ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt kijelölt Miniszterelnök Úr! Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként, illetve a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetőjeként elsősorban gazdasági témában szeretnék hozzászólni az előttünk fekvő kormányprogram vitájához.
Mivel ez a kormányprogram természetesen ugyanúgy, ahogy minden kormányprogram, ami a Ház elé kerül, nem cselekvési program, hanem alapvetően irányok kijelölését jelenti, ezért nem is azt kell elvárnunk tőle, hogy milyen cselekvési pontokat jelöl meg, hanem azt, hogy a kijelölt irányok találkoznak-e azzal a helyzettel, amiben ma Magyarország, a magyar gazdaság, illetve a magyar vállalkozók vannak.
Azt gondolom, hogy ebből a szempontból, hogy tudjuk értékelni a kormányprogramot, vissza kell nyúlnunk az elmúlt esztendők fejleményeire. És érdemes visszanyúlnunk az MSZP-SZDSZ-kormányzás nyolc esztendejét megelőző négy évre, és természetesen a kormányzásuk alatt eltelt nyolc esztendőre.
Ha visszanézünk az 1998-2002 közötti időszakra, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarországon ebben az időszakban GDP-arányosan hosszú-hosszú évek után először csökkent a GDP-arányos államadósság, csökkentek a vállalkozók adóterhei, kialakult egy olyan helyzet, amelyben a magyar gazdaság növekedni tudott, amelyben egyébként közelített az Európai Unió országaihoz. 2002-ben Magyarország egy olyan lehetőség előtt állt, hogy joggal azt mondhatták, hogy a közép-európai, az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt álló országok közül az első lehet talán, amelyik mondjuk, Szlovéniával egy időben sikeresen tudja teljesíteni az eurózónához való csatlakozás feltételeit, és gyors lépésekkel haladhat előre a gazdasági integráció útján.
Az elmúlt nyolc esztendő kormányzásának az eredménye ennek a folyamatnak a teljes megfordulása. Láthatjuk, ’98-ban is volt komoly gazdasági probléma és gazdasági válság, elsősorban nem Nyugat-Európa, hanem Kelet-Európa irányából, Oroszország felől, az orosz tőzsde irányából, az orosz piacok irányából.
Ma a helyzet egy kicsit másként van, de az ország előtt álló kihívások viszont ebből a szempontból sokkal nehezebbek, alapvetően az elmúlt nyolc esztendő kormányzásának az eredményeként. Hiszen ma azok az országok vannak gondban Európában és a világban, ahol nagyon magas az államadósság. Csak szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy nem szinten maradt, hanem szinte a duplájára növekedett az elmúlt nyolc esztendőben a magyar adósságállomány szintje. A másik oldalról azok az országok vannak veszélyben, amelyek kitettsége a külső forrásoknak jelentősen megnövekedett. Magyarországon pontosan ez történt az elmúlt nyolc esztendőben.
Világosan látható, hogy csak egy olyan irány helyes, amelyik azt célozza meg, hogy a magyar gazdaságot alapvetően a belső kereslet élénkítésével, belső gazdasági szereplők erősítésével próbálja helyreállítani. Ma külföldi szereplőkre, nagy mennyiségű külföldi tőkére nem igazán lehet a jelenlegi piaci helyzetben támaszkodni.
Azt gondolom, hogy ebből a szempontból ez a kormányprogram helyes irányokat tűzött ki. És ezeket a helyes irányokat talán még erősíti is azzal, hogy őszintén bevallja, nem feltétlenül csak a kormányprogram, hanem például a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása, vagy a ma Magyarország előtt álló eszközök között nyilvánvalóan nem a fiskális gazdaságélénkítés a járható út, mert erre az előző kormány semmilyen mozgásteret nem hagyott, az ezzel kapcsolatos forrásokat kivétel nélkül felélte.
A lehetőségek ott vannak a szabályozók változásában, a bürokrácia lebontásában, a belső gazdasági szereplők erősítésében és egyfajta gazdasági alkotmányozásban, ami abban nyilvánul meg, hogy stabil és kiszámítható adórendszer legyen, kiszámítható feltételek legyenek a magyar gazdaságban. Azt gondolom, hogy ezeknek az irányoknak a kitűzésével a kormányprogram jó irányba indul el.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Én nyolc esztendővel ezelőtt hozzászóltam az első MSZP-SZDSZ-kormány itteni kormányprogramjának a vitájához, és felidéztem egy kicsit szakállasnak tekinthető, de rendkívül - azóta, azt gondolom, különösen - aktuális viccet. Ezt szeretném még egyszer felidézni önöknek.
Ez a vicc arról szól, hogy valahol egy kicsi magyar faluban Mariska néninek segítségre van szüksége, merthogy kell 100 dollár a férje gyógykezeléséhez, és senkitől nem tudja megszerezni. Elmegy hát a templomba imádkozni, és az Úrtól kér segítséget. Ennek persze híre megy a faluban. A helyi szocialisták fontosnak érzik, hogy a megmaradt pénzből a saját renoméjuk segítése végett neki segítséget adjanak. Összegyűjtenek tehát 50 dollárt. Kimegy a volt párttitkár, ma MSZP-elnök a faluba a templom elé - csak elé -, megvárja Mariska nénit, kezébe nyom 50 dollárt, aki megköszöni szépen, aztán bemegy a templomba, letérdel és azt mondja, hogy “Uram, köszönöm szépen a segítséget, csak kérlek, legközelebb ne ezekkel küldd, mert lásd, a 100 dollárból máris 50 lett.” (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Azt gondolom, hogy talán az egyik legfontosabb változás itt kell hogy bekövetkezzen Magyarországon: a szabályozók kiszámíthatóságában és a korrupció letörésében. Biztos vagyok benne, hogy az új kormány felállásával egyébként a magyar gazdasági szereplők is számíthatnak arra, hogy többé nem kell felárat fizetniük azért, hogy tudják végezni a dolgukat, hogy munkahelyeket tudjanak teremteni, és a magyar gazdaság és a saját hazájuk erősítésén tudjanak dolgozni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem