló problémamegoldó gondolkodással bír, arra természetes igénye van, mint ahogy arra is, hogy képes és kész legyen maga is gyarapítani nemzeti és egyetemes javainkat.
Az országépítés együtt kell hogy haladjon az új nevelési-oktatási szemléletmód és módszer gyakorlatával. Egy tíz év múlva előálló jelen, amelyben már a fiataloknak jut szerep, nem nélkülözheti az oktatási rendszer, a szakképzés és a felsőoktatás párhuzamos megújítását, mert enélkül hovatovább működésképtelenné válik az ország mindennapi élete. Új országot építeni csak a fiatalokkal együtt lehet, és természetesen a tanítókkal, tanárokkal, nevelőkkel együtt, akiknek a jövőben várható megbecsülésében testesül meg a fiatalok és a jövő iránti felelősségünk.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Országgyűlés! A gyökeres változást a nép vitte végbe most is. A politika csak követi a nép szavát. A régi beidegződések lassan megváltoznak. Ilyen régi beidegződésekkel szakít ez a most benyújtott kormányprogram is, amely eleddig szokatlan módon, új műfajban jelöli ki az együttes cselekvés irányát minden területen, így az oktatásban is. A választók elsöprő többségi akaratának megfelelően a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz képviselői, politikusai azon lesznek, hogy a programban kitűzött célokat mielőbb elérjük.
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a KDNP, a Fidesz és a Jobbik padsoraiban.)
