DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Téma szempontjából ott folytatnám, ahol képviselőtársam az imént abbahagyta, és nagyon szívesen venném, ha szakmai alapon lehetne hozzászólni a közbiztonságról és a büntetőjog-politikáról szóló fejezethez, sajnos azonban ez lehetetlen.
A konzervatív büntetőpolitika is természetesen egy legitim irány, ahogy úgy gondolom, a miénk is az. Azonban ez az írás, ami előttünk fekszik, sajnos még egy bulvárlap színvonalát sem éri el ezen a területen. Az én megítélésem szerint szakmaiatlan, buta és torz. Meglehet természetesen az önök véleménye az elmúlt nyolc év szakmapolitikai eredményeiről, de aligha hiszem, tisztelt Országgyűlés, hogy épeszű ember komolyan gondolhat olyasmit, hogy bármely kormánynak is az volna a célja, ami ide le van írva, hogy bűnelkövetők jogait szélesítse, az áldozatokét pedig ne (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), hogy elvtelenül azon dolgozzon, hogy a bűnelkövetők luxusbörtönökben élhessenek és ne kelljen dolgozniuk, vagy éppen hogy a szocialistáknak fontosabbak voltak az elkövetők, mint az áldozatok. (Dr. Kövér László: Ez történt!) Én azt gondolom, hogy aki ilyeneket állít, az nemcsak valótlanságokat állít, de nélkülözi a józan ész minimumát is. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ugyan már!)
A program e fejezetének célja láthatóan semmi más, mint az, hogy hangulatot keltsen, és közben ne szóljon az égadta világon semmiről. Ne szóljon semmiről, ami a jövőt illeti, viszont jó sok minden valótlanságot tartalmazzon a múltra vonatkozóan. Egy megjegyzést engedjenek meg, tisztelt képviselőtársaim. Azt gondolom, nagy kár volt ilyen silány minőségű anyagot benyújtani az Országgyűléshez, amikor ugyanis már lehúzták róla azt a bőrt, hogy az MSZP kormányába lehet még egyet rúgni, akkor ez a szégyellni való dokumentum megmarad az utókornak az önök nagyobb dicsőségére.
Ha mégis néhány gondolatot kiemelünk belőle, néhány állítást találunk benne. Ilyeneket például, hogy Magyarország nem tűrheti el, hogy rendőrökre következmények nélkül támadjanak. Hadd világosítsam fel önöket: most sem lehet a hatályos jogszabályok alapján. Ezenkívül mi benyújtottunk több olyan törvényjavaslatot is - és el is fogadtunk, hála istennek -, amely a rendőröket kiemelten védi. Önök elfelejtették ezt támogatni az elmúlt ciklusban. Sőt, nem siettek elítélni egyetlen esetben sem a rendőrökre támadó csürhét.
A büntetési tételkeretek növelése - hangzik az önök következő állítása - meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit. Akkor tessék megmondani nekem, miért nem tetszettek támogatni az ilyen irányú javaslatainkat.
Különös gonddal kell védeni a gyermekeket és az időskorúakat. Teljes mértékben egyetértek. Ezeket a javaslatainkat sem támogatták az elmúlt ciklusban.
Azt írják, hogy sokkal több esetben kell alkalmazni a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést, börtönbüntetés intézményét. Nos, ez meg nem képezheti egy kormányprogram részét, azt gondolom, mert ez meg bírósági hatáskör, erről dönteni a bíróságok jogköre, nem pedig a kormányé. Tisztelt Képviselőtársaim! Semmilyen ráhatása erre nincs sem a kormánynak, sem az Országgyűlésnek.
Gyorsabb bírósági eljárásokra van szükség? Abszolút egyetértek. Egymilliárd forintot költött arra a magyar állam az elmúlt időszakban, hogy a Pest megyei és a fővárosi bírák ügyterheit csökkentse, és ez az ügyteher valóban kiegyenlítődjön a vidéki bíróságok és a fővárosi, illetve Pest megyei bíróságok vonatkozásában. A bírák ezt megköszönték, tisztelt képviselőtársaim.
Az áldozatvédelemről egyetlen szót engedjenek meg még nekem. Azt írják, hogy az áldozatokkal senki nem foglalkozott. Számos olyan intézkedésünk volt, ami éppen az áldozatvédelemről szól. Ilyen volt a közvetítői eljárás, a sértettek kötelező kártalanítása a szabálysértési eljárásokban, a pártfogó felügyelői rendszer fejlesztése, a nép ügyvédje fejlesztése. Egyetlenegy ilyet nem támogattak, tisztelt képviselőtársaim, viszont az egyetlen dolog, ami erről szól, hogy az áldozatvédelemmel kitűnően, európai szinten elismerten foglalkozó Igazságügyi Hivatalt most tervezik éppen szétbombázni, ott egy külön osztály foglalkozott az áldozatvédelemmel.
Összefoglalva, tisztelt képviselőtársaim: nem elnagyolt, hanem nem létező ez a büntetőpolitikai program. Az állítások pedig, amelyek a fejezetben szerepelnek, hiteltelenek, főleg az önök részéről azok.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem