BALLA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BALLA MIHÁLY
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A nemzeti együttműködés programjának a külügyi vonatkozásaihoz szólnék hozzá néhány gondolatban, de előtte tennék néhány alapvetést arról, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének is a szövetségesi tagja. Ezeket a kérdéseket az első szabadon választott parlament eldöntötte, társadalmi konszenzus és népszavazási eredmény született arról, hogy az ország az európai demokráciák, a nyugati demokráciák irányába induljon. De ma már nemcsak célokról, hanem kiindulási pontokról kell beszélnünk, hogyha ezeket a szövetségesi rendszereket megemlítjük.
Ezek a szervezetek lehetőséget adnak, lehetőségeket adnak a nemzeti érdekérvényesítésre, de azon túl kötelességeket is rónak a mindenkori kormányra, így az igazmondás, a valós adatok és a költségek pontos elszámolásával kapcsolatban. Ezek a szervezetek jó kiindulási alapot biztosítanak hazánk számára. Egyetlen, magát felelősnek tartó politikai erő nem kérdőjelezheti meg az ország külpolitikájának egyik szegletkövét sem, nem a nincs jobb igenje, hanem egy tudatos választás eredménye miatt, nem egy újabb történelmi szükségszerűség, hanem valós érdekeinkkel összhangban álló döntés miatt. Azt meg lehet fontolni természetesen, hogy az elmúlt években milyen eredményeket értünk el ezekben a szervezetekben vagy ezeken a szervezeteken keresztül, és látni azt ma az országban, hogy az elmúlt években az országban élő emberek némi szkepticizmussal, illetve azt látták, hogy az elmúlt időszakban, az uniós csatlakozást követően nem az Európai Unióval volt elsősorban gond, hanem azokkal a döntésekkel és azokkal a folyamatokkal, amelyekért az akkori kormány volt a felelős.
(13.30)
Valahogy úgy tekintették néhány évvel ezelőtt, hogy odaértünk, beléptünk ezekbe a szervezetekbe, és elfogadtuk azt, ami ott van. Ha a következetes külkapcsolatokat tekintjük vagy a nemzeti érdekérvényesítést, akkor le kell zárnunk ennek a tétlenségnek az éveit, be kell fejeznünk a folyamatos, stratégiát nélkülöző sodródást, és el kell érnünk azt, hogy ezekre a szervezetekre építve Magyarország minél több lehetőséggel éljen a jövőben, s értelmet kell adni azoknak az eredményeknek, amiket az ország kemény másfél évtized alatt elért, mégpedig következetesen egy irányban, ahol kell, véleményt formálva. Helyre kell állítanunk a bizalmat Magyarország iránt.
Ezekből az alapvetésekből indul ki A nemzeti együttműködés programja, egyfajta külügyi aktivitást is megfogalmazva a következő időszakra, amelynek nagyon fontos célja a megerősített regionális együttműködések, a határ menti együttműködési lehetőségek, újfajta együttműködési formák a Duna menti országokkal vagy akár az energiapolitikában. És tartalmazza a nemzeti összetartozás politikáját, s az ország biztonságán és védelmén, szövetségesi kötelezettségein túl gondolatokat fogalmaz meg a külgazdaságról és kulturális jelenlétünkről a világban. Kiemelten szól a kormányprogram a közép-európai együttműködésről, és arról, hogy mi magyarok egyszerre vagyunk Európa részei és Kelet határa, s ez egyben befolyásolja azt az elképzelést, azokat a célokat, amelyeket a következő időszakra a kormányzat kitűz maga elé pragmatikus gazdasági együttműködés keretében, nyitva a keleti piacok felé.
Fel kell tennünk még egy rövid kérdést, hogy ezt milyen körülmények között, milyen intézménnyel lehet megtenni, és hogy milyen külügyminisztériumot fog átvenni a kormány. Itt nem vagyunk jó helyzetben. Az utóbbi évek költségvetési alultervezéséről, rosszul számolt EU-árfolyamokról, hiányos EU-elnökségi költségvetésről, vaktában, koncepció nélkül, helyenként a nagyobb számú külhoni magyar közösségek akarata ellenére bezárt nagykövetségekről és konzulátusokról szóltak a hírek, és egy-két, az Állami Számvevőszék által is erősen megkérdőjelezhető ingatlaneladásokról. Ennek ellenére vállalnunk kell a kihívást, hiszen az új kormány által meghirdetett célok nem fognak teljesülni a következetes külkapcsolatok és egy kiszámítható és eredményes európai politika nélkül.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kérem képviselőtársaimat az előterjesztés támogatására. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem