OSZTOLYKÁN ÁGNES

Teljes szövegű keresés

OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fontos kérdés az oktatásügy a mai Magyarországon? Hát persze! - vágja rá mindenki. Mindenki, csak a jövendő kormány nem. Alig néhány sort szentel a szöveg a közoktatás kérdésének. Tegyük egy pillanatra zárójelbe, hogy az oktatásügy önmagában is milyen fontos, hogy nincs szociális igazságosság igazságos iskolarendszer nélkül, hogy pedagógusok, szülők, tanulók tíz- és százezrei vártak választ a Fidesz-KDNP-től arra, hogy mi a terve a magyar iskolákkal, de hiába.
Tegyük tehát zárójelbe mindezt, és kezdjük máshonnan, másképp! Az előttünk fekvő kormányprogram alcímében szereplő öt kulcsfogalom közül is a legelső a munka. De vajon nem az iskola a felelős-e azért, hogy a munkaerőpiacon helytállni képes nemzedékek nőjenek fel? Hogyan maradhatott ki az oktatásügy egy olyan kormányprogramból, amelynek középpontjában úgymond a munka áll?
Tisztelt Képviselőtársaim! A 18. oldalon a szövegben azt olvashatjuk: a magyar gazdaság egyensúlyi és növekedési problémái mögött meghatározó módon az Európában kirívóan alacsony foglalkoztatási szint áll. Ez igaz. De miért nem teszi hozzá a program, hogy az alacsony foglalkoztatási arányban jelen levő magas munkanélküliségért igen nagy mértékben az alacsony, illetve nem megfelelő iskolázottság felelős? Miközben a szakképzés tömegével termeli a munkanélkülieket, aközben sorra alakulnak ki hiányszakmák, mert nincsenek megfelelően képzett szakmunkások. A szakképzés fejlesztésével önmagában is sokat tehetne a kormány a hőn áhított munkahelyteremtésért, és ezt néhány mondat erejéig valóban meg is említi, ugyanakkor a szakképzéssel kapcsolatban a dokumentumban furcsa mód elsősorban a vállalkozói szemlélet és kultúra fejlesztéséről értekeznek.
A fő kérdésünk: miért csak tűzoltással kíván foglalkozni ez a program? Azaz miért csak azokra gondol, akik már kiszorultak a munkaerőpiacról? Miért nem fontosak az eljövendő generációk? Miért nem fontos, hogy megakadályozzuk, hogy hasonló helyzet álljon elő a jövőben? Miért nem kívánja a kormány végiggondolni, hogy milyen változások lennének szükségesek a közoktatásban ahhoz, hogy a mai és a holnapi fiatalok szüleiknél jóval versenyképesebb tudással lépjenek ki az iskolapadból?
A tanárképzés átalakításától kezdve a tananyagokon át számos és fajsúlyos kérdés, probléma merült fel az elmúlt évek során különböző szakmai fórumokon, egyeztető testületekben. Miért nem kíván reflektálni ezekre ez a dokumentum?
Ma Magyarországon nem minden gyereknek adatik meg, hogy olyan iskolába járjon, ahol tud tanulni és fejlődni. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy alapvetően minden gyermek képes erre. Kár, hogy erről a kormányprogram nem ír egy szót sem.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP üdvözli, hogy a Fidesz vissza kívánja állítani a demokráciába vetett bizalmat. Ugyanakkor ismét csak furcsa, hogy még itt sem jut a dokumentum szerzőinek eszébe, hogy a közoktatásra vessék vigyázó szemeiket, holott a demokrácia megszilárdításának záloga az iskola, az iskolában történő demokráciára nevelés.
A kritikai gondolkodással, érveléssel és az iskola ügyeiben a kisebb-nagyobb döntésekben való részvétellel kezdődik a demokratikus cselekvés. És itt érkezünk el a kormányprogram legsúlyosabb állításához. A szöveg 74. oldalán ezt olvashatjuk: “Teljességgel sikertelenek voltak a szociális politikához hasonlóan kanyargós és zsákutcába vezető iskolai integrációs kísérletek, hiszen további leszakadást okoztak, és így növelték a társadalmi különbségeket.” Zárójelben megjegyzem, hogy mindez úgy szerepel ebben az okmányban, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének városában valósul meg az egyik, Európában méltán ismert és híres oktatási integrációs program.
Kormányprogramszerzőktől ugyan nem várható el, hogy naprakészen kövessék a társadalomtudományos szakirodalmat, de egy ilyen fontos kérdésben mégis illene legalább kellő óvatossággal fogalmazniuk. Az LMP a számos iskola gyakorlatában megvalósuló úgynevezett rideg integráció kemény kritikusa. Helyette egy új megközelítés, az inklúzió híve. Eszerint az együttnevelés, az integráció magától értetődő kiindulópont, ehhez adódik hozzá az egyéni odafigyelés és korai fejlesztés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a témában fontos a pontos fogalmazás. Az integráció a gyakorlatban gyakran sokfelé nehezen működik. De akkor sem mehetünk el szó nélkül e mellett a kormányprogram rangjára emelt hamis állítás mellett. Kézdi Gábor és Surányi Éva oktatásgazdászok feketén fehéren, adatokkal bizonyítják, hogy az integráció összességében igenis sikeres, még jelenlegi, általunk egyébként bírált formájában is. A pontosság kedvéért hozzá kell tennünk azt is, hogy az idézett kutatást érte szakmai kritika, de a szegregáció híveit is el kell keserítenem, a szerzők pontról pontra cáfolták az ellenük felhozott érveket. Aki ez után érdeklődik, szívesen megadom az idevonatkozó hivatkozásokat.
A Fidesz-KDNP-t az iskolai integráció nehézségei hogy, hogy nem, arra sarkallják, hogy további erőfeszítéseket tegyen az integráció sikeréért, azért, hogy egy olyan iskolarendszer jöjjön létre, amely a hátrányos helyzetűek, romák és nem romák, valamint a lemaradók felzárkóztatását biztosítja, és egyúttal minden tanuló számára jó minőségű oktatást garantál. A tanulási nehézségekre és a magatartászavarra is van ellenszer, de ez nem a szegregáció.
Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti egység az iskolában kezdődik. Hogy ne termeljen a magyar iskola tömegesen munkanélkülieket, ez közös érdekünk. Ebben az LMP szívesen nyújt önöknek szakmai segítséget.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP és az MSZP soraiban, szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem