GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. 2010 tavaszán nem honfoglalás volt, hozzáteszem, nem rendszerváltás és nem forradalom, kormányváltás következik be. Kormányváltás, amely tekintetében kormányprogramot kell adni. A Fidesz frakcióvezetőjének is talán egy kicsit többet lett volna célszerű, illemszerű erről szólnia. A tanácsok osztogatása is fontos persze, de a Fidesz programja, A nemzeti együttműködés programja is fontos lett volna.
A címszavakat ismerjük: munka, otthon, család, rend, egészségügy. Azt gondolom, fontos kérdések mindezek, de számtalan még legalább ilyen fontos kérdés van, amely ezen program keretei között nem lelhető fel. Én azt gondolom, a Magyar Szocialista Párt frakciójának tagjai minden olyan kérdésben az elkövetkező időszakban, ami a magyar emberek érdekét szolgálja, támogató együttműködést fognak tanúsítani, és minden olyan kérdés tekintetében, amely pedig annak ellenében vagy nem a javukat szolgálja, el fogják mondani a saját álláspontjukat.
Azt hiszem, most már a tettek ideje van. Azt gondolom, hogy az ígéretek halmazát nem sorakoztatva, csak két pontot megemlítve, amikor egymillió munkahelyről beszéltek, és amikor azonnali és nagymértékű adócsökkentésről szóltak, akkor ezek a kérdések mind-mind olyanok, amelyeknek a bekövetkezése az elkövetkezendő napokban meg kell hogy induljon. Egymillió munkahely - kíváncsian várom, az elkövetkezendő négy év parlamenti ciklusában ebből mennyi fog megvalósulni.
Szeretném persze rögzíteni azt is, az se baj, ha bázisnak a válság kezdeti időpontjában lévő foglalkoztatottak számát tekintik majd, ami meghaladta a négymillió munkahelyet, egyszerűen azért, mert a válság nem Magyarországon, hanem egész Európában, az egész világon jelen volt. Ilyen értelemben az automatizmusokat, amelyek helyreállnak a válság elteltével, elmúltával, nem tekintem eredménynek majd az elkövetkezendő időszakban. Nem lenne baj, ha képesek lennének ehhez képest az időarányos teljesítésre, úgyhogy négy év múlva úgy négy és fél millió munkahelyről számot adni ebben az országban.
Azt gondolom, az azonnali és nagymértékű adócsökkentés nem négy és nem hat évet jelent, annak jelen kell lennie mind a munkaadói, mind a munkavállalói kört érintően, és azonnal, mint ahogy az a tavalyi esztendőben novemberben potentát emberek szájából elhangzott. Fel szeretném hívni a figyelmüket arra, hogy ebben az országban nyilván vannak létező problémák, vannak halmozottan hátrányos helyzetű térségek, vannak olyan ügyek - mélyszegénység vagy a szolidaritás ügye -, amelyekről nem szabad elfeledkezni, amelyeket kezelni kell. Szolidárisnak kell lenni mindenkivel kapcsolatban, aki magatehetetlen, aki magáért tenni akar, de a környezeti hatások béklyóba zárják őt. A mélyszegénység kérdéskörében pedig olyan kezet kell tudni nyújtani, ami kézzelfogható eredménnyel párosul.
A szociális biztonság megteremtése meggyőződésem szerint úgy képzelhető csakis el, ha azt az utat folytatják, amit mi elkezdtünk. Az “Út a munkába” program, vagy éppen más címszó alatt futó program kiszélesítésével, ami ahhoz vezet, hogy minden családban legalább egy kereső legyen, mert ez adja meg a megélhetés minimumát.
És egy kérdésről még mindenképpen szólnék, ami ehhez vezet, a szakképzés fontosságáról. Mi elindítottunk olyan ügyeket, amelyek szakmunkás-ösztöndíj bevezetésével párosulnak, hogy ösztönözzük a fiatalokat és a családokat arra, hogy ebbe az irányba vigyék, és taníttassák a gyermeküket, hogy szakmát szerezzenek, hogy a munkaerőpiacon meg tudják állni a helyüket. Azt gondolom, önöknek ezt erősíteni kell, tovább kell folytatni, és a családtámogatás rendszerét össze kell tudni kötni ezzel. Igen, a közoktatás rendszerében, ahogy halad előre a gyermek, a családi pótlék összegét meg kell emelni, egyszerűen azért, hogy ez is motivációs tényező legyen.
Utolsó mondatomban a társadalmi párbeszéd fontosságáról szólok, amelyről önök elfeledkeztek. Már a tegnapi nap is a kormány-tisztviselői program vitája kapcsán látható volt, hogy senkivel nem egyeztetnek, úgy gondolják, elegen vannak ahhoz, hogy mindent megcsináljanak. Én azt hiszem, a győztesnek nem igaza, hanem feladata van. Ez így igaz a társadalmi párbeszéd tekintetében is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem