DR. GYENES GÉZA

Teljes szövegű keresés

DR. GYENES GÉZA
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Ön a kormányprogramot ismertető beszédében jelezte, hogy a választások eredményét egyben egy társadalmi szerződés létrejöttének is tekinti, amely felhatalmazza, sőt kötelezi a kormányt az abban foglaltak végrehajtására. Véleményünk szerint ebben a szerződésben - már ha létezne - a Fidesz és szövetségese csak arra kaphatott volna felhatalmazást a társadalomtól, hogy a választáson elért eredménye alapján az elkövetkező ciklusban kormányozza az országot. Ám hogy ez a szerződés a kormányzás és ezen belül például az egészségügy kormányzásának hogyanjára vonatkozóan is megállapodásokat tartalmazott volna, ez erősen vitatható.
Hogyan adhatott volna ilyen felhatalmazást a társadalom úgy, hogy a kitűzött célokon túl - amelyekkel a Jobbik messzemenőkig egyetért - nem váltak ismertekké a célok megvalósításának konkrét eszközei? Jogosan merülhet fel tehát a kérdés: ön mint leendő kormányfő csak azért tekinti az egészségügyre vonatkozóan is megkötöttnek a társadalmi szerződést, hogy a jó célok megvalósításához netán rosszul megválasztott eszközök okán esetleg satnyára sikeredett eredmények láttán utólag erre a társadalmi szerződésre hivatkozzon mentségül? Ha már társadalmi szerződésről beszélünk, az egészségügyre vonatkozó valós társadalmi szerződésbe nézőpontunk szerint a társadalom ama döntését kellene belefoglalni, hogy akar-e és milyen mértékben akar prioritást adni saját egészségügyének a társadalom. Ennek a döntésnek a végrehajtása lehetne a kormány igazi feladata.
Nos, az egészségügy jelenlegi helyzetében a Jobbik legkevésbé sem érdekelt a kormány sikertelenségében. Ha valahol a nemzeti összefogásnak nincs alternatívája, az pont az egészségügy területe. Ha ugyanis megvizsgáljuk azokat a haláloki statisztikákat, amelyek a korai halálozáson belül az elkerülhető halálozásokat jellemzik, akkor jó, ha tudják, tisztelt képviselőtársaim, hogy éves szinten Magyarországon közel 20 ezer ember hal meg korai és ezen belül elkerülhető halálokok következtében. Igenis, nemzeti összefogásra van szükség, hogy a lehető leggyorsabban megállítsuk ezt a folyamatot, amely ha büntetőjogilag nem is, de hatása alapján népirtásnak minősül, s amely felett az elmúlt nyolc év kormánya bűnösen elsiklott.
Az egészségügyi program tényfeltáró részei egyébként korrektek, ám hogy az egészségügyben tapasztalható kaotikus állapotokért mennyire okolhatók a várólisták, az ellátó személyzet egyre nyomasztóbb hiánya, a rendszerben és egyelőre még országban maradók túlterheltsége, kiégettsége, az intézményi szintek szinte elégtelen, maradékelvű finanszírozásból adódó működési nehézségei, a valós egészségügyi szükségletek felméretlensége, a csak deklarációszinten létező népegészségügy, ezeket a kérdéseket a tervezetlenség teljes hiányában nincs értelme feszegetni.
(11.40)
Annál fontosabb a problémák érdemi megoldása, amelyhez elsősorban, tisztelt hölgyeim és uraim, politikai szándék kell, és persze pénz, egyes esetekben mégpedig azonnal. Nincs például időnk arra, hogy az egészségügy munkaerő- és utánpótlásgondjait jövőbe vesző homályos ígéretekkel kezeljük.
Hogyan akarja a kormány nem adminisztratív eszközzel megállítani az egészségügyi dolgozók külföldre való elvándorlását, a pályaelhagyást, hogyan akarja itthon és a szakképzésben tartani az utánpótlást, vonzóvá tenni számukra az egészségügyi pályát? Milyen forrásokból kívánnak különféle ellátási szintek szükséges fejlesztéseire, a népegészségügyi feladatok teljesítésére fedezetet biztosítani?
Nagyon nagy örömmel olvastam például a mentőszolgálat fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket, és tény, hogy ezek nélkül az elképzelések nélkül a sürgős esetekben 15 perc alatt kiérkező mentő csak hiú ábránd marad. Remélem azonban, hogy azokra a betegekre is gondoltak, akikért, ha nem részesülnek azonnali életmentő beavatkozásban, a 15 perc alatt kiérkező mentőegység jószerivel már nem sokat tehet. Bízom abban, hogy a laikusok ilyen irányú képzése, az emberek egészségtudatos magatartásra való nevelése, a nemzet egészségkultúrájának növelése is megoldást nyer a célok között.
A hálapénz megszüntetésére vonatkozó elképzeléseken túl jó lenne megtudni azt is, hogy mit kíván tenni a kormány az egészségügyi kassza rovására létező korrupció és a korrupcióra lehetőséget adó okok felszámolására. A kérdések sora folytatható, hiszen a kormányprogram egészségügyre vonatkozó célkitűzéseinek megvalósítása még sok kérdés megválaszolását igényelné.
Végezetül már csak egy kérdés: a kormányprogramban megfogalmazott célok, az egészségügy megmentése, valamint a nemzeti összefogás jegyében és érdekében elfogadják-e önök végre a szakmák segítségét, vagy netán a rendszerváltás kormányainak eddig alkalmazott gyakorlatát kívánják folytatni, amely mellőzte a szakmával való együttműködést, és amely törvényszerűen vezetett az egészségügy jelen katasztrofális helyzetének kialakulásához?
Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem