DR. KUPCSOK LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. KUPCSOK LAJOS
DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hazai kis- és középvállalkozások versenyképességéről szeretnék néhány gondolatot a kormányprogram kapcsán megosztani önökkel. Ahhoz, hogy a kis- és középvállalati szektornak a súlyát meg tudjuk ítélni, néhány számot mindannyiunknak tudnunk kell. Az 1,1 millió hazai vállalkozás 99 százalékát ők alkotják, a munkahelyeknek a kétharmadát ők adják, a szakmunkástanulók háromnegyedét ők foglalkoztatják, a GDP 40 százalékát ők állítják elő, és az exportnak a 25 százalékát is a kkv-szektor termeli meg. Ehhez képest hol tartunk?
Ehhez képest ott tartunk, hogy ma Magyarországon nincs versenyképes vállalkozói környezet. A vállalkozóink tőkehiányosak és alulfinanszírozottak. Hogyha az előző számokra vissza tetszenek emlékezni, a finanszírozásnak nincsen olyan eleme, amely pariban lenne az előbb említett számokkal. Az EU-támogatásoknak a töredéke jut a kkv-khoz, viszont az elvonásokat tekintve európai értelemben is dobogós helyen szereplünk. A bürokratikus költségek a GDP 6-7 százalékát viszik el. Az állam gazdaságszervezési munkája hatékonytalan és eredménytelen volt az elmúlt években. Az sem tartható, hogy a lánctartozásoknak az élén az állam álljon, tehát magyarul, az állam legyen a legnagyobb adósoknak az egyike.
A hazai ipar védelmét nem lehet szemérmetes Erzsók módjára végezni. Úgy gondolom, hogy az Európai Unióban kialakult és korrekt szabályok vannak, amelyeknek az adaptálását régen végre kellett volna hajtanunk. Munkahelyteremtés sem képzelhető el a munkaadói terhek csökkentése nélkül. Legutóbb egy vállalkozói fórumon azt mondták nekem - húsz-egynéhány éve űzöm ezt a szakmát - a vállalkozók: tudja, hogy melyik feltétele biztosított Magyarországon a hazai vállalkozások működésének? Mire az volt a válasza a vállalkozónak, hogy: a vállalkozói igazolvány. Ezen kell nekünk mindenféleképpen javítanunk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiból. - Dr. Józsa István tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem