SÓS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SÓS TAMÁS
SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Kijelölt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A szakképzésről szeretnék szólni. Jónak tartom, hogy a kormányprogram kiemelten foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ugyanakkor itt is, mint számos más konkrét ügynél, hiányzik az, hogy négy esztendő alatt mit kívánnak megvalósítani, nem derül ki, hogy mit kívánnak folytatni az előző esztendőkből, mit kívánnak másképp csinálni, és számos kérdés kimaradt ebből a gondolatkörből is.
Az elméleti ismeretek oktatása dominál, miközben a vállalatoknál, tanműhelyekben folyó szakmai gyakorlatok erősen háttérbe szorulnak - fogalmaz az előterjesztés. Sommás véleménynek tartom ezt, mert a tényekhez hozzátartozik az is, hogy a szakmai alapdokumentumokban, például a szakmai vizsgakövetelményben jelenleg is kőműves, burkoló és lakatos szakmákban az elméleti arány 30 százalék, a gyakorlati pedig 70. S van olyan szakma, ahol 40 az elmélet és 60 a gyakorlati arány. Az érettségit adó képzés után folyó szakmai képzésnél 50:50 százalék az elmélet és a gyakorlat aránya. Szeretném jelezni azt is, hogy ez a kamarákkal együttműködésben alakult ki, hisz a kamarák 16 szakmát kaptak kezdetben, most pedig 30 szakma gondozása tartozik hozzájuk.
Ugyanakkor fontosnak tartom - itt nem szerepel - folytatni a következő időszakban a hiányszakmák képzésének orientációját. Erre ösztöndíjat alapítottunk az elmúlt időszakban, majd pedig szeptembertől előrehozott szakképzés indul. Itt is a gyakorlati orientáltság a domináns.
Kiemeli az előterjesztés - németországi példára hivatkozva -, hogy a duális szakképzésnél milyen hangsúlyok vannak. Itt szeretném elmondani, hogy a kamara adatai szerint jelenleg is 45 ezren tanulószerződéssel dolgoznak, tehát ez a folyamat gyakorlatilag elindult.
A vállalkozói ismeretek oktatásával egyetértek. Itt is szeretném elmondani, hogy már az elmúlt időszakban is különböző modellezések indultak, például a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet kezelésében három szakmacsoportban modellezték a vállalkozói ismeretek oktatását, ahol gazdasági társaságok működését szimulálják. Itt a szakmacsoportok a közgazdasági, az ügyviteli és a kereskedelmi terület.
Kimaradt az anyagból - pedig a célok érdekében feltétlenül szükséges, hogy erről beszéljünk - a pályaorientáció. Az itteni megállapítások félrevezetnek akkor, ha ezzel a kérdéssel nem foglalkozunk, hisz a képzési kínálatot így lehet összhangba hozni a képzési igénnyel. A pályakövetés pedig elengedhetetlen. Óvni szeretnék mindenkit attól, hogy egyoldalúan az iskolát tegyük felelőssé a képzés hiányosságaiért, mert azt, hogy miért nincs több területen megfelelő munkaerő, a pályakövetési rendszerrel kell kezelni.
Itt szeretném elmondani azt is, hogy a regionális fejlesztési-képzési bizottságokra nagyon nagy szerep hárul, elindult ez a folyamat. Ezt azzal kell kiegészíteni - ezt a mi gyakorlatunkból is mondom -, hogy a felnőttképzést is kapja meg ez a terület.
Azzal szeretném zárni a gondolataimat, hogy a tervezett programból nem derül ki, hogy valójában mit kívánnak megvalósítani a négy esztendő során. Amikor pedig kritikusak az anyagban velünk szemben, azt a becsületükre írom, hogy önkritikusak is, mert elmondják, hogy másfél évtized problémáiról szólnak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem