LÁZÁR JÁNOS

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Kijelölt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi expozé és vezérszónoki kör után, azt gondolom, érdemes azzal kezdenünk, hogy egy kormányprogramnak vajon mi a célja. Azt gondolom, ennek pontosítása szükséges a mai, várhatóan szakmai kormányprogramvita lefolytatásához.
Nyolc év után figyelmen kívül lehet-e hagyni azt, ami az elmúlt időszak kormányzásában történt? Egy mai kormányprogram beterjesztésénél figyelmen kívül lehet-e azt hagyni, hogy nyolc éven keresztül kormányprogram címmel blöffök érkeztek az Országgyűlés elé (Zaj az MSZP soraiban.), nem pedig valódi tartalommal jöttek be előterjesztések? Nyolc éven keresztül programok százai születtek, propagandabeszédek ezrei hangzottak el, amelyekből semmi nem valósult meg (Zaj az MSZP soraiban.), ami megvalósult, azt pedig a választópolgárok kétharmados többséggel utasították el. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Ezek után, tisztelt képviselőtársaim, valóban egy új típusú kormányprogramra, egy új típusú miniszterelnöki programra van szükség. Nyolc év blöffölés után nem lehet ugyanolyan kormányprogramot beterjeszteni, ezért a legfontosabb célja az előterjesztésnek, hogy a következő évekre irányt szabjon, iránytűje legyen a kormányzásnak, kijelölje azokat az alapértékeket, amelyek mentén az országot kormányozni szeretné a miniszterelnök a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP frakciójával együtt.
Tisztelt Képviselőtársaim! A cél meghatározása után természetesen az időpont sem közömbös, hiszen most egy olyan beszédet készülök elmondani, amelynek a dátuma egybeesik egy hírhedt beszéddel, egy hírhedt beszéd időpontjával, egy évfordulóval. Azt remélem, hogy sikerül pontosabban fogalmaznom, és önök remélhetőleg nem a hasonlóságok, hanem éppenséggel a különbségek kapcsán fognak majd figyelni a mondandómra.
Mik ezek a lényegi különbségek? Például mindjárt az, hogy bár nagy változások és nagy változtatások sürgetésével nézünk farkasszemet mi is, ugyanúgy, mint négy esztendővel ezelőtt az akkori kormánypártok, mégsem egy rejtekhelyen, nem egy búvóhelyen beszélünk az ország problémáiról, a társadalmi és gazdasági válságról, hanem nyíltan tárjuk azt az ország polgárai elé a kormányprogram vitájában az ország Házában, az ország nyilvánossága előtt.
De a valódi különbség nem ez. Tisztelt képviselőtársaim, hadd hívjam fel a valódi különbségre szíves figyelmüket. Mi nem a magunk letagadott és nem a mások letagadhatatlan, sőt konkrétan nem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr letagadhatatlan bűnei és trükkjei után mondjuk el a beszédünket, hanem igenis szembesülünk azzal a néhány sorral, amelynek az igazát pontosan ezek a letagadhatatlan bűnök és trükkök alapozták meg. Az elmúlt években Magyarországot bizony elszúrták, nem kicsit, hanem nagyon, és ránk vár a feladat, hogy helyrerakjuk azokat a hibákat, amelyek rosszkedvűvé és megosztottá tettek egy országot, sőt megosztottá tettek egy egész nemzetet. Mi nem a magunk letagadott, hanem a mások letagadhatatlan bűnei és letagadhatatlan trükkjei miatt kényszerülünk ezen szavak kimondására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mára valóban megosztottá vált az ország politikai és szociális értelemben egyaránt. Megosztottá vált azonban lelkileg is, és ezt a megosztottságot kell megoldania a következő kormánynak, újraegyesíteni kell politikai és szociális értelemben Magyarországot. Tisztelt képviselőtársaim, ez az a feladat, amelyre egyszerre késznek kell és képesnek kell lennünk.
2010 tavaszán részeredmény született a választásokon, olyan részeredmény, amely egy kötelező erejű szavazást jelent mindenki számára, a választók nagy többsége szavazott bizalmat a Fidesznek és a KDNP-nek. Ez azonban csak számunkra részeredmény, a munka oroszlánrésze most jön; mindez ugyanis nem jelenti azt, hogy a sorban állók forradalmával máris teljesítettük a küldetésünket.
Hogy mi volnánk azok, akik pusztán a hatalomra kerüléssel és a hatalom megszerzésével visszaadnánk Magyarországnak az önbecsülését és a jövőjét? Nem! Mi csupán annyit mondunk, és számunkra a választók bizalmának elnyerése annyit jelent, hogy bennünk a többség reménye, és a többség reményét, támogatását mi részint felhatalmazásnak, nagyon erős legitimációnak, részint pedig kötelezettségnek, egyértelmű feladatszabásnak tekintjük. Ezért azután jól teszi a kormányprogram, hogy a bizalom gyakorlásával foglalkozik igen sokat, arról szól, hogy hogyan fogunk élni a bizalommal.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném világossá tenni a kormánypárti frakció szónokaként a forradalmat csináló sorban állóknak, de leginkább mindenkinek, hogy a kétharmad számunkra nem a hatalom mértékegysége, hanem az elvégzendő feladatok mennyiségének és mélységének a mércéje. Minél nagyobb a támogatottság, annál nagyobb számunkra a kötelesség.
Egy programvita szónokaként, egy frakció vezetőjeként szólnom kell azokról a képviselőtársaimról is, akik a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciójában foglalnak helyet. Az elmúlt időszakban szinte kivétel nélkül mindegyik képviselőtársammal beszéltem, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy képviselőtársaim sokkal jobban szeretik a hazájukat, mint amennyire le akarták és le akarják győzni az ellenfeleiket.
(9.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselői hazafiak, lokálpatrióták és demokraták, egy ilyen frakciót alkotunk mi közösen. Tisztában vagyunk azzal az óriási felelősséggel, amit a kevesek bűne és a sokak támogatása ró ránk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Higgyék el, hogy amikor négyszemközt beszélgettem a képviselőtársaimmal, akkor a felelősség parancsát és nem a felelőtlenkedés lehetőségét tapasztaltam mindannyiójuknál. Ahogy Cseh Tamás énekelte: ha most elvétem, nem kár értem. Ha most elvétjük, nem kár értünk. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azért is mondhatjuk ezt, mert több millió ember belénk helyezett bizalma és reménye óriási felelősség. Nincs ugyanis nagyobb felelősség, mint mások reményével bánni, és nincs nagyobb bűn, mint mások reményével visszaélni, mások reményét hűtlenül kezelni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogram vitájában a kormánypárti frakció legfontosabb üzenete: szeretnénk, ha Magyarországon mindenki pontosan tudná, tiszteljük a reményeiket, nem élünk vissza a bizalmukkal, és legjobb tudásunk szerint fogjuk szolgálni ezt a sikerre érdemes, tehetséges nemzetet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben többször használtunk egy kifejezést április 11. és 25. kapcsán, és az elmúlt napokban az új többség Országgyűlésében sokan vitatták ennek a kifejezésnek a létjogosultságát. Ez a kifejezés a forradalom kifejezés. Sokan felkapták a fejüket, és sokan nem értik ennek a kifejezésnek a mostani használatát. Sokan azt mondják: demokráciában nincs forradalom. Sokan azt mondják: tartsuk tiszteletben '48 és '56 eszményét, és maximum annyit engednek meg, hogy az utolsó forradalom 1989-90-ben zajlott. Ez azt valószínűsítené, hogy soha többet nem lehet forradalom, és minden megváltoztathatatlan. Holott az elmúlt húsz év arról szólt, tisztelt képviselőtársaim, azzal a tanulsággal tette felnőttebbé Magyarországot, hogy a forradalmi gyökeres változások elmaradása önmagában még nem fog makulátlan demokráciát jelenteni.
