POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tiszteletem, elnök úr. Képviselő Hölgyek, Urak! Az elmúlt nyolc év oktatáspolitikájának volt egy jellegzetessége. Erre utalt a Lehet Más a Politika képviselőnője, Osztolykán Ágnes is. Úgy fogalmazott egy órával vagy másfél órával ezelőtt, hogy rideg integráció a cigány gyerekek vagy a sérült, fogyatékkal élő, tanulási zavarokkal küszködő gyerekek együttnevelése az épekkel, a többségi társadalomhoz tartozókkal, feltételek nélkül - ezt írta le rideg integrációként.
Volt egyfajta illúzió az önök működésében, miniszter úr, illetve az elődjéében, Magyar Bálintéban is, egy néha egyfajta hősi pózba merevedett illúzió. Egyszer volt szerencsém Kiss Pétert hallgatni egy roma oktatási konferencián, ahol be is vetítette azt a híres képet tán '62-ből vagy '63-ból, amikor az Egyesült Államokban rendőr kíséri be a néger kislányt, az első, integráltan egy fehér iskolában nevelt kislányt. És őszintén láttam, hogy Kiss Péter azt hiszi, hogy ő ilyen szerepben van, egy ilyen John Fitzgerald Kennedy szerepben van, neki is a törvény erejével kell elérnie az integrációt. Mert a nép gonosz, rasszista, hát oda kell parancsolni a törvény erejével a cigány gyerekeket a többségi iskolába.
A hit, az illúzió az volt, hogy önök azt hitték, hogy ehhez elég megszavazni ezt a parlamentben. Megjegyzem: a paragrafus nem drága, a képviselők fizetésében benne van, megszavazzák, aránylag ingyen van. De annyit is ér. Ugyanis a többségi társadalom ezt a fajta kényszert kockázatként élte meg. Okkal vagy ok nélkül, de kockázatként élte meg, mert nem tudhatta, nem tudta, hogy ki kit integrál, ki kit szocializál, a halmozottan hátrányos helyzetű, nemegyszer cigány gyerekek fogják-e szocializálni az ő gyerekeiket, vagy fordítva: a kulturális javakkal gazdagabban megáldott, középosztálybeli gyerekek emelik majd a cigány gyerekeket. S mivel ezt kockázatként élték meg, a gyereküket ebből kimenekítették. A lábukkal szavaztak, ahogy a latin mondás mondja. Elmentek a legközelebbi városba, településre, és hagyták ott a kistelepülési iskolát gettósodni - aztán szocializálta magát az a közeg.
Azt látom az egyik legfontosabb tanulságaként az elmúlt éveknek, hogy pusztán a paragrafus, a kényszer, a törvényi erő nem sokat ér, sőt néha, nem vitatom, lehet, hogy jó szándékú próbálkozás ellenére hat - pont az ellenkezőjét éri el. Ha egy kormány nem hajlandó pénzt szánni rá, erőt, időt, kultúrát, energiát fektetni bele, akkor ezek az integrációs bűvszavak, varázsigék eredménytelenek lesznek. Sőt, rosszabbá teszik a helyzetet, mint korábban volt. Sajnos, azt gondolom, ezt kimondhatjuk a cigány vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek integrálására, és bizonyosan kimondhatjuk a sérült, tanulási gondokkal küszködő gyerekek integrálására.
Nagyon bízom benne, hogy az a kísértés, az erő kísértése minket megkímél majd, és nem hisszük azt, hogy pusztán azért, mert van erőnk, parlamenti erőnk, ezért pénz nélkül, energiabevitel nélkül, munka nélkül bármilyen eredményt el tudunk érni, bizonyos vagyok benne, hogy nem csak ezeknek a biztosításával.
Még két apróságot mint “vidéki” polgármester, hadd javasoljak a majdani kormánynak. (Közbeszólások a Fidesz és az MSZP padsoraiból: Hegyvidéki!) Kipróbáltuk az elmúlt négy évben. Csináltunk egy programot, határon túli osztálykirándulási programot a gyerekeink számára. Ma nem nő úgy fel a Hegyvidéken gyerek, hogy nem megy határon túli magyar területre osztálykirándulni. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Jólesik a taps, de inkább meg kéne csinálni nagyban! A kicsiktől, az általános iskolás gyerekektől azt várjuk, hogy turistáskodjanak, nézzék meg Kolozsvár főterén a Mátyás-szobrot, rendben van; illetve van egy másik kategória, ezt jobban támogatjuk, ha hasonló korú kortárs csoporttal, határon túli magyar gyerekekkel találkoznak.
Ugyanez ajánlott a középiskolásoknak, és ott is van egy másik kategória, ha nem csak találkoznak, hanem csinálnak is valamit: dolgoznak. Ezért nem is osztálykirándulásnak, hanem tanulmányi munkának hívjuk ezt már a középiskolásoknál. Az öregotthont kifestik, az iskolaudvart füvesítik, a buszmegállót lemázolják, bármit jószerivel - értelmes dolgot - csináljanak; tapasztalják meg, hogy ők azok, akik adnak a határon túliaknak, és a határon túliak is érezzék azt, hogy bizony jönnek az anyaországból a gyerekek, és segítik az ő életüket, még ha csak egy aprósággal is. Hallatlan ereje van.
A másik javaslat sem egyszerűen megvalósítható: ez a karitatív munka vagy szociális munka. Ez a középiskolásoknál helyes vagy elérendő cél, ezt is kipróbáltuk kicsiben egy kerületben. A gimnazisták harmadikos korukban tanulmányaik keretei között egy-két vagy három hétre karitatív, szociális munkát végezzenek egy idősotthonban, fogyatékkal élők között, vakoknál, sérült gyerekek között. Tanulják meg ezek a gyerekek, akik egész életükben kaptak, hogy ők adnak; akikről egész életükben gondoskodtunk, hogy nekik is gondoskodni kell a gyengékről, az elesettekről, és ez legyen része az oktatási rendszernek.
Kívánom, hogy ez a kormány az előttünk álló négy esztendőben ezt a két programot országos szinten meg tudja valósítani. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.)
