SZŰCS ERIKA
SZŰCS ERIKA
SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nem kívánok Soltész képviselő úrnak válaszolni és békába lemenni, de azért egy mondatára mégis reflektálnék. Én úgy gondolom, hogy a szociális szakembereknek a nemzeti együttműködés keretében kell hogy legyen befolyásuk a jövőre, még akkor is, ha szakmai karrierjük egy minisztériumi középvezetői posztba repítette őket.
A kormányprogramról: magam nem értek azzal egyet, amit kijelölt miniszterelnök úr mond, hogy egy kormányprogramnak az irányok és a rendszer kijelölése a feladata, mindenféle konkrét vállalás nélkül. Ám legyen! Nézzük az irányokat, és nézzük a mögötte kirajzolódó új rendszert!
Ha a púdert leporoljuk a szövegről, akkor az a bizonyos új irány a nyugdíjasok számára nagyon is régi. Az új irány feladja az előző nyolc évnek azt a legfőbb tételét, hogy az idős generáció életkörülményeit tekintve felzárkóztatásra szorul, és jogosult a társadalom gazdagodásából való részesedésre. Igaz, hogy az utóbbi három évben ez a folyamat megtorpant, de a nyugdíjak reálértéke 2002 óta több mint 20 százalékkal nőtt, és a mai nyugdíjszabályok többet adnak, mint a kormányprogram vállalása. A vásárlóérték megőrzése mellett garantálják a gazdasági növekedésből származó részesedést, folytatják a nyugdíjkorrekciós programot, és megtartják a biztonságot erősítő méltányossági nyugdíjemelést és a megszerzett egyéb kedvezményeket. Ehhez képest a kormányprogram egyértelmű visszafordulás, ha már az irányokról beszélünk. Ha valami szembefordítja az aktív és nyugdíjas korosztályt, akkor ez az irány biztosan, mert már öt és tíz év távlatában kiélezi a két generáció életszínvonala közötti különbséget.
Még rosszabb az irány minősítése, ha a rendszerbe való illeszkedését nézzük. A nyugdíjasok népes, 3 milliós társadalmi csoportjának jövedelmi színvonala olyan, hogy döntő többségük fogyasztásra fordítja a többletjövedelmét. Ha a gazdasági fejezet azt mondja, hogy a növekedéshez a belső piac élénkítése is szükséges, akkor miért mondanak le 3 millió fogyasztóról, miért gondolják önök, hogy a cirka 4 milliós munkavállalói réteg adócsökkentése képes olyan többletkeresletet generálni, mintha a többletfogyasztás lehetőségét 10 millió magyar állampolgárnak adnák meg? Nem nehéz belátni, hogy a középosztály adócsökkentése korántsem csak a belső piacon fog megjelenni; részvényvásárlás, ingatlanbefektetés és külföldi nyaralás mind meg fog jelenni a fogyasztásban, és ez nem vagy csak alig élénkíti a belső piacot. Így aztán az irány nem igazán illeszkedik a rendszerbe.
Még kiáltóbb az irány elfogadhatatlansága az aktív korú, de szociális transzferekből élők esetén. Bár ők több mint 1 millióan vannak, köztük a legismertebbek a szociális segélyre jogosultak, és többségük számára a szociális transzfer a foglalkoztatás hiányát pótolja, mégis erről az 1 millió emberről nincs szó a programban, számukra nincs önálló irány. Sorsuk a kormányprogram szerint beolvadna az adócsökkentés és járulékcsökkentés által generált gazdasági növekedésbe. Nos, ha kijelölt miniszterelnökünk nemcsak a nemzeti nagytőke jeleseivel tárgyalna, hanem időt szánna a szociális segélyezésben bevezetett 2009-es és 2010-es átalakítások tapasztalataira is, akkor látná, hogy a kormányprogramból hiányzik egy fontos irány, aminek a hiánya megbuktathatja az elképzelt rendszert. Nem a Fidesz-KDNP az első politikai erő, amely a munkát politikája egyik alappillérének tekinti. A Magyar Szocialista Párt kormányzása alatt több intézkedéssel is bizonyította, hogy hasonlóképpen látja a világot, igaz, a mi politikánkban a vállalkozók támogatása mellett hangsúlyos volt a munkaképes korú, de szociális jövedelemből élő emberek foglalkoztathatóságának javítása, a munkakínálat célzott, számukra történő bővítése is.
Úgy gondoljuk, hogy a foglalkoztatás bővítésének szükséges, de nem elégséges feltétele a járulékterhek mérséklése. A vállalkozók kedvezményezésétől várt 1 millió munkahelyre ugyanis 1 millió munkavállaló és lehetőleg magyar munkavállaló kellene. A kormányprogram méltatlanul figyelmen kívül hagyja, hogy a magyar munkaerő-tartalék többségében a szociális rendszer kliense, és az ország gazdaságilag fejletlen vidékein él. Tényleges foglalkoztatásba vonásukhoz a jövedelempótló szociális ellátások átalakítása megkerülhetetlen, mégpedig úgy, hogy a pénzbeli ellátásról az aktivitásra helyeződjön a hangsúly. Ez mind a motivációban, mind a belső kereslet növekedésében jó eredményt hoz, amit az “Út a munkához” program a szociális segélyre jogosultak esetén jól reprezentál is. Az ő esetükben működik a belső piacot élénkítő hatás is, mert munkával szerzett többletjövedelmüket bizonyosan alapvető szükségletek fedezetére költik; tessék csak megkérdezni erről a tari polgármestert.
Féloldalas és hibás az irány és a rendszer, ami a kormányprogramból kirajzolódik. Ígér a vállalkozóknak pénzt, paripát, fegyvert, de nem jelez irányt és programot százezreknek a munkaerő-piaci újraintegrálódáshoz. Merthogy a közmunka sem tömegességében, sem eredményességében erre nem alkalmas. Mi úgy gondoljuk, a foglalkoztatás problémáján nem fog érdemben segíteni a keveseknek számolatlanul szórt pénz. Új támogatáspolitika kell, amelyben a foglalkoztatáshoz biztosított támogatás - nem a köz, hanem ennek a társadalmi csoportnak bármilyen foglalkoztatásához biztosított támogatás - bizonyítottan kitermeli azokat a helyi gazdaságfejlesztési elképzeléseket és kezdeményezéseket, amelyek nem a külföldi tőkére, hanem a helyi erőre, mindenekelőtt a munkaerőre építenek. Ez az irány már létezik a gyakorlatban, és a rendszer fő célját, a nemzet gyarapodását érdemben képes támogatni.
Mindaddig, amíg ezek az összefüggések hiányoznak a kormányprogramból, azt észak-magyarországi képviselőként is nem tudom támogatni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