A forradalom elmaradása nem jelentette a demokrácia sikerét. Az ország legnagyobb fájdalma és terhe pontosan ez, hogy a magyar rendszerváltozás torzó maradt. Egy olyan torzó maradt, amelynek a befejezéséhez pontosan most kell forradalmat, nagy fordulatot végrehajtanunk. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt húsz év nagyobbik részében ugyanis - tisztelet a kivételnek - sokan úgy igyekeztek visszaváltani a rendszert, akár egy alkoholista az üres üveget: ha már a lényege el is fogyott, legalább csinálhassanak még belőle egy kis pénzt. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Vége lett annak a nagy lendületnek, annak a nagy változtatási szándéknak, amelyet a rendszerváltozás maga elé tűzött; mondhatnánk azt, hogy sokszor folytatólagosan és talán bűnszervezetben elkövetett szabotázsok sokasága akadályozta meg azt, hogy a rendszerváltozás álmai megvalósulhassanak. Ma azonban már tudjuk pontosan, hogy a kompromisszumokból megalkuvások lettek, a nemzeti összefogásokból pedig csak paraván néhányak számára, amelynek takarásában folytathatták a régi vircsaftot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyugodtan mondhatjuk: elég volt az elszabotált rendszerváltásból, elég volt a megalkuvásokból, elég a félig kihordott változtatásokból! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogram világosan megüzeni: nem engedünk a '48-ból, nem engedünk az '56-ból és nem engedünk 1989-ből sem. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) Nemzeti együttműködéssel fogjuk helyre tenni azt, ami az elmúlt húsz esztendőben balul sült el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az a forradalom, amelyről a Fidesz beszél. Jó, ha erről első kézből értesülnek azok a hamis prédikátorok is, akik a tegnapi napon program hiányában csak a sátánt látták a “forradalom” szóban és a programbeszédekben. (Moraj az MSZP soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Honfitársaim! Az előbb arra utaltam, hogy a kétharmados többséggel bíró kormány és ellenzék viszonyát is érintenie kell az új típusú kormányprogramnak. Tiszteletben kell tartanunk a kétharmados választói akaratot; tiszteletben kell tartanunk azt a tényt, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség úgy nyerte el a választópolgárok bizalmát, hogy a választók pontosan tudták, ez milyen következményekkel jár; aki a Fideszre szavazott, azt akarta, hogy a Fidesznek kétharmados támogatottsága legyen a Magyar Országgyűlésben.
Itt muszáj röviden szólni a velünk kapcsolatos előzetes félelmekről is, elsősorban azért, mert ezeket mesterségesen gerjesztették folyamatosan, és időnként a mesterségesen gerjesztők a saját rémhíreiket is elhitték. Szeretnék néhány dolgot most is nyomatékosítani, reményeim szerint már csak utoljára. A Fidesz győzelme a demokráciát nem leváltotta, hanem belakta. Hadd emlékeztessem önöket arra a fontos tényre, hogy a Fidesz kétharmados többségét úgy sikerült elérni, hogy tiszteletben tartottuk a rendszerváltozáskor kialakult demokratikus normákat és a választási rendszereket. Ezt a győzelmet az alkotmányos és demokratikus kereteken belül és nem azok rovására értük el, az alkotmányos és demokratikus kereteken belül maradtunk, és nem léptünk ki ezekből a keretekből.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt húsz esztendőben kevés kormányprogram vállalta azt, hogy foglalkozik a többség és a kisebbség viszonyával, foglalkozik a kormány és az ellenzék viszonyával. Hadd hívjam fel erre külön is a figyelmüket. A választópolgárok a pártokkal és a politikusokkal legintenzívebben a Magyar Országgyűlés keretein belül találkoznak, ez a politika kirakata. Az emberek a politikáról az Országgyűlésben tapasztaltak alapján formálnak véleményt, az Országgyűlés alapján ítélnek meg bennünket. Amit itt az elmúlt években láttak, az nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar társadalom elveszítse a bizalmát a Magyar Országgyűlésben. Ezt nem csak azért említem, mert az első reflexek sokak esetében az új Országgyűlésben mintha régiek lettek volna; igen, nagyon fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy mi is történt az Országgyűlés alakulásakor. A parlamenti többség az előzetes siralmakkal szemben csattanós választ adott, hiszen felajánlotta az együttműködés lehetőségét. Bár önök minden alap nélkül azt jósolták, mi nem éltünk vissza az erőnkkel, amikor a parlamenti alelnökök számát határoztuk meg. Önök minden alap nélkül azt jósolták, mi mégsem éltünk vissza az erőnkkel, amikor a parlamenti bizottságokról, a bizottsági struktúrákról és az egyharmadról döntöttünk. Bár önök minden alap nélkül ezt jósolták, mi nem éltünk vissza az erőnkkel, amikor a parlamenti bizottságok elnökeiről döntöttünk.
A valóság, az Országgyűlés mai valósága ennél sokkal hajmeresztőbbre sikerült. Önök a kétharmados többségnél is félelmetesebb ellenfelet találtak maguknak: saját magukat, tisztelt képviselőtársaim. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) Nem velünk, hanem önmagukkal birkóztak és viaskodtak az ellenzéki jogosítványokért. Ugye, elismerik, hogy ez talán mégsem a Fidesz antidemokratikus ármányának a gyümölcse? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ááá!) Ugye, elismerik, hogy a Fidesz nem tehet különbséget ellenzéki pártok között, nem teheti meg azt, hogy voks és voks, választó és választó, választott és választott között különbséget tegyen? Ugye, elismerik azt, hogy önök kiáltanak először farkast, akarom mondani, a parlamenti kétharmaddal visszaélő Fideszt, ha mi netán vennénk a bátorságot, és mi diktálnánk önöknek az ellenzéki pártok közötti szereposztást? Ezt a szereposztást önöknek kell kialakítani. A Fidesz az önök vitáiban a következő években nem lehet döntőbíró. Önök lennének az elsők, akik diktátumról beszélnének, ha mi ezt magunknak vindikálnánk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezzel együtt a kutyakomédia, amellyel az Országgyűlés munkája kezdődött, annak megítéléséhez nagymértékben fog hozzájárulni. Ezért tisztelettel azt kezdeményezem az Országgyűlésben tevékenykedő ellenzéki pártoknál, hogy alakítsák ki az ellenzéki egyeztetés rendszerét, amit mi tiszteletben fogunk tartani. (Felzúdulás az MSZP padsoraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: A kormányprogrammal foglalkozzál! - Egyeztessen a Jobbikkal a Fidesz!) Mi ebben fogadókész partnerei leszünk az Országgyűlésben az ellenzéknek. Igen, van ebben természetesen önző álláspont is, hiszen mi szeretnénk helyreállítani az Országgyűlés tekintélyét, amiben szükségünk lesz az önök tevékenységére, az önök javaslataira is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypárt frakciójának vezetőjeként szerfölött igazságtalannak tartanám, ha bárki is abban találná meg az erőfölénnyel való visszaélés bizonyítékát, hogy az ellenzék a maga belső vitái miatt nem él a parlamenti jogosítványaival. Önöknek a jogaik adottak, a választási matematikán túli mértékben is. Mi azt kérjük önöktől, hogy éljenek az ellenzék számára biztosított jogokkal, találják meg ennek a módját. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar politika az elmúlt húsz esztendőben itt az Országgyűlésben a hatás és az ellenhatás ritmusára épült fel. Gyakran előfordult, hogy ha valaki fehéret mondott, a másik azonnal feketét. Természetesen ebben megvan a mi felelősségünk is, ami az elmúlt nyolc esztendőt illeti. Azonban ez a kormányprogram szakít ezzel a politizálással. Az ellenpontozó szerkesztés még nem jelent jövőképet, egy ország újraegyesítéséhez nem elég a tagadás, a program ugyanis pozitív.
(9.40)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy a negatív besorolásúból pozitív besorolású legyen ez az ország, komoly változásokra van szükség a politikában. Véletlenül se szeretném szóba hozni, hogy ki is kezdte ezt, hiszen az előbb már hangsúlyoztam, hogy ebben nekünk is megvan a magunk felelőssége. A jövő kérdése nem ez. A jövő kérdése az, ki lesz képes abbahagyni, illetőleg abbahagyatni ezt a konfliktusokra épülő politikai kultúrát Magyarországgal, a jövőt ugyanis az fogja megnyerni Magyarország számára, aki először tudja a nemzeti együttműködés rendszerét kiépíteni. Ehhez keresünk szövetségeseket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdés, hogy erre kinek van fölhatalmazása és lehetősége, ki az, akinek megvan a fölhatalmazása és megvan az elkötelezettsége. Eddig sokan hibáztak ebben az ügyben, hiszen a korábbi kormányerők, amikor erősek voltak, nem akartak közös nevezőre jutni senkivel sem, reformdiktatúrát valósítottak meg. Amikor pedig nemzeti kiegyezésről kezdtek beszélni, már erejük nem volt, az együttműködés keresése inkább csak egy politikai blöffhöz hasonlított.
Nálunk, magyaroknál egyébként is megfigyelhető, hogy az ad leckét demokráciából és nemzeti összefogásból, aki épp nem élvezi a választópolgárok bizalmát. Nálunk legtöbbször a gyenge szólítja föl az erőset az acsarkodás beszüntetésére, hogy most már aztán hagyjuk abba, hiszen ez a nemzet érdeke.
Én azonban azt hiszem, hogy az összefogás és az együttműködés lehetőségét akkor lehet keresni, amikor erősek vagyunk, amikor mögöttünk a többség, amikor mögöttünk a kétharmados felhatalmazás. Ebből a szempontból teljesen új a kormányprogram üzenete, hiszen a nemzeti együttműködés lehetőségét és gesztusát teremti meg az önök számára, az ország újraegyesítéséhez ad lehetőséget, a nemzeti kiegyezés föltételeit teremti meg az új kormányprogram.
Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen ezért a kormányprogramban van egy politikai nyilatkozat, a nemzeti együttműködés nyilatkozata, amelyet ajánlok mindannyiuk figyelmébe. A képviselőtársaink a mai nap folyamán ennek az alapértékeiről, a munkáról, az otthonról, a családról, az egészségről és a rendről sokat fognak még szólni.
Engedjék meg, hogy egy számomra személyesen is fontos dologra hívjam fel azonban külön is a figyelmüket, amelyet tegnap a kijelölt miniszterelnök úr a beszédében pontosan érintett. Ez lesz az a kormányprogram és ez lesz az a kormány, amely visszaadja a húszas-harmincas generáció számára Magyarországot mint lehetőséget. Ez lesz az a kormány és ez lesz az a kormányprogram a kormánypárti frakciókkal szövetségben, és remélem, az Országgyűlés minden pártjának támogatását elnyerve, amely megadja az esélyét annak, hogy a húszas-harmincasok boldoguljanak ebben a hazában, ne kelljen elhagyniuk ezt az országot, hogy ne csak születni, hanem élni is érdemes legyen ebben az országban. Ez az, ami a kormány számomra legfontosabb küldetése lesz, hogy végre lehetőséget teremtsen minden húszas-harmincasnak ebben az országban. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy kormánypárti frakcióvezetőként végezetül felhívjam a figyelmüket arra is, ami a kormánypárti képviselők számára különös kötelesség. Mint látják, mi olyan politikát kívánunk folytatni, amely Magyarországot vissza fogja téríteni a rendszerváltás megakadt folyamatához. Mi egy nemzeti helyreigazítási program, a kisiklott rendszerváltás helyreigazítását tervezzük, a rendszerhibák kijavítását tervezzük. Ehhez kérünk segítséget. Helyre kell igazítanunk a rendszerváltás hibáit, érvényt kell szereznünk a rendszerváltó atyák eredeti akaratának. Ehhez kell megteremtenünk a nemzeti együttműködés rendszerét.
Hogy ez nagy ambíció, az meglehet, azonban érdemes-e kisebbel belevágni egy olyan helyzetben, ahol az ország kisebbik részének a kételye, nagyobbik részének a reménye ezt követeli meg tőlünk? Éppen ezért nincs ok mentegetőzni a legnagyobb változásokhoz is elegendő kétharmados többség miatt. Ez az erő ugyanis a legszebb és a legtisztább erő, amely demokráciában csak létezhet. Szabad emberek szabad akaratából származik, nem erőszak és nem hazugság a forrása, hanem a remény és a szabad belátás.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem