SCHEIRING GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Nem az a szerepem itt most ellenzéki képviselőként, hogy dicsérjem a kormányprogramot, ami egyébként nagyon sok tekintetben, le kell szögezni, közelebb áll az LMP által képviselt politikai vízióhoz, mint az eddigi kormányprogramok. Nem ez a szerepem. De nem csak hivatalból fogom bírálni a kormányprogramot.
A Fidesz csapatát szemmel láthatóan megihlette az újkapitalizmus bukfence, a gazdasági válság és az annak örvén megfogalmazódó elégedetlenség. A kormányprogram retorikájában igyekezett megfelelni ezeknek a kritikus elvárásoknak. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ökopolitikának van egy fogalma erre a jelenségre, úgy hívják: zöldre festés. Érdemi, valódi paradigmaváltás eszközei és fogalmai szemmel láthatóan ismeretlenek az új kormánytöbbség számára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lássuk a részleteket! A kormányprogram ezt a szájkaratét rögtön egy új társadalmi szerződés bejelentésével kezdi. Ez egy nagyon szép ötlet, valóban ideje lenne egy új társadalmi szerződésnek, pusztán csak arra szeretném figyelmeztetni képviselőtársaimat, hogy egy szerződés megkötését általában az aláíró felek közötti, jelen esetben a pártok és legfőbb társadalmi szereplők közötti tárgyalás és megegyezés előzi meg. Még ha így is született volna ez a program és ez a társadalmi szerződés, ezt aligha írhatná alá az LMP, mely a fenntarthatóság, az igazságosság és a radikális demokrácia képviseletére kapott mandátumot a választóitól. Egy XXI. századi társadalmi szerződés ugyanis leváltaná azt a konszenzust, azt a társadalmi szerződést, amely a második világháború után jellemző a legtöbb társadalomra, így a magyar társadalomra is, és ezt nevezhetjük nyugodtan növekedési konszenzusnak. Ez a növekedési konszenzus a társadalmi feszültségekre, a szegénységre és az elmaradottságra - a technológiai csodavárás jegyében - az erőltetett növekedésben látta a megoldást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Aki forradalmi változásról, új rendszerről - ahogy Szijjártó képviselőtársam erre hangzatos kísérletet tett - és új társadalmi szerződésről beszél, annak egy olyan új modellt kell rendszerszinten felvázolnia, amely a szegénységre, a társadalmi és gazdasági kirekesztettségre és a környezeti, ökológiai válság problémáira egyszerre és együtt képes megoldást adni. Aki forradalmat ígér, annak egyértelműen és világosan kell fogalmaznia: meg kell neveznie a veszteseket és a nyerteseket.
A tárgyalt kormányprogram forradalmat ígér, de nem vállalja a konfliktust, a dilemmák kezelését. Aki mindenkit akar szeretni, az nem gyökeres változást hoz, hanem stagnálást. Az LMP gazdaságpolitikusaként hadd emeljek ki néhány ilyen ellentmondást. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogram egyszerre igyekszik megszeretgetni a nyugdíjasokat és a fiatalokat, ugyanakkor semmit nem mond arról, hogy mitől lesz a nyugdíjrendszer fenntartható.
(11.10)
A kormányprogram egyszerre ígér új beruházásokat és legalábbis a kommunikációjában néhány év alatt 2000 milliárdos adócsökkentést, egyszerre ígér szakítást a neoliberalizmussal és visszatérést az adócsökkentő populizmushoz. Tisztelt Képviselőtársaim! Volt már egy politikai erő, amely radikális adócsökkentéssel nyert választást, és ezt véghez is vitte, az Egyesült Államokban. Úgy hívták, hogy Ronald Reagan. Az eredmény a hiány elszállása és a jóléti állam leépülése volt. Remélem, hogy ezzel tisztában vannak az új kormánytöbbség képviselői. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ez Magyarország.)
A kormányprogram egyszerre ígér fejlesztő államot a francia és kelet-ázsiai mintára, nagyon szimpatikusan, de vele együtt gyengíti meg a köztisztviselői kart a versenyvizsga eltörlésével és az elbocsátások könnyítésével. Egyszerre ígéri az új kormánytöbbség a gazdasági dualitás felszámolását, de közben elfeledkezik bármit is szólni arról, hogy hazánk milyen szerepet vállalna a globális gazdasági szabályrendszer újraalkotásában, ugyanis van erre lehetőség, főleg most, kis kelet-európai államként a kelet-európai félperiféria válságát felhasználva lehetőség lenne arra, hogy ezt a globális gazdasági rendszert valamilyen formában újraszabályozzuk, például a spekulációs tőkeáramlásokat megadóztassuk, vagy a globális szén-dioxid-kibocsátásra szintén egy nemzetközi adót vessünk ki. (Taps az LMP padsoraiból.) Erről nem esik szó a kormányprogramban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szimpatikus módon a kormányprogram, talán az LMP-től is tanulva, zöldbankról és zöldközbeszerzésekről beszél, de közben semmit nem mond arról, hogy ez hogyan áll ellentmondásban az átmenő forgalommal, vagy azzal a gazdasági kitörési modellel, amely a tranzitgazdaságra és az autóiparra építené a gazdasági növekedést. Szerintem nem nehéz észrevenni ezt az ellentmondást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Aki társadalmi szerződést ígér, az nem tehet úgy, hogy közben egyoldalúan a többi társadalmi csoport rovására kívánja megerősíteni a vállalkozók képviselőinek szerepét a szabályozás kialakításában - kormányprogram, 21. oldal. Sajnos újra bebizonyosodott, a retorikán túl a civil szervezetek, a munkavállalók, a kisemmizettek, és a jövő generáció képviseletéről a Fidesz is megfeledkezik. Rossz hír ez, hiszen közben sem a jóléti államot lebontó álbaloldali Magyar Szocialista Párt, sem pedig a cigánybűnözés életveszélyes retorikájával és szlogenjével népszerűsködő Jobbik, sem a titokerdő és a vállalkozói képviseletek mögé bújó Fidesz nem képes betölteni ezt a szerepet. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kendermag.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Érdemi paradigmaváltás fogalmi és közpolitikai eszközei, valamint valódi új társadalmi szerződés hiányában marad a lufiforradalom. Amennyiben az új kormánytöbbség a XXI. századhoz méltó, mélyreható változásokra nyitott, az LMP frakciója kész ebben segíteni és támogatni a Fideszt, ezt a kormányprogramot azonban ebben a formában nem.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem