SNEIDER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SNEIDER TAMÁS
SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Engedje meg, hogy ne egy egész nagy koherens beszédet mondjak, hanem inkább csak néhány idézetet ragadjak ki a kormányprogramból, és erre próbáljak nagyon röviden, néhány mondatban válaszolni.
Nos, az egyik érdekes dolog arról szól, hogy 1 millió új munkahely 10 év alatt. Mit jelent ez? Visszakérdeznék, hogy 10 év alatt mennyi régi munkahely fog megszűnni Magyarországon. Számomra ez a mondat nem igazán értelmezhető, mert 1 millió új munkahely 10 év alatt magától is létrejöhet a gazdaságban teljes mértékben, de ugyanennyi meg is szűnhet, vagy akár még ennél sokkal több is. Véleményem szerint, ha ezt majd 10 év múlva szeretnénk számon kérni, akkor ezt csak úgy tehetnénk meg, ha az lett volna ebben a mondatban, hogy 1 millióval több munkahely. Magyarországon nem új munkahelyekre, hanem elsősorban több munkahelyre van szükség, csak ez az, ami számon kérhető. Igazából örülnék, ha ez négyéves ciklusra szólna igazából, ha 400 ezerrel több munkahely lenne megfogalmazva e helyett a mondat helyett.
A másik dolog: a magyar társadalom joggal követeli a politikai kiváltságok felszámolását, a mentességek megszüntetését. Kérdezem jövendő miniszterelnök urat, a politikusok legkirívóbb kiváltsága, az álláshalmozás vajon mikor szűnik meg. Hiszen erről már sokszor volt szó, és a Jobbik ezt már sokszor hangoztatta, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni, nem lehet egyszerre polgármester valaki, országgyűlési képviselő, frakcióvezető, s a többi, hadd ne soroljam tovább.
A következő: a kórházak privatizációját a Fidesz nem támogatja, a kórházaknak közösségi tulajdonban kell maradniuk. Kérdezem én, volt-e már kórház-privatizáció Magyarországon. Én nem tudok kórház-privatizációról. Ugyanis például Sós Tamás itt jelen lévő képviselőtársunk, illetve éppen most nincs jelen (Derültség.), amit véghez vitt a HospInvesttel kapcsolatban Heves megyében, az nem kórház-privatizáció volt, hanem a megyei egészségügyi szolgáltatást privatizálta. Azt szeretném, ha ez lenne konkrétan megfogalmazva, mert a kettő közel sem ugyanazt jelenti.
A negyedik idézetem a bevásárlóközpontokkal kapcsolatos. De talán ezt nem is mondanám végig. Itt igazából azt látom, hogy a bevásárlóközpontokkal kapcsolatban a Fidesz határozottan revideálta az eddigi elképzeléseit, és felismerte azt, hogy az erőfölényükkel tönkreteszik a magyar gazdaságot, a gazdákat, a beszállítókat. De egy dolgot itt is hiányolok. Méghozzá azt, hogy nemcsak itt él vissza erőfölényével egy multi, hanem bizony a saját alkalmazottaival szemben is visszaél. Tudom jól, hogy a KDNP-frakció programjában vagy gondolataiban benne található a vasárnapi zárva tartás kérdése. Ez a Jobbiknak egy határozott programpontja. Nagyon szeretném, ha ez nem maradna ki, hiszen rendkívül kiszolgáltatottak az alkalmazottak a multicégeknél, és igenis, a Jobbik szeretné visszaadni a vasárnap szentségét. Mindenki saját maga dönthesse el, hogy elmegy vasárnap kirándulni, templomba jár, vagy bármilyen más lehetőséget kíván ezen a napon megvalósítani. Kérem is a KDNP-frakció tagjait, olyan közel ülnek miniszterelnök-jelölt úrhoz, próbáljanak egy kicsit lobbizni annak érdekében, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon. Mert ez nagyon fontos dolog, százezrek várják azt, hogy megvalósuljon ez a törvényjavaslat.
A következő idézet talán, hogy “az együttműködés helyett szembefordította egymással a társadalom tagjait, csoportjait, a fiatal korosztályokat az idősekkel, a munkából élőket a nyugdíjasokkal, a vidékieket a fővárosiakkal, a határon túl élőket az anyaországgal”. Ezzel teljesen egyet lehet érteni. Én azért hozzátenném, hogy a cigányságot a magyarsággal is szembefordította az elmúlt nyolc év kormányzása. Azért hadd mondjak egy konkrét dolgot, ami rendkívül irritálja az embereket vidéken. Példának okáért hogyan működik az, hogy cigány közmunkaprogram van meghirdetve? Nem magyar közmunkaprogram vagy sváb közmunkaprogram vagy román közmunkaprogram, hanem 12 milliárd forintot csak azért adunk, hogy bizonyítsa valaki, hogy munkanélküli és mellette még cigány ember is. Ha valaki nem tudja bizonyítani, ha ő magyar, akkor nem kaphat ebből a közmunkaprogramból? Ilyet véleményünk szerint nem lehet létrehozni.
Gondoljunk csak arra, olyan pályázati kiírások vannak, hogy ha valakinek összedől a háza, két dolgot kell bizonyítani ahhoz, hogy kapjon támogatást: hogy összedőlt a háza, és hogy cigány ember. Az hogy lehet, hogy ha a szomszédja magyar ember, akkor el kell mennie a cigány kisebbségi önkormányzathoz, hogy állítson ki arról egy papírt, hogy ő mégiscsak cigány ember, különben nem kapja meg ugyanazt a támogatást? Nos, ezek irritálják a magyar társadalmat, és ezt kell véleményünk szerint minél gyorsabban megszüntetni, s így a bűnbakképződés sem lesz majd talán jellemző.
A legvégén nagyon gyorsan idézetként felolvasnám: “Táguló belföldi piac nélkül a globális ugrás is nehezebb, ezért itthon kell kezdeni a piacbővítést.” Mondok egy másik idézetet: “Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva aktívan részt vesz a javak előállításában.” Szeretnék csak egy dologra figyelmeztetni mindenkit, akár a tévénézőket is. A gazdaságfejlesztés és a piacbővítés legkézenfekvőbb, de egyébként soha nem hangoztatott módja az, hogy minél több gyermek szülessen az országban. Minél több gyermek születik, már a születés előtti pillanatban szülész-nőgyógyászoknak ad munkát, hadd ne soroljam; amikor megszületik, egyből bébiételt fog fogyasztani, és hadd ne soroljam végig az életfolyamatát - tehát a gyereknevelés időszakában is már gazdaságfejlesztő hatása van. Mi ezt soha nem hangoztatjuk. Ez a program sem hangoztatja ezt az alapvető dolgot, pedig úgy gondolom, mindenki beláthatja ennek jelentőségét.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem